A falu eleji rendezett portán kerestem fel Patkós Sándor gazdát, hogy gyermekkora Húsvétjairól faggassam. Virágvasárnap délutánján a Sándor-József napi családi összejövetelre siettében szakít időt egy kis nosztalgiázásra.

Mivel már elkezdődtek a szántóföldi munkák, a ház körül a mezőgazdasági gépek olajozottan sorakoznak. A jószágok is erőre kapnak, az udvarban a pulykák, libák, kacsák, gyöngytyúkok hangoskodnak, a tojókat kergetik a kakasok, a dúcon turbékolnak a galambok, a kutya ugrál örömében, amiért a gazda ismerőst üdvözöl. A modernen felszerelt konyhában a hírlapíró első dolga, hogy rátapad a tekintete egy megsárgult fényképre. A beszélgetés egyik fonala máris szövődik.

Jobb oldalt alul ül Sándor hatéves édesapja

Fotó: alapitajhaz

Valószínűleg a Patkós présháznál 1940-ben készülhetett a fotó – kezd a család apai-ági történetébe Sándor, akinek az édesapja a kép jobb alsó sarkában látható, és a korát úgy hat évesre becsüljük. Izgalmas arcok, sorsok indítják el az ember lányának fantáziáját, s önző módon mindjárt a saját őseire gondol, akikkel minden bizonnyal voltak közös történeteik, mivel mindketten alapi felmenőkkel büszkélkednek. A nagyszülék együtt ülhettek lakodalmat, avagy halotti tort: - A dédi mamám, dédi papám, az 1908-as születésű nagyapám, de még a nagyanyám is rajta van a képen. A háttérben egy termetes fa terebélyesedik. Visi Juliska nénimnél találtam rá a fotóra tíz évvel ezelőtt, a héten épp a férjét temettük.

A Sándor név apáról fiúra szállt több generáción keresztül, így az 1988-ban született fiúgyermeket is erre keresztelték. A fiatalember munka mellett a Kaposvári Egyetem Mezőgazdasági növénytermesztési szakán gyarapítja egyébként sem szegényes ismereteit. Ősz óta az Ifjú Gazda pályázat nyertese.

Patkós Sándor

Fotó: alapitahjaz

Idén töltöm be az ötvenötödik évemet – sóhajt egy mélyet a családfő, aki többségében saját földjeit műveli. A bérletes föld minimális. - Kertészkedünk is, dinnyét és krumplit is termesztünk. A fő profilunk a szántóföldi gabonafélék. Nagyobb volt a gazdaság, állattenyésztéssel is foglalkoztunk, de mivel nincs nagy haszon rajta, már nem csináljuk. A tojó pulykákat azért is tartjuk, mert „keltetőgépek”, a sajátjaik keltése után folyamatosan ülnek a fészken, a feleségem, Teca teszi alájuk a kacsatojást. Rengeteg disznót tartottunk, most csak annyi van, amennyi saját részre kell. Régebben minden más volt ebben az országban. Húsvétkor is mentünk locsolkodni, az összes szomszédot és a közeli rokonokat végigjártuk. A Lénártéknál, Szentééknél, Szauerwein Rozika néninél a locsolóversért cserébe piros tojást és egypár forintot kaptunk. A falu végén az emberek összetartottak - jóban, rosszban. Mi reformátusok vagyunk, a reformátusoknak a legnagyobb ünnep a Húsvét. Húsvétvasárnap tíz órakor mentünk az Istentiszteletre, amin egy falat kenyér, egy korty bor elfogyasztásával a tiszteletes úr Úrvacsorai áldását adta ránk.

Amikor a gyerekeink kicsik voltak, Húsvét reggelén felkeltek és együtt kerestük a fűbe rejtett „nyuszi fészkében” a piros tojást, festetten, csokiból, kinderből. Utána átmentek a Patkós mamához, ott folytatódott a játék és kacagás. Együtt örültünk velük.

A földeken dolgozóknak, a Húsvét a szezon kezdetét jelenti: - Még ott tartunk, - tér vissza a dolgos mindennapokra Sándor, - hogy a vizeket engedjük le a földekről, kapával, ásóval. Áll a belvíz mindenütt. A legnagyobb probléma, hogy nincsenek megoldva a vízelfolyások. Hatalmas károk vannak így a mezőgazdaságban. A víznyomásos földben nem akar teremni semmi. Amin sokáig áll a víz, kilúgozza. A felszínéről lemossa a tápanyagot és megtömörödik a föld. Mi sem tudunk rámenni, hogy csináljunk valamit vele. Itt a falu végén nagyon sok ilyen föld van - meséli a gazda, akinek legnagyobb bánatára kivágtak a Koller kastély legalább kétszáz éve telepített molyhos tölgyfasorából egy egészséges példányt. Távozóban arra kért, hogy hazafelé menet készítsek a törzscsonkról egy fotót, s írjam meg, mi történt. Sajnos, mivel ránk sötétedett, egy másik alkalommal tehetünk pontot a szomorú történet végére. S hogy helyre álljon az élet adta-vette egyensúlya, Terikével utánam üzen, hogy hatalmas az öröm, Anita lányuknál jön az unoka!

Kiss Erika: Isten hozta Fejér megyében című kötetben, az év jeles napjaihoz kötődő szokások közül a katolikus Húsvétról így ír: „Húsvétvasárnap az ételszenteléssel egybekötött egyházi szertartással kezdődött. A családok fehér kendővel letakarva sonkát, tojást, tormát, sót, kenyeret vittek szentelni. Ezt fogyasztották el reggelire. Húsvéthétfőn a tojásfestő, locsolkodó – termékenységi – népszokást mindenütt  gyakorolták. A fiúk csoportokba verődve keresték fel a lányos házakat. A locsolás a kútról hozott vödör vízzel történt, ami elől, ha tudtak volna sem menekültek volna el a lányok, inkább vidáman, évődve részt vettek a játékban. A locsolást piros tojással viszonozták. A tojásfestést akkoriban vöröshagyma vagy diófa levelével végezték.”

Szente Tünde