Tiszta forrásból és követve a hagyományokat

Megjelent a Dunaferr magazin novemberi számában

A Szalamandra Napokon, Selmecbányán a szlovák konyha remekeivel való találkozás rendre előhozza a hazai ízekkel való óhatatlan összehasonlítást. A káposztaleves és juhtúrós sztrapacska fogyasztása közben asztaltársaságunk egyik kedves tagjával, nem mellesleg alapi földimmel, Alpek Sándorral pillanatok alatt közös platformra kerültünk a tiszta forrásokon nyugvó, hagyományokat követő táplálkozás elkötelezett híveként. Idehaza folytattuk a beszélgetést arról, hogy miként alkalmazza a gyakorlatban azt, amiről sokan csak elméleti szinten értekeznek.

Alpek Sándor

Fotó: alapitajhaz

Alpek Sándor, az ISD Dunaferr Zrt. Meleghengerművének termelésvezetője több mindenben követte édesapja példáját. Idős Alpek Sándor 1961-től 1996 évi nyugdíjazásáig dolgozott a Meleghengerműben. Fiát olyan útravalóval indította el az életben, amely elegendő volt ahhoz, hogy a mára négy gyermekes édesapa minden szempontból felelősséggel lássa el a rá bízott feladatokat és családfői teendőit. Ez a felelősség abban is megnyilvánul, hogy az asztalra nagyobb részt saját termesztésű gyümölcs, biztos forrásból származó élelmiszer kerül. De innen folytassa ő maga: - Mióta az eszemet tudom, magunk vágjuk a disznót, s dolgozzuk fel úgy, ahogy szüleim alapi felmenőitől tanultuk. Édesanyámék 1996-ban költöztek Nagyvenyimre, akkortól egészen tavalyig ott vágtuk a disznót. Mivel édesapám már nem lehet közöttünk, idén nálunk, Kisapostagon éltetjük a családi hagyományt. Mi a mai napig csak a hat alap fűszert használjuk: a paprikát, sót, borsot, vöröshagymát, foghagymát és köményt. A húsok pácolásához sincs másra szükségünk, mint a sóra és a foghagymára, amit a hideg füstölés követ. Így kerül az asztalra egy-egy első és hátsó sonka, a kenyérszalonna, a kolbász, a szalámi, a töpörtyű, a disznósajt, valamint a májas hurka: rizs nélkül, az Alapra egykoron betelepült svábok receptje szerint. 

Teljesen külön kell választani a disznótort és a hétköznapok étkezési szokásait – folytatja Sándor, miközben nagyokat nyelek. - Olyankor megengedőbbek vagyunk a táplálkozásban, a fűszerek alkalmazásában, azonban a hazai alapanyagokat részesítjük előnyben. A kertemben 32 darab gyümölcsfa van, júniustól késő őszig mindig érik valami, s az őszi betakarítások termései is kitartanak januárig. Az év első hónapjaiban jöhetnek a déli gyümölcsök is. A baromfit, a tojást Teri nővéremtől szerezzük be, aki a családjával szintén Kisapostagon él (Teri a Dutrade-nél dolgozik).

Flóra, Anna, Sára és Dorottya gyermekeinket is rávezetjük az egészséges táplálkozásra, ami nem tévesztendő össze a „bio-termékek” fogyasztásával, sokkal lényegesebb szempontnak tartjuk a nejemmel, hogy tudjuk, mi honnan származik, milyen körülmények között nevelik az állatot vagy a növényt. Valival megtervezzük a hétvégi ebédeket, és a fogások közül nem hiányozhat a leves. A főzéseknél többnyire együtt van a család, a mobiltelefonok szigorúan a konyhán kívül maradnak. Ami pedig a desszerteket illeti, nem vagyunk édesszájúak, s ha mégis sütünk, a cukorbeteg gyermekem számára is fogyasztható süteményeket készítünk – árulja el Sándor.

Selmecbányán némi gyanakvással kóstolgattuk a szlovák rozékat, s persze a találkozások örömére gyakorta előkerültek a jó kis házi pálinkák. Sándor büszkén kínálta meggy és kajszi párlatát: - A maradék termésből főzetem, nem keverve a gyümölcsöket. Ami pedig újdonság, hogy életem első borait idén készítettem el, vásárolt szőlőből: merlot-ból és otellóból. Az édesapámtól örökölt hordókban Márton napra válik imádhatóvá a saját rozém és vörösborom…

Szente Tünde