Festékszag terjeng a szobában. Beissza magát az orromba és bódulatba ejt. Látom az ide-oda kent foltokat a szék karfáján, az asztalon, de ott lebeg egy halványkék maszat az álla szegletében is. Delíriumba esve dől hol előre, hol vissza, olyasmi mozgás ez, mint a zongoraművész Marionett tánca a dallamok bűvöletében. Mögüle szemlélődve odabökök egy megjegyzést:

 - Jó lesz ám, tetszik ahogy a fehér nem is fehér, de mégis fehér.

Rándul egy finomat hangom hallatára, majd folytatva a dülöngélést halkan szól:

 - Nem tudom.

Egy keleti mondás szerint három dolog van, amit képesek vagyunk végtelen megnyugvással hosszasan nézni. Az első a víz. Ki ne bambult volna már bele egy vízparti tájba, azon kapva magát, hogy csak bénultan tűnődik a folyadék tüneményeiben?  A második a tűz. A lángok pajkos kacérkodása, merész, ügyes hajlongásai szinte hipnózisba ringatnak. A harmadik az alkotó ember. Létrehozni valamit az addig nem létezőből, maga a születés csodája.

Ez jut eszembe, és közben csak nézem, ahogy dolgozik, aztán folytatom:

- A képeiden mindig van ajtó, ablak. Elgondolkoztál már ezen? Miért?

- Igen, észrevettem. Nem tudom miért. Tényleg nem. Egyszerűen szeretem az ajtókat, ablakokat, átjárók világok között.

- Ha festesz egy ablakot a képedre, máris van egy titok, egy rejtély – mondtam mosolyogva –, hogy mi lehet mögötte?

Úgy tűnik, nem is hallja okoskodásom, aztán így szól:

- Nincs itt semmi titok, csak festem amit akarok, ha az ház, akkor ház, a házon meg van ablak és ajtó, meg néha a ház előtt rózsabokor – felelte pimaszul.

Ráhagytam, végtére neki van igaza. Hiszen csak az lehet igazság, amit Ő érez és gondol.

Nem sokra rá feláll, hátrébb lép, hanyag mozdulatokkal törölgetni kezdi foszlott, ezerszínű rongyába az ecsetet. Hunyorogva, szemöldökét fejtetőig húzva, csücsörítve nézi szeme sarkából a kis festményt. Majd rám pillant, és úgy tesz, mintha nem is a képet nézte volna az imént, hanem a mögötte lévő ablakon át a kint lévő világ titkait vizslatná. Végül annyit mond:

- Most szárad, holnap folytatom.

Leisan Urazgulova: Alapi ház (olaj, vászon - 2014)

Fotó: alapitajhaz

Horváth Dominik