Március elején terveket szőtt Eszter a kerti ágyások tisztogatása, a cserjék formázása közben, mit hova ültet, ami eddig az egyik helyen nem jött be, azzal másutt próbálkozik. Akkor még nem is sejtette, hogy mekkorát változik körülötte a világ, és a változások közepette mekkora szerepet tölt be életében a kertje.

Nyár elejére minden létező ládát, görögtálat, kaspót, cserepet teleültetett mindenfélével, s hogy földért se kelljen elmenni a karantén idején otthonról, a szinte már érett komposzttal dolgozott. Így fordulhatott elő az, hogy még az átültetett szobanövények mellett is megjelentek a kéretlen társbérlők, a paradicsom- és paprikapalánták, minden, ami a konyhai komposztból életre kelt. Milyen kár, hogy a tojáshéjból nem lesz tojás, gondolta Eszter, ha már a krumplihéj is képes kihajtani, és az avokádó hatalmas magja is csírázásnak indult.

A nyár közepére a kert átvette felette a hatalmat, amikor ezerrel sütött a Nap, a díszkerti, konyhai és fűszernövényei reggel és este vízért könyörögtek, egyébként a sok csapadéktól minden más burjánzott, a cserjék hatalmasra nőttek, mondhatni berobbant a természet, miként a Covid-19 szerte a világban. Minek ültetted ezt a rengeteg növényt, eljárni sem lehet tőlük, útban vannak! – méltatlankodott a férje, mire Eszter kivágta a rezet, és azt felelte, ezek terápiás ládák, terápiás növények a vírus okozta lelki károk enyhítésére, a test és a lélek épülésére. Valóságos immunerősítők!
A nyár végére, mire egyébként is megsokasodtak a más irányú elfoglaltságai Eszternek, segítségért kiáltottak a konyhakerti növények, ments meg Eszter, könyörögtek a folyton szomjas paprikák, uborkák, paradicsomok, cukkinik, a csüggedő dáliák, megsárgult levelű rózsák, pöndörödő fűszer- és gyógynövények. Szépen kezdett kisülni minden, és elkeserítő látvány tárult Eszter elé főleg akkor, amikor egy-két napra elutazott otthonról, baráti és rokoni programokra.

Beköszöntött az ősz, elege lett Eszternek az önző kertjéből, amely a nyári hónapokra még három napra sem engedte el őt, s ha mégis, olyankor mélységes lelkiismeret-furdalással hagyta magukra az életükért küzdő árváit. Azok a különböző gombabetegségektől, a poloskák és a levéltetvek csillapíthatatlan étvágyától elgyötörten, egyre betegebben várták a megváltót. A biokert koncepcióba nem fértek bele ugyanis a gyógyító mérgek.
És milyen az ember, folyton küzd és bízva bízik. Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál! – mondja az Úr az utolsó színben Madách Imre Az ember tragédiájában. Eszternek már szeptember közepére az árvácskákon, ciklámeneken, krizantémokon, a következő tavaszra kibújó hagymák dugványozásán jár az esze, izzik a tenyere, mit hova ültessen, hol képezzen színfoltokat a kertjében, ami a koronavírus-járvány idején a mozgás és kikapcsolódás helyszínéül szolgált, megannyi öröm és kudarc közepette.