Az időutazás létezik. Nem kell hozzá más, mint egy fénykép. A jelenbe repül a múltban ragadt pillanat, bármikor is pillantunk rá. Szeretem a régi fotókat. Van bennük valami önmagukból eredő érték. Ha kötődésünk is van a témához, akkor pedig felbecsülhetetlen. A néhol megtört, elfáradt, ragadós, viseltes papír szamárfüles sarkakkal, a csodás fekete-fehér, a kifakult színek nekem mind kedves dolgok. És az emberek, az ósdi divat, pödört, sodort, szépen fésült frizurák, mély tekintetek szívnek oly jó mind.

Három kép, három varázslat. Mindhárom képen a közös, hogy feltűnik rajtuk Tájházunk egykori gyönyörű, fáradhatatlan és elnyűhetetlen gazdasszonya, Tiringer Etelka.

Tiringer Etelka

Fotó: alapitajhaz

Az első kép egy szépséges portré Etelkáról, 1930-ból. Akkoriban a fotográfusok - még a nem világhíresek is - nagyon tudtak bánni a fénnyel. Fantasztikusan lágy bőrtónusok, finom árnyékok, élettől eleven szempár teszik festményszerűvé a képet. Ez egy műalkotás. Nézzük meg a mai portrékat. Ha szerencsénk van a fotóssal, akkor legalább magunkra ismerünk a képen, ha nincs szerencsénk, akkor még meg is ijedünk. Egy egyszerű, de szépen szabott ingben, végtelen harmóniában ül a fiatal gazdasszony, egy hosszú és teljes élet hajnalán.

Etelka és Katika kiöltözve

Fotó: alapitajhaz

A második képen áldott állapotban mosolyog diszkréten, a kis Bandika világra jöttét várja. Bal oldalán testvére, Katika. Az 1930-as békeévekben járunk. Nézzük csak meg azt a kéztartást, micsoda büszkeségről árulkodik, szinte úrinős. Nem jöttek zavarba a fotógép láttán, tekintetükben békesség és nyugalom lakozik. Valamilyen fontos esemény lehetett, amiért ilyen szépbe öltöztek. Talán búcsúba mentek éppen? Érdemes észrevenni Kati nyakában a vékony nyakkendőt, amely a mai öltözködési trendekben is fellelhető. A történelem ismétli önmagát, így a kultúránk is. A divat jön, megy, jön, és így tovább. Szépséges gyöngysor bizonyítja, hogy nem mindennapi alkalom kapcsán készült a fénykép. A helyszín egy fiatal gyümölcsöskert, tán éppen a Tájház mai hátsó kertje, hol szilva, sárgabarack és dió mindig jól terem.

Hátul balról: Szente György, Szente János, Szente József

Elöl balról: Szente Györgyné, Szente Livike, Etelka néni, Szente Józsika, Szente Józsefné

Fotó: alapitajhaz

A harmadik fotó egy családi csoportkép, középen ül Etelka néni. Az 1961-ben készült képen egyértelműen azonosíthatjuk a Tájház ma is meglévő részeit, a kép bal oldalán láthatjuk a nagyszoba ablakát, az előtte futó tornáccal, mögötte az egykori kamra kis keskeny ablakát, mely helyiség ma fürdőszobaként funkcionál. Nagyon érdekes a kép jobb oldalán lévő házrészlet, hiszen ez a ház már nem létezik, helyette a kamra folytatásaként épültek az ólak, melyek ma szerszámokat, régi játékokat és tűzifát rejtenek, valamint a kukoricatároló, mely most kocsi beálló. A ház helyén már nagyon régóta udvar van. Korábban földes volt, ahol a szárnyasok jártak, kapirgáltak, ma füves pázsit borítja.

A képeken látható részleteken túl én sokkal többet is látok. Látom a csöpp koromban tett első látogatások élményeit, a félelmetes, harcias kakasokkal való ismerkedést, a tyúkszaros cipőm súrolását egy fűcsomóban, a nagy játszásokban lyukasra horzsolt nadrágom rojtjait, Etelka néni mély arcbarázdáit és szúrós, fegyelmező, de jóságos tekintetét, érzem a frissen sülő palacsinta illatát, és a többi ezernyi érzést, amit az emlékezés takar be puha dunyhába és tart melegen, amíg világ a világ.

Horváth Dominik