A szociológia többféle társadalmi időt különít el, de közülük csak egyetlen idősávot neveznek szabadnak, azt, amelyik a különféle kötelezettségeken kívül megmarad, rendelkezésre áll. Amelyben az egyén azért vesz részt, hogy kipihenje magát, vagy szórakozzon, vagy a társadalmi kapcsolatait ápolja.

Miként azt korábban az identitásról írtuk, itt is helytálló az a megközelítés, miszerint egy egészséges személyiség több identitásból határozza meg önmagát, a teljességhez szüksége van kreatív és monoton tevékenységekre is: egymást katalizálva, feltöltőként vagy éppen leeresztőként.

A munkaidő és a nem munkával töltött idő szétválása egymástól kultúránként és társadalmanként eltérő, hosszú folyamat eredménye. Az ipari forradalom, az ipari társadalmak létrejötte megváltoztatta a tevékenység/tér/idő hármas egymáshoz való viszonyát, illetve minőségét. Magyarországon a munkások számára 1891 óta munkaszüneti nap a vasárnap, a Szent István-nap szabadnap. Az 1920-30-as években csökkent a munkaidő napi 8 órára, a néhány napos nyári fizetett szabadság is ekkor jelent meg. Ezzel összefüggésben népszerűvé váltak a kirándulások, a szabadban töltött programok. A városi szórakozási lehetőségekben keveredtek a nagyvárosi – színház, mozi, mulató – és a falusi – búcsú, népünnepély – elemek.
Az első világháború után a mozi vált a tömegek első számú szórakozóhelyévé, az olvasás is mind nagyobb népszerűségnek örvendett. A szabadidő társadalmi elfogadottsága teret engedett a szórakoztatóipar létrejöttének. A paraszti társadalmak hétköznapjaiban nem vált el egymástól a munkával töltött idő a szabadidőtől. A vasár- és ünnepnapokat a szakrális (vallási) és a szociális (közösségi) tevékenységekhez kapcsolódó idő töltötte ki. A felső polgári és tehetősebb rétegek a 19. század második felétől szabadidejükben belevetették magukat a művelődésbe, divatba jött a gyógyfürdőhelyekre, tengerpartokra utazás, a lóverseny, a vadászat és a bálozás. Népszerű nyaralóhelyek alakultak ki, az 1930-as évektől kezdődően nagyságrendekkel emelkedett a belföldi üdülés mértéke. A hosszabb nyári üdülések mellett terjedt a víkendezés, amelyet már a kevésbé tehetős városi rétegek is megengedhettek maguknak.

A Duna-part az 50-es években

A sport a Horthy-korszakban vált tömeges méretű időtöltéssé, a legnépszerűbb sporttal, a labdarúgással. A Rákosi-rendszerben a szabadidő a társadalom kulturális átnevelését irányozta, a mozit, a könyvolvasást, a felolvasó­esteket, a színházat, a rádiót ennek szolgálatába állították. A kávéházak helyébe az eszpresszók léptek, a fiatalok kedvelt szórakozási formája a házibuli lett. A sportesemények látogatása üdítőnek számított az átideologizált kulturális kínálat mellett. A Kádár-kormány az életszínvonal emelését tűzte ki célul, 1981-ig több lépcsőben munkaidő-csökkentést hajtott végre, és megjelent a kéthetenkénti szabad szombat. A televíziózás a szabadidő mind nagyobb részét elhódította, a ’70-es évektől napi 2-3 óra tv-nézéssel. Nagy népszerűségnek örvendtek a vállalati, tanácsi és szakszervezeti üdülők, a városiak hobbikerteket vásároltak, és mind több nyaraló épült az üdülőhelyeken. Külföldre először a szomszédos szocialista országokba és a félig nyugatnak számító Jugoszláviába utazhattunk.

Balatonszéplak, Dunai Vasmű-üdülő

Eljutva napjainkig, árnyaltabban fogalmazunk: a „nem munkával” töltött időről, valamint a „minőségi” szabadidőről beszélünk. Eltolódás figyelhető meg az egészséges életmóddal, a testi és szellemi feltöltődéssel, vagyis a rekreációval kapcsolatos – passzív és aktív – szabadidős tevékenységek irányába. Összeállításunk végén álljon itt egy kutatási eredmény kulturális fogyasztásaink megváltozásáról: „A hallatlan méretű kínálat miatt felértékelődik a tájékozottság, az eligazodás képessége. A kényszerek helyébe a választás szabadsága lép.”