Szente Tünde írása a magyar tánc évszázadairól, szemléltetésképpen fantasztikus archív felvételekkel.

A történelem tanúsága szerint a sztyeppékről nem hoztunk táncokat – tanultam Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfustól. – A kereszténység felvétele diplomáciai lépésnek számított, amit az itt élőkön kegyetlenül végre is hajtottak. Az avarok akkora veszélyt jelentettek Nyugat-Európa számára, hogy kiirtották őket, s a honfoglaló magyarság már csak a maradványaikat találta meg, valószínűleg értettek egymás nyelvén.

 A körtáncokat az iparosoktól tanultuk…

Ahhoz, hogy a Kárpát-medencében fennmaradhassunk, mindent meg kellett tanulnunk. Nyugat-Európából, a Rajna mentéről latinuszokat, latinul beszélő iparosokat hívtak, az ipari mesterségek elsajátítására. Ők hozták magukkal a körtáncot, ugyanis akkoriban egész Európában ez a tánctípus létezett.

A karikázó elsöpörte…

Az 1300-as évek végén az új táncdivat, a karikázó elsöpörte a körtáncot, aminek bizonyos elemei mégis csak fennmaradtak. Ezt a lányok táncolták. A tatárjáráskor elmenekült magyaroknak néhány román vajda letelepedési engedélyt adott, így vették át tőlünk a moldvai csángók a körtáncot.

A fegyvertánc, a botoló…

A korabeli Kelet-Magyarországon Eperjestől Tokajon át a Nyírség pereméig éltek a kardkovács cigányok. Rákóczi Ferencnek sok ilyen cigánya volt, ők nem hordhattak kardot, de táncukban, a fegyvertáncban, a botolóban gyakorolhatták a kardforgatás mozdulatait. Már az ókori görögöknél Lucianus megírta, hogy „az a legjobb táncos, aki a legjobb harcos, és az a legjobb harcos, aki a legjobb táncos”. A fegyvertánc Albániában az 1950-es, 1960-as évekig fennmaradt a cigány kultúrában.

Az ugróssal már lehetett egyénieskedni…

A 14. században új tánc jelenik meg, az olasz szalterella, az ugrós. Az ókori kultúrák újjászületésével, a reneszánsszal együtt jön létre, amelyben már lehet egyénieskedni, a párok szabadon variálhattak, mindenki szabadon eltáncolhatta a maga költeményét. Zsigmond király idején kerül ez a tánc a királyi főudvarokba.

Férfitánc a forgás…

A 16. században csak Erdélybe érkezik Észak-Németországból, Flandriából a dreh-tánc – a dreher esztergályost, forgattyúst jelent -, a forgás. Ezzel kialakul egy férfitánc. A 19. században az úgynevezett „legényes”, „ugrós legényes” a magyaroknál és a románoknál is létezett. A csángó legényes szerkezetileg kötetlen. A barokk idején minden bonyolulttá válik. Kialakul a forgatós. A legrégebbi formája a gyimesi forgatós.

Katonatoborzás verbunkkal…

A verbunk Magyarországon keletkezett a katonatoborzás intézményeként a Rákóczi-szabadságharc bukásával. A 18. század elején 4-5 verbuváló társaság - katonákkal és zenészekkel - járta az országot. Mivel egy idő után már szerződéskötésnek számított az ún. „verbunk bor” elfogadása is, a legényeket a hozzátartozóik távol próbálták tartani az ilyen helyzetektől. Emiatt a 18. század végére a verbunk szinte eltűnik, csak az idősebbek járták a lakodalmak vége felé.

Mű-magyar táncokat jártunk…

Webőczyék magyaros táncok és zenék írására biztatják a zenészeket. Születnek művek, amelyekre cseh és német táncmesterek gyártanak táncokat. Ebben a műfajban a 19. század elejére az addig főként zsidókból álló zenekarokat felváltják a cigányzenészek. Megszületik egy városi kultúra, városi dalokkal, műzenékkel. Ez olyan, mint a francia sanzon, vagy akár a portugál fado, mi pedig ki akarjuk dobni az ablakon. A visszamagyarosodási folyamat részeként járták a mű-magyar táncokat. A 19. század közepétől megszületik a csárdás, amelyet minden nép a maga arculatára formált.

• Az én generációm még némafilmekről tanult meg táncolni, szavakat tanultunk és nem mondatokat – mesélte Novák Ferenc, Tata, akinél volt szerencsém néprajzot is tanulni

 (A videók archív felvételek az MTA Zenetudományi Intézet on-line adatbázisából.)

 Szente Tünde