Lehet vitatkozni arról, hogy mennyire értelmes dolog tárgyakat felruházni többletjelentéssel, arról már kevésbé érdemes vitázni, hogy bizonyos tárgyak, bizonyos embereknek igenis messzebbre mutatnak, mint az anyagiságban és formaiságban rejlő használati érték.

A rozsda alatt szunnyad egy élet meséje. Harmat lepte hajnalok hajnalán a pásztortáska és kalászával némán bólogató perje nyakán megülő parányi kristálygolyókon tükröződő remény ébred egy új, szép napra, egy jó, kiadós napra. A dolgokat el kell végezni, mert a dolgok sosem végzik el önmagukat, pont ellenkezőleg, a dolgok csak összerondítódnak el nem végeztükkel. Ha hagyjuk, akkor szépen, sorban minden összeroskad. "Naturam furca expellas tamen usque recurret" ("A természet visszatér, ha vasvillával űzöd is el") - szól Arany megfogalmazásában az egyetemes természettörvény. Űzni kell folyton, újra és újra. Egy tanyasi gazdaság mindennapi fenntartásában a remény, hogy sikerül, élet és halál kérdése. Életet adunk és elveszünk nap, mint nap. Az urbanizált világban is, hiszen a területért a természet lágy ölét hasítjuk ki, cserében új emberi életekkel biztosítjuk az önnön fennmaradásunkat. Soha nem látott mértékben képes az ember ráerőltetni akaratát a környezetére. Teszi ezt a túlélés és annak a zálogaként értékelhető kontroll magabiztos birtoklása végett. "Nem bízzuk a véletlenre" - mondjuk gyakran, ha ki szeretnénk fejezni, hogy kezünkbe vettük az irányítást. A véletlen a természet metaforája, tudományos értelemben mindenképpen. A véletlen a vasvillát elevenen felfalja, még ha ehhez kell pár száz év is. Amíg a vasvillát gyötri a természet gyomrának kíméletlen sava, addig - jó kézben forgatva - csak űzi, és űzi, és űzi...

Etelka néni tökgyaluja nyugdíjas éveit a hatalmas kapukulccsal tölti a kukoricagóré oldalán - most éppen napfürdőznek

Fotó: alapitajhaz

Édesanyám mesélte, hogy emlékszik, dédnagyanyám a ma már enyészettel küszködő tökgyalun reszelte a tököt a kiskacsák kukoricadarájába, s amint eléjük tette a tökös keveréket, mohón nyelni kezdték, mint kacsa a nokedlit. Eszébe jutott még, hogy tésztát is gyúrt és főzött ki nekik, hogy gyorsabban nőjenek. A kertből szedett, túlérett, kemény tökök csak úgy rebbentek darabokra, pont úgy, ahogy a dunai küszök spriccelnek széjjel, amikor ragadozó hal vág közéjük hirtelen. A zsenge tökök kapros, tejfölös tökfőzelékként vagy ropogós, szájban olvadós rántott tökként végezték.

Én mondom: több az a tökgyalu, mint egy fáradt, ósdi vasdarab. 

Horváth Dominik