A Senior-klub legutóbbi összejövetelének vendége Farkas Bertalan űrhajós volt, aki a Corso étteremben mesélt a 38 évvel ezelőtti űrutazásának élményeiről. A találkozó alkalmából ültünk le beszélgetni az étterem árnyat adó teraszán

Szokott-e álmodni a „nagy utazásról”?
– Többnyire akkor, amikor űrhajósokkal vagyok együtt, az előhozza az élményeimet. Álmaimban inkább furcsa vadászgépeken repülök. Egy dolog akár vadász-, akár sport-, akár turistagépeken repülni, és nagyon más űrhajón. Legelőször ezerkilencszázhatvanhatban szakadtam el a Földtől a nyíregyházi repülőtéren. Nagyon sok barátom van, akik imádják a repülést, és az ő segítségükkel sportrepülőgépeken most is repülünk.

A világűrben az úgynevezett „kozmikus sötétséget” miként képzeljük el?
– A fekete színnek is vannak árnyalatai, de olyan feketét, mint amilyen ott van, életemben nem láttam. Ez egy fantasztikus látvány: a fekete háttérben ragyognak a csillagok. Először nem könnyű tájékozódni, az űrállomás helyzetéből kell megtalálni a nyolcvannyolc csillagképből egyet-egyet, azok szolgálnak kiigazodási pontként. Csillagváros planetáriumában roppant bonyolultnak tűnt ezeket megtanulni és a gyakorlatban felismerni, majd alkalmazni.

Milyen hangok vették körül az űrállomáson?
– Az űrállomás belsejében a forgó alkatrészek hangját az első pillanattól kezdve félreteszi az ember, nem foglalkozik velük. Nem zavarnak a feladatok ellátásában.

Farkas Bertalan, Magyarország első űrhajósa egy korábbi interjúban elmondta, hogy nagyon szeretett volna újra feljutni a világűrbe Fotó: Szente Tünde

A tér-idő dimenziót tekintve, a tér kitágul, az idő beszűkül, ezt miként élte meg?
– A tér valóban kitágul, háromszázötven kilométer magasan repülve mások az arányok. Az űrállomásról a Föld ívét jobbról és balról kétezer-kétezer kilométeres ívben lehet látni. A huszonnyolc­ezer kilométer/óra sebességgel megtett út összehasonlíthatatlanul kevesebb a kétezer kilométer/órához képest, amire egy vadászrepülőgép képes.

Nyolc nap a világ, fogalmazhatnánk az ön esetében. Miként érzékelte az idő mú­lását?
– Csillagvárosban egyik nap ment a másik után, a vasárnap kivételével zsúfolt program szerint történt minden, azt sem tudtam, milyen nap van éppen. Amikor fent vagy a világűrben, a legszívesebben egy percet nem aludnál. Nem is foglalkozol azzal, hogy nappal van, vagy éjszaka, mert tizenhatszor kerülöd meg a Földet, tizenhatszor van napkelte és napnyugta. Tizenhatszor nyilván nem alszik el az ember és tizenhatszor nem fog felébredni. Három, három és fél órát aludtam, mert elfárad az ember, és szüksége van a pihenésre. Legszívesebben egy másodpercet sem aludtam volna, mert annyira rendkívüli dolog fönt lenni, látni a Földet, a ciklonokat, a felhőket vagy az éjszaka fényárban úszó városokat. Egy ilyen helyzetben nem is foglalkozik az ember az idővel. Nem foglalkozik azzal, hogy hány óra van, és bekerült-e a kozmikus éjszakába, vagy sem?

Változatos időszak követte a sikeres, de kockázatoktól nem mentes földet érést, ünneplésekkel, majd csöndesebb időkkel, most pedig, mintha újra felfelé ívelne a „szerencsés csillagzata”?
– Igen. Eltelt harmincnyolc év. Élek, vagyok. Voltak emberek, akik segítettek abban, hogy újból megtaláljam az életem értelmét, annak az életnek az értelmét, amiért kockáztattam, hiszen az űrrepülés mindig egy óriási rizikó.

Kinőttük a Földet, lesz valahol helyünk azon kívül is?
– Az Univerzumnak ezt a csodálatos gyöngyszemét, a Földet meg kell őrizni a jövő generációi számára, azért, hogy ötszáz, ezer év múlva is valóban élhessenek rajta emberek. Kívánom magunknak, hogy maradjon meg ennek minden feltétele. Ne tegyük tönkre a mi kis bolygónkat! Ez a bolygó éppen olyan, mint egy űrállomás, amelyből nyolc napra elrugaszkodtunk, hogy egy másik űrállomásra eljussunk. Más térben gondolkodunk, mint azok, akik lent maradnak a Földön. Valamikor az emberiség a kíváncsisága miatt tovább lép, és megismerkedik olyan bolygókkal és lehetőségekkel, amelyek mai fejjel gondolkodva elképzelhetetlennek tűnnek.

Melyik korosztály érdeklődik jobban az ön személye, űrhajós múltja, avagy az űrkutatás eredményei iránt?
– Sok mindentől függ. Akikkel ma találkoztam, az idősebbek annak idején nézték a televízióban, figyelemmel kísérték, átélték a történteket. Egy fiatalnak elképzelése sincs az egészről, lehet, hogy azt sem tudja, hogy volt magyar űrhajós a világűrben. Nagyon sok múlik azon, hogy az ifjúság milyen közegben él, a szülőkön, pedagógusokon, a környezeti hatásokon dőlnek el a dolgok. Ma fantasztikus sebességgel, rövid idő alatt jutnak el hozzánk az információk egy vulkánkitörésről, földrengésről, egy repülőgép katasztrófájáról, de sok-sok pozitív történésről ugyanúgy. Gyors válaszokat kapunk a kérdéseinkre. Arra viszont nincs mentség, hogy egy fiatal ne tudjon megoldani egy matematikai képletet, vagy ne olvassa el eredetiben Gárdonyi Egri csillagok regényét, egy Petőfi- vagy József Attila-verset.

Hétköznapok

Milyen egy ideális napja?
– Amikor az ember a családjával lehet együtt, azt tartom ideális napnak. Fantasztikus dolog például a skype. A kis unokámmal – aki egy másik kontinensen lakik – azon keresztül élvezzük egymás közelségét. Mint annyi más, korábban elképzelhetetlen technikai eszköz, ez is a hétköznapok részévé vált. Minden napban van valami érdekes. Nem mondhatom magamról azt, hogy elment egy nap úgy, hogy nem csináltam semmit. Az ember új társaságban új emberekkel találkozik, ami számomra azért jó, mert őket is az űrkutatás érdekli, tehát a szakmám, amiről bármikor szívesen mesélek. A kérdések is mindig másként hangzanak el.

Annyi helyen megfordult már, önre valóban illik az állítás, hogy „világutazó”. Hol szeret a leginkább lenni?
– Én mindig ahhoz a helyhez alkalmazkodom, ahol éppen vagyok. Gyulaházán születtem, imádok hazamenni, de ugyanúgy Kisvárdára és Nyíregyházára is. Öröm és nagyszerű érzés visszamenni a főiskolám helyszínére, Szolnokra, valamint kitörölhetetlen emlék számomra a hétéves vadászpilóta korszakom. Igazi élmény visszatérni Csillagvárosba, ahol áprilisban jártam. Csodálatos dolog elmenni egy másik kontinensre, például Amerikába, Brazíliába, de ugyanúgy Kazahsztánba is. Bajkonurban megállni a kettes starthelyen, és csodálkozni: „Te jó Isten, innen indultam.”

Mérnök vagy futballista?
„Eredetileg mérnök vagy futballista szerettem volna lenni. Szüleim hallani sem akartak a repülésről – mesélte a dunaújvárosi látogatásán. – Édesanyám számára még a foci is veszélyesnek számított.”

A felesége nem vágta a fejéhez akkor, amikor visszatért a Földre, hogy „Bertalan, de megváltoztál?”
– Nem, ő mindig mellettem állt, miközben persze, aggódott. Időközben megszülettek a gyerekek, és azért három gyerek nem kis dolog ám! Ezt fölvállalta és végigcsinálta.

Milyen további kötődések, barátságok kísérték pályáját?
– Űrhajóstársamban, Valerij Kubaszovban egy olyan embert ismertem meg, akivel egy életre összebarátkoztunk. Az űrhajós dublőrök közül Magyari Béla mindent megkapott, amit el lehet képzelni. Más országokban ez nem így volt. Mindig voltak olyan emberek, akik össze akartak ugrasztani bennünket. Elmondhatom: nem sikerült. A rám bízott feladatokat tisztességgel végigcsináltam, a repüléssel az életemet kockáztattam. Ő mindig mosolygott, és drukkolt, hogy sikerüljön. Az űrrepülés előtti szertartáson egy erre a célra fenntartott szobában leülnek az űrhajósok azokkal, akik már repültek. Csöndben kell maradni, és elgondolkodni azon, amire elszánta magát az űrhajós. Az ajtó belső felületére fel kell írnod a nevedet, ezzel bekerülsz egy olyan ajtó lapjára, amiből csak egy van a világon.

Életút
Farkas Bertalan Gyulaházán született 1949. augusztus 2-án. Kisvárdán a Bessenyei György Gimnáziumban folytatta középiskolai tanulmányait. A Kilián György Repülő Műszaki Főiskolát Szolnokon végezte, majd a szovjet Repülő Műszaki Főiskola növendéke lett. 1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán szerzett oklevelet.
A Szojuz–36 űrhajó fedélzetén Valerij Kubaszovval 1980. május 26-án indultak a világűrbe. Május 27-én kapcsolódtak össze a Szaljut–6 űrállomással, ahol Leonyid Popov és Valerij Rjumin szovjet űrhajósok fogadták őket. Nyolc napot töltöttek fent, az űrhajójuk 1980. június 3-án ért földet Kazahsztánban.
Az Űrhajósok Nemzetközi Szövetségének alapító tagja, az MTA Interkozmosz Tanács kutatócsoportjának munkatársa. Környezet- és természetvédelemmel, valamint innovációs témákkal foglalkozik. A nyugalmazott dandártábornok Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tanácsadója.

A kék pólóján látható szimbólumok jelzik, hogy viselőjének köze van az űrhajózáshoz. Erre mindig figyelmet fordít?
– Nekem megtetszett az, hogy van a zakómon valami, ami emlékeztet arra, ami velem történt. Egy Interkozmosz jelvény, vagy egy űrhajós jelvény, vagy éppen a Nemzetközi Űrhajós Szövetség jelvénye.

Lesz a családban, aki az ön nyomdokaiba lép?
– A három fiú unokámnál ki tudja még, mit hoz a jövő. Cseperednek, a világ hihetetlen tempóban változik körülöttük, s ha valamelyik ezt a szakmát választaná, annak én nagyon örülnék. A család női tagjai mindent elkövetnek azért, hogy ezektől a veszélyektől eltérítsék őket.
(Forrás: Manager magazin, Dunaújvárosi Hírlap, 2018 évben megjelent írás!)