Dioneo, fölöttébb okosan szólottál, vidáman akarjuk időnket tölteni, hiszen éppen ez okból menekültünk a szomorúságoktól.

Mivelhogy azonban rend híján való dolgok nem hosszú életűek, én, aki elkezdettem megbeszéléseinket, melyeknek eredményeképp e díszes társaság egybegyűlt, azon töröm fejemet, hogy vidámságunk minél hosszabb életű legyen, s ezért úgy vélem: mindenképpen meg kell egyeznünk valamelyikünkben, ki fejünk legyen, ki iránt, mint parancsolónk iránt, tisztelettel, engedelmességgel leszünk, s kinek minden gondja az legyen, hogy vidámmá varázsolja életünket – írja Boccaccio az 1348. évi pestisjárványhoz kapcsolódó örökbecsű művében, a Dekameronban. – Filoména pedig tüstént odaszaladt egy babérfához, mivel gyakorta hallotta emlegetni, mely nagy díszt jelentenek annak lombjai, s mely nagy tisztességet szereznek annak, kit érdeme szerint megkoszorúznak vele, leszakított néhány gallyat, tetszetős és ékes koszorút font, s Pampinea fejére illesztette; annak utána e koszorú, míg csak a társaság együtt maradt, látható jele volt mindegyiknek fején a királyi hatalomnak és méltóságnak.

A görögök babérból fonták a győzelmet, bölcsességet jelképező koszorút

Giorgio Vasari 1544-ben festett olajképén egy társaságban látjuk a „Hat koszorús költőt”, elöl Cavalcanti, Dante, Boccaccio, Petrarca, hátul Cino da Pistoia és Guittone d’Arezzo. Ovidius Metamorphoses művében írja, hogy Apolló, a művészetek istene beleszeretett Daph­ne nimfába, és szerelmével üldözte őt. Gian Lorenzo Bernini Apolló és Daph­ne 1622 és 1625 között készült szobra egyszerre fejezi ki az üldözést, a segélykérést és az átalakulást. Egy alkalommal Apolló és Erós, a szerelem istene találkozásakor Apolló gúnyolni kezdte Eróst a nála lévő arany íj és nyilak miatt. Azt mondta, hogy az íj olyan isteneknek való, mint ő, amíg Erósnak fáklyával kellene a szerelem lángját fellobbantania. Mire az mérgében meglőtte Apollót szerelemfakasztó nyilával, majd Daphnet a szereleműző, tompa nyíllal. Apolló szerelme fellángolt és üldözőbe vette Daphnét. Egyre közelebb került szerelméhez, aki szüleihez – Gaiához és Péneioshoz – könyörgött, hogy változtassák át. Mire utolérte Apolló Daphnét, már csak a babérfává alakult testet ölelhette.

A görögök Apollón szent fájaként tisztelték a babért, ágaiból fonták a győzelmet és bölcsességet jelképező koszorút, amellyel hadvezéreket, császárokat, szónokokat, költőket, atlétákat dicsőítettek. A görög-római kor óta a babér a dicsőség, a béke, a halhatatlanság, az örökkévalóság szimbóluma. A győztesek hajóit babér díszítette. Az első római császárok nem koronát viseltek, hanem babérkoszorút.
A babért ismerték az ókori Kínában is. A babérfa alatt a holdnyúl elkészítette a halhatatlanság elixírjét. Az euró bevezetése óta Dante Alighieri babérleveles profilja köszön vissza a kéteurós pénzérméről. A milánói állami egyetemen a diplomavédés után a fiatalok babérlevélből font koszorút tesznek a fejükre. A babérkoszorú helyet kapott rangos autómárkák emblémáiban is.