A cecei Művelődési Házban rendezték meg Zsiros Mária – Menyhárt Ferenc: Az élet sava-borsa, Horváth János életregénye címmel idén megjelent kötet cecei bemutatóját november havának utolsó napján.

„Gyermek- és ifjúkoromat meghatározta a származásom, a cecei lét, a család sorsának alakulása. Ez a trianoni pszichózis, a bethleni konszolidáció, az 1929–33-as nagy gazdasági világválság korszaka. Egy útkereső ország hatalmas szellemi erőket megmozgató törekvése a becsület visszaszerzésére és az új feltételek közötti küzdelme a talpra állásért” – vallja dr. Horváth János professzor, a település díszpolgára.

A november 30-án Cecén tartott pódiumbeszélgetés résztvevői: balról Szabóné Váradi Katalin, dr. Menyhárt Ferenc, Menyhártné dr. Zsiros Mária, Varga Gábor, valamint Pordány Sarolta Fotó: a szerző felvétele

A kötetbemutató beszélgetésbe a szerzők mellett bekapcsolódott Pordány Sarolta lektor, Szabóné Váradi Katalin, a helybéliek képviseletében, valamint Varga Gábor országgyűlési képviselő. Szó esett cecei kötődésekről, megosztották a professzorral közös személyes élményeket, meséltek a kézirat megírásához vezető interjúkról, dokumentumkutatásokról, nehézségekről, érdekességekről. A jelenlévők megtudták, miként jutottak el a szerzők a cecei szociográfiájuk – „Az atyafiságos üdvözlettel Cecének és minden magyar falunak” – megszületésétől a közgazdaságtudományok nemzetközi professzorához, akinek életregénye megírására vállalkoztak, és aki ifjúkorától kezdve aktív közéleti, politikai szerepet töltött be. A pódiumbeszélgetést hozzászólások követték, ezzel is finomítva az életregény 97 éves „főhősének” portréját, kifejezésre juttatva az iránta érzett megbecsülést és mélységes tiszteletet. A L’ Harmattan Kiadó gondozásában megjelent kötetet a szerzők dedikálták, ráadásként mindegyikhez járt egy díszlap dr. Horváth János professzor saját kezű aláírásával.

Egy ízig-vérig diplomata
Arra a kérdésünkre, hogy milyen embernek ismerte meg Horváth Jánost, Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője az alábbiakat válaszolta:
– János bátyám sokkal összetettebb egyéniség, mint amilyennek gondolnánk. Kicsit talán a tizenkilencedik, de legfőképpen a huszadik század embere, miközben kiválóan eligazodik a huszonegyedik században is. Kiváló mesterei voltak, akik úgy eligazították az életben, hogy világlátása pozitívvá válhatott. Amikor beszélgettünk, próbáltam az életének egyes részeire rákérdezni: milyen volt, amikor elítélték, vagy amikor kiszabadult a börtönből, ezeket egy mondattal elintézte. Számomra ez hihetetlen volt. Ha pedig megkérdeztem egy közgazdasági témáról, akkor órákon keresztül tudta volna magyarázni. Ez nem egy zárkózottság volt a részéről, sokkal inkább az élet rossz oldalát akarta maga mögött hagyni. Annak az embernek a kegyelmi kérvényét vitte be Tildyhez, aki korábban ripityára verte, a kérvénnyel mégis megmentette a kivégzéstől. Mély meggyőződéses vallásból és hitből adódott ez a cselekedete. Mindenki számára példaként szolgálhat a személye, csak az a nagy probléma, hogy nem mindenki találkozott vele, így nem ismerhetik azt a finomságot és eleganciát, ami a sajátja. Soha nem láttam haragosnak, idegesnek, viszont láttam a legnehezebb feladatokhoz is derűvel állni. Az emberekben a jót látta meg, és elfogadta azt is, ha valakinek jobb ötlete támadt. Amikor bekerültem a parlamentbe, és volt szerencsém mellé ülni, mindenki tudta, hogy cecei, most már mindenki tudja rólam is, hogy cecei vagyok. Ez büszkeséggel tölt el engem.