A hortenziák ismét divatba jöttek, sőt, a reneszánszukat élik

A jó pap is holtig tanul – tartja a mondás

A hortenziák Földünk azon csodái közé tartoznak, amelyek telepítésekor, ha eltalálod a helyüket, tényleg minimális gondozást igényelnek. Csakhogy, a sikert többnyire kudarcok sora előzi meg. Tisztán emlékszem, ki mindenkitől kaptam ajándékba egy-egy ígéretes tövet, de azt sem felejtem, hogy kinek milyen alkalomra vittem, annak reményében, hogy a későbbiekben jó szívvel gondol rám a virágpompába borult cserjék mellett fotózkodva, hírét adva a nagyvilágban, hogy munkája gyümölcse beérett.

Már nem vagyok biztos abban, hogy Bandi bácsi, vagy Piroska nénikém töve élte túl a balatoni klímát, de egy biztos, megosztva a közösségi oldalon a telt rózsaszínben virító, méretes cserjémmel készült fotómat, a kétezer lájkot közelítem a Hortenziát kedvelők és gyűjtők nyilvános csoportjában. Nem győzöm bekebelezni az elismeréseket, és hamarosan találkozom a hajtást kérő cecei, tihanyi és dunaújvárosi ismerőseimmel. Tőlem kérdezik, mi a titka a végeredménynek, ezért napok óta folyamatosan bújom a hortenzia szaporítás-nevelés szakirodalmát. Már az is megfordult a fejemben, hogy agrárvonalon folytatom tanulmányaimat. (Egész életen át tanulás.)

A dicsmámorból egy dolog segített visszazuhanni a várostörténeti krónikákból löszként emlegetett Pentelei-fennsíkra, ez pedig nem más, mint fiamék utazása távoli tájakra, konkrétan a Portugáliához tartozó, 1500 kilométerre az európai partoktól az Atlanti-óceánban fellelhető Azori-szigetekre, ahonnan megkaptam a hatalmas hortenzia ligetekről tanúskodó fényképeket. Persze, könnyen nő meg akkorára a vad természet lágy ölén, hiszen őshonos, gondoltam én, ám kiderült, korántsem őshonos, a 20. század elején, az amerikai kontinensről betelepültek vitték magukkal az első példányokat, amelyek igencsak megszerették az ottani vulkanikus talajt, a sok napsütést és a magas páratartalmat. A talaj pH-értékétől függően több színben pompáznak, kékek a virágok a savaktól és a magas alumíniumtartalomtól. Hozzáértő megközelítésben, kék, ha a talaj pH-értéke 6.0 alatt van.

Nap, mint nap megakad a szemem a városunk legújabb kori történetében fiatalnak számító Búzavirág utca egyik takaros házának bejárati kapujából kitekintő, óriásfejeket növesztő kerti hortenzián, amelyik ráadásul színe váltó, a nyár beköszöntével a tisztaságot jelképező fehérben vonzza a tekintetemet, fokozatosan haladva az ősz felé, a nyugalmat árasztó zöldbe halványul. Sok éve szolgálja gazdáit szépségével, tekintélyes méretével a bejáratnál őrködik. Bátorkodtam lencsevégre kapni a szomszéd kisfiúval, Vencellel és a border collie juhászkutyával, Vacakkal. A lenyugvó Nap árnyékában fegyelmezetten viselték a fényképezőgépes kattintgatásaimat.

Most pedig eljött az ideje a dugványozással történő szaporításoknak, megyek és körbenézek, hol vannak az arra alkalmas növények, hortenziák, muskátlik és a többiek. A hortenziagyűjteményem bővítésre vár, nem csak magam szaporítom, hanem be kell szereznem a bugás, a kúszó, a tölgy-, a fűrész- és érdes levelű újabb változatait annak tudatában, hogy a hortenziafélék családjába tartozó nemzetség 100 lombhullató és örökzöld fajt foglal magába.

Fotók: Szente Tünde