Látogatóban Patkós Sándorné otthonában

Alap – Virágos, rendezett porta veszi körül a Fő út vége felé található Patkós Sándorné házát. Cseppet sem neheztel, amiért a másnapi ünnepi ebédre készülődés közben látogatom meg.

Holnapra várom a családomat, tizenketten üljük körül az asztalt – meséli büszkén Eszti néni, aki derűsen éli a falusi asszonyok hagyományos életét. Ezernyi dolga mellett mindig szívesen látja a betérőt, itallal kínálja, házi süteménnyel kényezteti. – Mindenszentek ünnepén, vagy a Búcsúkor jön össze a család apraja nagyja, az idén az előbbire esett a választás. Évike lányomék Kiskőrösről, Esztike lányom a családjával Sárszentmiklósról érkezik.

Derűsen, hagyományosan

Fotó: alapitajhaz

Eszti néni fia, ifjabb Patkós Sándor itt maradt a szülői ház szomszédságában, az út túloldalán lévő telken építette fel takaros házát, abban nevelték fel feleségével együtt gyermekeiket. Nekik csak át kell sétálniuk az ünnepi alkalomra.

- Három házas és három még nem házas unokám van, mindannyian már felnőttek. Boldog voltam, hogy három lakodalomban ott tudtam lenni, és tisztes nászajándékkal segítettem a fiatalokat – nyugtázza elégedetten az asszony.

A családi találkozóhoz rutinosan, már előző nap elkészíti a reszelt linzert és a sós rudakat, szépen kitakarítja a házat és másnap korán reggel lát hozzá a kacsa sütéséhez: - Hét kilogrammos hízott kacsát vágtam – s már fordul befelé a spájzba, hogy kihozza megmutatni a hatalmas jószág értékes máját.

Kérdezem az Alapi Búcsúkról, amiket Imre napot követően tartanak, a templom szenteléséhez igazodva, ami idén november 8-ára esik: - Mióta az eszemet tudom, nagy Búcsúk voltak felénk, de mára veszítettek egykori jelentőségükből, és az időjárás sem mindig kedvez, novemberre rendre elromlik az idő, többnyire esik az eső. Ebéd után a kisgyerekesek és a fiatalok mennek ki a vásárba és a körhintás vidámparkba. Az ünnepi menüből nem hiányoznak a ropogós sültek – sertésből, kacsából, töltött kacsanyakkal megspékelve -, párolt lila káposztával, tört krumplival és persze, ilyen tájban már asztalra kerül az újbor is.

Eszti néni

Fotó: alapitajhaz

A mából a múltba, a múltból a jelenbe csapongva beszélgetünk, Eszti néni mesél gyermek- és ifjúkoráról, a nehézségekkel, küzdelmekkel, szenvedésekkel alaposan átitatott kezdetekről. Amikor a jövendőbelije még csak udvarolt neki, és az egykori lövészárok helyén épült házról, amelyben elkezdték közös életüket, majd ahogy bővült a család, úgy bővült az otthonuk is. A harmadikkal nyolc hónapos várandós volt, amikor meghalt a férje. Kilenc év házasság után három gyermekkel özvegyült meg: - Két munkahelyen dolgoztam egyszerre, a termelőszövetkezetben és a konyhán, hogy tisztességgel fel tudjam nevelni a gyermekeimet. Egy asszonynak dolgozni kell, a nélkül, nem megy – mondja ezt azért, mert ismer olyanokat, akik egész életükkel erre rácáfoltak, s mára meg is nézhetik magukat és a gyerekeiket, hova jutottak.

Ha fiatal korában valaki nem csinál alapot, később már nem tud megkapaszkodni – vallja a nyolcvanegy esztendős alapi asszony.

A beszélgetés során az is kiviláglik, hogy jó kezekben van a falu sorsa, Méhes Lajosné polgármester igényesen látja el a rábízott feladatokat. Példaként hozza, a Temető és környéke rendezettségét, a virágos falut, a kultúrházat, ahol a polgári esküvőket is tartják, a parkosított játszótereket, a gyerekeken túl az idős emberek megbecsülését.

Távozáskor egy üveg szilvalekvárt nyom a kezembe, s elárulja, hogy a „ren”-ben sütötte takarék-lángon, órákon át, és múlt héten már megbizonyosodott felőle, hogy krumpli-gombócba töltve is kiváló. A kerítés mögül búcsúzóul még utánam szólt: - Próbáld ki te is!

Szente Tünde