A Kecskemét melletti, he­tényegyházi otthonában látogattuk meg Bahget Iskander nemzetközi hírű fotóművészt, aki több szállal kötődik városunkhoz. Ötven esztendővel ezelőtt szerzett üzemmérnöki diplomát a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fém­ipari Főiskola Kara kohász szakán. Fotóművészetének megalapozásában pedig a Rosti Pál Fotóklub kiválóságainak is jutott némi szerep, így mások mellett Hajdu Györgynek, ifj. Koffán Károlynak, valamint id. Pálfalvi Jánosnak

Kecskemét/Dunaújváros Látogatásunkkor megmutatta az életműve részét képező dokumentum- és fotótárát. Szóba kerültek tanárai, valamint tankör- és évfolyamtársai, akik közül többekkel a mai napig szoros barátságot ápol.

Tagságok
1968: Rosti Pál Fotóklub (Dunaújváros). 1972: Kecskeméti Fotóklub. 1980: Magyar Fotóművészek Szövetsége. 1987: Művészeti Alap (ma: MAOE). 1990: Magyar Újságírók Országos Szövetsége. 1992: Műhely Művészeti Egyesület (megalakulásától kezdve). 2019: Magyar Fotóművészek Világszövetsége (tiszteletbeli tag).

– Szíriából a két ország gazdasági és felsőoktatási együttműködési megállapodásának köszönhetően kerültem Magyarországra – meséli. – Okleveles olajmérnök szerettem volna lenni, hiszen az otthonom közelében is olajkút állt, ám, milyen az élet, nem minden úgy történik, ahogyan szeretnénk, hiába szabadkoztam, hogy odahaza nincs kohászat, mégis a dunaújvárosi főiskolára irányítottak. Ezzel nehezítettebb lett a pályám kezdete. Nyelvi előkészítőre Kecskemétre kerültem, e város megadta számomra életem szerelmét, Bodor Saroltát, akinek később megkértem a kezét, és társam mind a mai napig jóban-rossz­ban. Két gyermekünk született, Leila közgazdász, Zsolt jogász lett. Unokáink: Szabolcs, Botond és Vanilla.
Éppen ötven esztendeje vehette át Iskander az alakítástechnológus üzemmérnöki diplomáját Dunaújvárosban:
– Terveztünk évfolyam- és tankör-találkozót, azonban a koronavírus-járvány annyira bizonytalanná tett mindent, hogy elmaradt. Reméljük, jövőre bepótolhatjuk. Sajnos, már nincs mindenki közöttünk, nem rég veszítettük el Tamás Béla barátunkat is – fordul szomorúbbra a beszélgetésünk menete. Ennek ellensúlyozására kérdezek rá egykori tanáraira és a diák­évek élményeire. Nem is maradnak el a történetek a szórakozott Pitkin tanár úrról, az intézmény szeretett főigazgatójáról, dr. Molnár Laci bácsiról és a ma is aktív dr. Fehér Andrásról. Horváth tanár úrhoz kapcsolódik az egyik kedves sztori, akiről Iskander egészen addig azt hitte, hogy Deter a hivatalos neve, mígnem egyszer azon nem szólította. Minden jó, ha jó a vége, ennek a bakinak köszönhette, hogy élete egyik legnehezebb vizsgáján, a többi tankörtársával ellentétben, ő elsőre átment. A kezdetben bevehetetlennek tűnő akadálypályát, a műszaki főiskolát sikerrel abszolválta, olyannyira, hogy 1976-ban ráadásként megszerezte a mérnöktanári diplomáját, s rá néhány évre, 1979-ben hozzá a magyar állampolgárságot.

A nemzetközi hírű fotóművész, Bahget Iskander Fotó: a szerző

Életében meghatározó szerep jutott a fotózásnak. Egyik fontos, de nem az első állomása művészi látásmódja kibontakozásának, amikor a Dunai Vasmű kohászát ábrázoló portréfotó-sorozatáért 1968-ban egy országos fotópályázat díját elnyerte: – Mindig is érdekelt, miként lehetséges a fotóművészet eszközeivel az emberek előítéletes gondolkodásán változtatni, miként lehetséges jobbá tenni a világot. Mondok egy példát. Mielőtt Magyarországra érkeztem, odahaza azt mondták, hogy a magyar asszonyoktól a szülés után elveszik a gyermeküket. Mindenféle képtelenségeket állítottak. Ezzel szemben, azt tapasztaltam, hogy nagyon is szeretik a gyerekeiket és igen is, maguk nevelik, nem pedig az állam. Talán ezért is választottam egyik témámul az anyaságot. Az anyaságot az odaadással, a megújulással, a létezés titkaival. Nagyra becsülöm és csodálom azokat az anyákat, akiket megáldott az ég e legszebb ékszerével. Fotózásuk közben képzeletben többször éreztem édesanyám közelségét. Mifelénk Keleten úgy mondják, a paradicsom/a mennyország az anyák talpa alatt van.
Bahget Iskander alkotásai számos gyűjteményben, képtárban, múzeumban megtalálhatóak, a többi között Romániában (Erdélyben), Szerbiában, Bulgáriában, az Egyiptomi Nemzeti Múzeumban (Ahmad Shawki Múzeum), Szíriában a Latakiai Kulturális Központban, a Katari Fotóművész Szövetségben, Ománban, valamint a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban.

Életében meghatározó szerep jutott a fotózásnak – nemzetközi hírű lett

Több mint 250 alkalommal állította ki képeit önálló tárlatokon. Számos szaklap és médium méltatta munkásságát idehaza és külföldön egyaránt. Az arab nyelvű, közel húsz országban megjelenő Kék Duna című lapban a magyar kultúra, történelem jeles eseményeit és alakjait mutatja be írásaival és fotóival. Egy marék világ című, 2012-ben megjelent életműalbuma magyar, arab, angol nyelven olvasható. Hamarosan kezünkbe vehetjük szakmai monográfiáját.
Több alkalommal bizonyította, hogy a közösség számíthat rá, fontos ügyek mellé állt, egyebek mellett 1989-ben kiállítást rendezett az erdélyi menekültek javára, 1999-ben az autista gyermekek megsegítésére, 2002-ben felajánlotta munkáit a Magyar Fotográfusok Háza restaurálására, 2010-ben pedig a Megyei Prima Díjból jelentős összeget utalt át a vörös iszap károsultjai javára. Kecskemét város közgyűlésének munkájából is kivette a részét.
Számos rangos elismerés mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2008), a Pro Urbe Díj (Kecskemét, 2012), valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2012) kitüntetésben részesült.

Magyarország arab szemmel
Bahget Iskander 1943. augusztus 14-én született El-Barazinban, Szíriában. 1968 óta foglalkozik fényképezéssel, többször szerepelt országos csoportos és egyéni kiállításokon. Állandó kiállítása van Hetényegyházán, a helyi művelődési házban. Fekete-fehér szociofotói, a magyar tanyavilágot bemutató sorozatai, portréi, a sivatagi világgal kapcsolatos tájképei bejárták az egész országot és a világ több pontján is kiállították. Kiemelkedő jelentőségű, hogy Magyarország arab szemmel című, 100 darabból álló vándorkiállításával évtizedeken át mutatta be a világban a magyar embert, a magyar kultúrát, segítve ezzel a kultúrák közötti kapcsolatok elmélyítését. Magyarországon hiánypótlók és egyedülállónak számítanak a magyar irodalom és képzőművészet több jeles képviselőjéről készült fotográfiái, többek között az Illyés Gyuláról, Faludy Györgyről, Buda Ferencről, Kányádi Sándorról, Sütő Andrásról, Gion Nándorról, Esterházy Péterről, Diószegi Balázsról és Tóth Menyhértről készült képei. 1979-ben részt vett a fiatal írók lakiteleki találkozóján, az ott készült képei a Forrásban, majd 2009-ben a tanácskozással kapcsolatos kötetben jelentek meg. Szorosan kötődik a Forrás című irodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirathoz.