A hagyományos falusi kisgazdaságok működése tökéletesen mutatja a példát a jelenleg szlogenné vált "fenntartható fejlődés" sikeres megvalósításához. Az Alapi Tájház nem folytat kereskedelmi gazdálkodást, de a jelenlegi funkció betöltéséhez szükséges mindenfajta hátteret igyekszik a lehető leginkább természetközeli módon megteremteni és a tanya fenntartását ily módon biztosítani. Erről is szól az alábbi gondolat.

Megjelent a Dunaújvárosi Hírlap Eszterlánc sorozatában

Hosszú évek során, lépésről lépésre haladva tanulja Daniella a környezettudatos magatartást. A polikondenzációs műanyagokból vette az első leckéket. Barátainál látta először a „tapossa laposra” módszert, aminek alkalmazását jó esetben a „ne ijedjetek meg, taposok” felvezetés előz meg, a művelet éktelen hangja miatt. Csatlakozott a Felelős Gasztrohős kezdeményezéséhez, amelynek célja a polietilén tereftalát palackok vásárlásának visszaszorítása. A Műanyag Palack Böjt kezdeményezői azzal érvelnek, hogy a PET ötszáz év alatt bomlik le, viszont darabjaira esik szét, így mindenhová eljut, az állatok gyomrába, az édesvizeinkbe és a talajba egyaránt.

PET

fotó: adventurepoet.wordpress.com

Daniella látványos sikereket tudhat maga mögött a komposztálás terén. Nagyfia biztatására a kert egyik sarkában, távol a szomszédoktól, falécekből állították össze a gyűjtőt, s abba rakásolják a kerti és konyhai szerves hulladékot kevéske földdel, és még annyi a dolguk vele, hogy rendszeresen gondoskodjanak nedvesen tartásáról. Semmi mész, semmi egyéb bonyodalom, néhány hónap alatt a szorgalmas giliszták, mikro-lények átdolgozzák az anyagot. Az így képződő humusszal javítja a kertet, bolondítja meg a növénykéit. Kisfia akkor vette komolyan a konyhai zöldség-, gyümölcs hulladék külön történő gyűjtését, amikor legutóbb együtt bontották szét a kupacot. El volt ragadtatva a végeredménytől, és az ezernyi kukactól, amiket horgászat előtt már nem szükséges a boltban vásárolnia, mivel otthon szépen „terem”.

Így is lehet...

Fotó: www.livescience.com

Egykoron falun nem járt a kukásautó, nem volt szükség szelektív hulladékgyűjtésre. Az ételmaradékot a jószág, a házi állatok, a kutyák és a macskák, a dinnyehéjat a disznók, a kerti hulladékot a baromfik takarították el. Kukoricaszárral gyújtottak be, nem keletkezett annyi hulladék, mint most, és ami mégis, az hasznosult. Nagyapáink, amit találtak, összeszedték, mondván, „jó lesz az még valamire”. És még azt állítják, hogy az asszonyokba kódolt program a gyűjtögetés! Kenyeret pedig Isten ellen való véteknek számított kidobni.

Ma pedig mi történik? A városi élet, de még a falusi is, irdatlan mennyiségű szemetet termel. Daniella úgy érzi, hogy bőven van mit tanulnia, és nem érti, hogy az alapfogásokat a körülötte élők miért nem sajátították már el. Mikor minden erről szól, okítanak lépten-nyomon bennünket.

A használt olajat leadja a benzin-kútnál, ritkán tűzrakásnál gyújtósnak használja. Azt is hallotta, hogy a rózsák alá öntve, javítja a talaj szerkezetét. Hát, ez nem biztos, hogy jó ötlet. A boltok polcairól az üvegben tárolt élelmiszereket veszi le, mert a betétek a befőzések kellékei. A veszélyes hulladékoktól – gyógyszerektől, elemektől, vegyszerektől - előírásszerűen szabadul meg, azokkal feleslegesen nem terheli környezetét. A vegytisztító szereket minimalizálta, visszaállt az évszázadok alatt nagyanyáinknál jól bevált ecetes, szódabikarbónás, citromsavas alapanyagokra, levendulás-zsályás illatosítókra.

Daniella azt már elméletileg jelesre tudja, nem mindegy, hogyan él azon a Föld nevű bolygón, ahol porból vagyunk, porrá leszünk – akárhogy is vesszük, a polietilén hulladékrészecskék között. A gyakorlatban vannak némi hiányosságai, de ezzel sajnos, nincs egyedül.

Szente Tünde