Mágikus realizmus

Diána a szarvasok nyomába eredt, a párban járó bika és ünő nyomába, a film nézése közben.A természetben találta magát, csakúgy, mint legutóbbi vadászatán, ahova hajtónak hívták, hiszen ő nem vadász. Szinte az orrában érezte a téli erdő, a nedves avar, a csordogáló patak és a hó illatát. A menetelés végén egy tóhoz érkeztek. A víz tükrében önnön tükörképét fedezte fel, amiről nem más, mint az oly’ sokat emlegetett Nárcissus története jutott az eszébe.Nem unta, nem tekingetett félre, hanem feszülten figyelte az egymás után gyors ütemben pörgő filmkockákat, a kibontakozást, a párhuzamos történetet, egy-egy elágazásnál találgatni vélte a továbbiakat, a „mi van akkor, ha”, eshetőségeket. Több momentumban is magára ismert, sőt, a lényegesebb dolgokban is felfedezte önmagát. Mások is eszébe jutottak. Egy pillanatra emiatt el is vesztette a szálat. Izzadt tenyereivel szorította a nézőtéri fotel karfáit. Majd elengedte és a többiekkel együtt felnevetett. Megkönnyebbülten hátradőlt. Újra görcsbe rándult mindene, eltakarta a szemét. Nem akart olyat látni, amit nem szeretne. Egyszer mégis sikerült. Már bánta, hogy a film elején magába tömte azt a nagy doboz pattogatott kukoricát. Hányingere támadt, összeszorult a gyomra. Aztán a forgatókönyvet író rendező, Ildikó megkegyelmezett neki.

Óriási volt a film. Ezt újból látni kell! – hozta meg a döntést. Attilával mozi után megvacsoráztak, Diána mértéktelen volt, túlette magát. Éjszaka sokat forgolódott és álmodott is. Fenyveserdőben találta magát, figyelte a neszeket, az apró- és nagyvadakat, meg a madarakat, Attila is vele volt.