A rendszerváltás után nem sokkal. Mihail Gorbacsov már a Szovjetúnió elnöke, Nelson Mandela kiszabadult közel három évtizedes fogságából, és Disney remekét, A kis hableányt is végre megnézhettük a hazai mozikban.

A XX. század leginkább civilizált országainak felgyorsult ritmusa ezekben az években kezdte átadni lendületét Magyarországnak is. Az eleinte beszivárgó nyugati "csodák" évről évre hevesebben, majd kevéssel azután már árvízként törtek be mindennapjainkba, minden előnyükkel és nemkívánatos mellékhatásaikkal egyetemben.

Olyan eszközökkel vehettük magunkat körbe, melyek rendkívüli módon megkönnyítették a napi teendők elvégzését. Hirtelen szinte mindenkinek lett automata mosógépe, beépített tűzhelye, többfunkciós sütője, színes TV-je, videólejátszója, HiFi tornya. Nem volt több mosás kézzel, a napi hírekért már az újságoshoz sem kellett leugrani, a mozifilmek is házhoz jöttek. A gépek gyors és hatékony működésével felszabadult rengeteg idő és energia, ami teljesen új típusú aktivitások felé terelt sok-sok embert. A folyamat persze minden nagyobb léptékű technológiai ugrásnál lezajlik, de a hatásokat megjósolni, pláne azokra felkészülni mindig is lehetetlenség volt. Ezt éljük ma is, ha valaki 10 éve bizonygatni kezdi, hogy az ész nélküli telefonsimogatás világszintű divattá válik, jó eséllyel nem vettük volna komolyan. Persze lehet, hogy valaki szólt, de tényleg nem vettük komolyan.

A megnövekedett, önként megválaszthatóan eltölthető szabadidő ellentmondásos módon nem tesz kiegyensúlyozottabbá. Az információs közvetítő médiumok, elsősorban a televízió csatornák tartalmi minőségi átalakulása, a különböző elektronikai játékok megjelenése, a hirtelen megugrott szabadságfok és ennek következtében teljesen megváltozott fogyasztási és utazási szokások nem nyugtatólag, inkább izgatólag hatottak az idegekre.

Érthetően a kor embereinek sokaságában kigyulladt a túl nagy sebességre figyelmeztető lámpa – mely ezen logika szerint manapság szikrázik, tüzet hány és visít. Az akkori tempóról még könnyebb volt visszaváltani, erre szolgáltak az addigra megszaporodó kisebb-nagyobb nyaralók, hétvégi házak és telkek. Ezek a helyek, ahol a testet is igénybe vevő élmények ránthatták vissza a megmacskásodott lelket a fizikai valóságba, oda, ahonnét éppen azok a vívmányok emeltek ki bennünket, melyektől zsongó, búgó fejünket az anyatermészetben vágyunk kiszellőztetni. Erre adott kiváló lehetőséget Etelka néni alapi udvara.

Generációk találkozása

Fotó: alapitajhaz 

Harapni való fűben pihen a pöttyös labda és két hölgy, egy ifjú és egy érettebb, anya és lánya. Picit odébb, mögöttük egy széken ül a legtöbbet megélt hölgy, a nagymama, a vendégségbe érkezett, kimerült városiakról gondoskodó asszony. Gesztusa elárulja, hogy Ő is elfáradt, kezével megdörzsöli szemét, talán hogy jobban higgyen neki. Nehezen érthette, hogy mi fán terem ez a fűben fetrengés. Neki az aznapi teendők elvégzése jelentette az örömöt, megnyugvást, nem ez a haszontalan napfürdőzés. A nap amúgy is süti eleget mély barázdáit, semmi szükség azokat tovább szántani. Generációk találkozása. A megunt, magára hagyott pöttyös labda árulkodik, hogy a legifjabb családtag már tán a kakassal szemtelenkedik ott hátul. A napi hajtásból kiszakadni vágyó felnőttek ernyedten élvezik a csendet. Etelka néne ott ül velük, őrizi a békét, abba belefeledkezve öregségét próbálja letörölni arcáról. Nem lehet azt letörölni, erre már jóval korábban rájött. „Annyi baj legyen” – mondja magában, majd feláll és elsétál a kacsáknak friss vizet önteni.

Horváth Dominik