Valójában nincs semmi titok abban, ahogyan elődeik munkáját folytatva, a hagyományok tiszteletben tartásával tesz eleget küldetésének az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete, amelynek eddigi elnöke, Fűrész Attila a tisztújító közgyűlésen jó érzéssel adta át az elnöki posztot utódjának, Méhes Lajosnak. A mögöttük hagyott két évtizedről, azóta másutt is gyakorlattá vált saját kezdeményezéseikről, a vadászidentitásról és vadászetikáról, nem utolsó sorban a bizakodásra okot adó jövőről beszélgettünk – Kazinczy Ferenc gondolataiból kiindulva.

 Fotó: Szente Tünde

– Mindig arra törekedtünk, hogy a két legfőbb érdekvédelmi szervezetünk, a Vadászszövetség és a Vadászkamara minden tekintetben működjön együtt. A vadászoknak teljesen mindegy, hogy melyik szervezet képviseli őket, számukra az a fontos, hogy eredményesen képviseljék az érdekeiket – tisztázta mindjárt az elején Fűrész Attila, korábbi elnök, s azon nyomban rátért az eredményekre. - A vadászoknak sok problémát okozott a fegyvertartással összefüggő, bürokratikus ügyintézés. A fegyverek előbb ötévenkénti, később tízévenkénti műszaki vizsgáztatatásáért az ország minden pontjáról fel kellett utazni a fővárosba. Sikerült változtatnunk ezen az időt és költséget nem kímélő gyakorlaton, most már csak akkor kell utána járni, ha a fegyver gazdát cserél, vagy ha azon fődarab csere történik.

A fegyvervásárlással, illetve a fegyvertartási engedélyekkel kapcsolatos procedúrán is egyszerűsíteni kellett. A törvény szerint ötévenként kellett megújítani a fegyvertartási engedélyt, miközben, ha valaki szabályt szeg, egyébként is bevonják azt. Elértük, hogy a fegyvertartási engedély visszavonásig érvényes.

Meglehetősen sok gondot okozott a vadásztársaságok anyagi helyzete. A kisebb bevételűeknél alig jutott forrás a fejlesztésekre. Hosszú évek után létrehoztuk a vadgazdálkodási alapot, általa a vadászatra jogosultak nagyobb összegekhez is juthatnak. Korábban a vadászok által befizetett vadászjegyek, illetve a külföldiek által vásárolt vadászati engedélyek ára bekerült a központi költségvetésbe, és szinte nyoma veszett. Az idei évtől ezek a kamara bevételei.

Évek óta óriási gond az apróvad állományának csökkenése, részben az apróvad élőhelyének a lepusztulása, másrészt a ragadozóállomány, például az állatvédők által a rókák túlzott védelme miatt. Vannak olyan területek, ahol a vad szomjan halhat, mert nem talál ivóvizet, ezért megteremtjük az itatás feltételeit.

Fejér megyei jó gyakorlatok

Az átmeneti megoldásokat követően a saját tulajdonunkat képező, Jancsár utca 7. szám alatti ingatlanba került végre a Kamaránk, ráadásul olyan helyre, ahol gépjárművel könnyebben megközelíthető és a parkolás is megoldott. Az országban elsőként mi hoztuk létre a Jótékonysági Vadásznap elnevezésű kezdeményezést. Karácsony táján, ötödik alkalommal a részvételi díj bevételéből a székesfehérvári kórház gyerekosztályát támogattuk. Szintén mi szerveztük meg három évvel ezelőtt elsőként az idős vadászok részére a Szenior találkozót. A hetven évet betöltött vadászok, régi cimborák szívesen találkoznak, beszélgetnek egymással. Egyre nagyobb érdeklődésnek örvend mindkettő kezdeményezés.

A vadászati kultúra részét képezi az arra érdemesek temetési szertartása is. Erről már az új elnök, Méhes Lajos mesél: - Mindenkinek a saját ízlésére bízzák a temetést. Mi úgy járunk el, hogy először megkérdezzük a családot, hogy igénylik-e a vadásztemetést? Van aki nem, de aki igen, annál megszervezzük. A vadászok magukra öltik vadászruhájukat, a kalapjukra tűzik a tiszteletadás jelképét: a fenyőágat. A vadászkürtösök játéka kíséri utolsó útjára az elhunytat. Kérésre – a hivatali engedélyeztetést követően - díszlövéseket adnak le, de szokás az is, hogy a síremlékre felkerülnek a vadászat jelképei.  

A vadászhagyományok ápolása, a vadászkultúra ismertté tétele teszi még inkább szükségessé a megyei vadásznapok megrendezését. Ennél a témánál Fűrész Attila veszi vissza a szót: - Minden évben megrendezzük a Megyei Vadásznapokat, ahová a média képviselőit is meghívjuk, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy működjenek közre a vadászok társadalmi elfogadtatásában. Az országos kamara sajtókapcsolatokért felelős munkatársat is alkalmaz, és megyei szinten is javult a helyzet. Korábban általánosítottak egy-egy rossz példa kapcsán, az egész vadásztársadalmat megbélyegezték a fegyelmezetlenségből eredeztethető, véletlen vadászbaleset után. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne forduljon elő baleset, ha viszont bekövetkezik, olyankor igyekszünk gyorsan és hitelesen tájékoztatni a közvéleményt.

Azokra a kérdésekre, hogy a Fejér megyei vadászok miben mások az ország többi részén élő vadászokhoz képest, és a fiatalokban miként lehet erősíteni az együvé tartozás érzését? – a választ elsőként a tapasztaltabb elnöktől érkezik: - Bárhol az országban megjelenek, mindig azzal kezdem, hogy büszke vagyok arra, hogy a Fejér megyei vadászokat képviselhetem.  Ha visszatekintek az elmúlt húsz évre, határozottan kijelenthetem: Békességben működtünk.

 Az „igazi vadász” és az „igazi közösségi ember”

Innen Méhes Lajos folytatja: - Az igazsághoz tartozik, hogy valamilyen szinten felhígult a vadásztársadalom. Megjelentek azok a tagok, akik státuszszimbólumból választották a vadászatot és bizony, nem feltétlenül a fiatalabb korosztályból valók. Ők jellemzően jobb módú emberek, de ez azért is van, mert a vadászat nem olcsó tevékenység. Én „Puskás embereknek” hívom őket. Az „igazi vadász” kicsi korától kezdve, szülői példát követve válik vadásszá. Persze, vannak kivételek, lehet azokból is kiváló vadász, akik később választották ezt az életformát. A vadászat élményét önállóan is megszerezheti az arra vágyó személy, nem kell ahhoz vadásztársasági tagság, azonban a társasági formának egy óriási előnye van: ott mindenki egyforma! Az egyik a szakmája szerint orvos, a másik politikus, a harmadik mezőgazdász és még sorolhatnám, de a vadászat során nincs hierarchia. Aki ezt elfogadja, abból lehet „igazi közösségi ember”. Az utánpótlást speciálisan neveljük. Jó, ha teljesülnek olyan feltételek, mint: ha lehet, lokálpatrióta legyen, tehát helyi, mert a helybéliek könnyebben mozgósíthatók, ugyanis a vadásztársasági tagság nem csak a vadászatról szól. Télen a vadat etetni, nyáron itatni kell, a területet, a vadászházat és környékét rendben kell tartani. Ha együtt dolgozunk, együtt vadászunk, kialakul egy közösségi szellem. Nálunk van tizenhat-tizennyolc fiatal, sorba állnak azért, hogy ők is vadászok lehessenek. A kétéves várakozási idő alatt kiderül róluk, hogy szorgalmasak-e, kitartóak-e, alkalmasak-e.  

Az új elnökre új feladatok várnak: - Végigjártam a vadásztársadalmi rangsort, helyi vadászként, szinte minden beosztásban voltam. Megyei szintre felkerülve, Fűrész Attila mellett lehettem sportvadász alelnök. Mellette tanultam meg a vadászdiplomáciát, amit egyszerű vadászként soha nem ismertem volna meg, hiszen nem kerültem korábban ezzel együtt járó újszerű helyzetekbe. Kialakult egy viszonyítási alapom abban is, hogy miben különböznek az egyes társaságok egymástól: megyén belül, megyék között. Büszkeséggel tölt el az a tény, hogy hazai viszonylatban Fejér megye az élvonalba tartozik. Láthatjuk, hogy ki hol tart, mi az, ami náluk is működik, és mi az, ami még nem. Tanácsot kérnek tőlünk, hogy mi hogy csináltuk ezt vagy azt. Mi sem vagyunk a csúcson, tudjuk, hogy mi mindenben kell változtatnunk, változnunk, de én is megfigyelem, hogy másutt mitől mennek jobban a dolgok. Magunk is mintává válunk, miként nekünk is vannak példaképeink. Egy jól szervezett megyei kamarának és országos vadász szövetségnek lettem a tagja, majd választott vezetője. Az én feladatom a korábban lefektetett alapok megőrzése. Azt viszont látni, kell, hogy ha tetszik, ha nem, olyan időket élünk, amikor az imént említett, a vadásztársadalom tagságában tapasztalt „felhígulást” nem lehet megállítani. Valamennyit javít a helyzeten a tanfolyamhoz kötött, kötelezővé tett vadász-vizsga. Az lenne a kívánatos, hogy többet kelljen tenni azért, hogy valaki bekerülhessen egy-egy vadásztársaságba. Óriási szervezőmunkát igényel a vadászok társadalmi elfogadtatása. Szükség lenne több, a vadászattal kapcsolatos rendezvényre a megyében, olyanokra, ahol jobban megismernek bennünket. Helyi szinten minden vadásztársaságnak nyitnia kell a szűkebb környezete irányába, mert elsősorban ott kell magát elfogadtatnia, ahol működik. Mind több települési szinten, mert ha elfogadják őket, akkor az már megyei eredményként értékelhető. A médiának is nagyobb szerepet szánunk ebben az értékközvetítésben, de a civil szférával is szorosabbra szőjük a szálakat. Elérendő cél, hogy ne ellenségként nézzen egymásra egy földtulajdonos és egy vadásztársasági elnök, mert attól kezdve nem működik semmi úgy, ahogyan kellene.

 Fotó: Szente Tünde

A vadgazdálkodás erősítése

A vadászterületek finanszírozási problémáinak megoldása nem új keletű probléma. Erről az új elnök az alábbiak szerint vélekedik: - Talán ez a legnehezebb feladat. A vadásztársaságok tagjai által, a vadászatért cserében, a földtulajdonosok felé kifizetett bérleti díj magasabb lett. A baj csak az, hogy egyéb más költségek sem csökkentek. A vadászat fönntartása mellé jöttek olyan tételek, mint a vadkár, a vad gépjárművel történő ütközése költségei, amelyek jelentős terheket rónak a vadásztársaságokra. Nagyvadas területeken lényegesen nagyobb összegek merülnek fel, a bevételek is magasabbak. Ahol nagyvad van, ott nagyobb a vadkár is, magasabb kártérítési igény merülhet föl a földtulajdonosok részéről. Az ehhez szükséges háttér megteremtésének egyik módja az, hogy kifizetik a tagok, a másik, hogy lelöveti azt a vadállományt, ami kitermeli a pénzt. Ez lehet pozitív, de lehet negatív: a vadállomány is megsínyli. Nem ez a célunk, itt is egy kompromisszumot kell találnunk.  Négyezer hektáronként egy hivatásos vadászt írnak elő, ami sok esetben plusz ember felvételét jelenti, ennek persze, nincsenek meg az anyagi feltételei, még egy hozzá méltatlan szakmunkás minimálbérrel sem. Az idősebb vadászok korábban nem voltak anyagilag ennyire leterhelve. A szűkösebb anyagi lehetőségekkel rendelkezőket ez a rendszer előbb utóbb kiszorítja a sorból, holott nem ezt érdemelnék.

A megoldást erre az összetett problémára a vadgazdálkodásban, elődjéhez hasonlóan, az élőhely fejlesztésben látja Méhes Lajos: - Az apróvad gazdálkodás kiemelt projektje az államnak is. Valamikor komoly árbevételt hozott ez az ágazat a nemzetgazdaság számára. A jelentős mennyiségű élőnyúl export jó árbevételt jelentett mind az államnak, mind pedig a vadásztársaságoknak. Az országos kamara által létrehozott vadgazdálkodási alapból pályázva, a teljes bekerülési költség hetven százalékát előfinanszírozva, harminc százalékát sajáterőből előteremtve, olyan eszközöket és gazdálkodási rendszereket erősíthetünk, amelyekben az apróvad élőhelyének megőrzése, javítása, valamint a ragadozók gyérítése csapdázási módszerekkel megvalósítható. Olyan bozótosokat, erdős részeket állíthatunk vissza, amelyeket a mezőgazdasági termelés miatt korábban megszüntettek. A földalapú, uniós támogatásoknak köszönhetően megművelt, fölszántott területek a vadnak nem kedveznek. Bár az utóbbi időben tapasztalható az unió részéről egyfajta váltás: előírják a szántóföldek kötelező parlagon hagyását, amik a vadon élő állatok búvóhelyéül szolgálnak. Az úgynevezett „zöldítésekkel” a korábban kopaszon álló földeket be kell vetni zöldtakarmánnyal és egészen a téli időszakig fönn kell tartani, ily módon az állatoknak táplálkozási lehetőséget biztosítva.   

A klímaváltozás, a globális felmelegedés, az elsivatagosodás további feladatokat ró a vadásztársaságokra: - Nálunk Alapon – ahol él és dolgozik Méhes Lajos, - az a szerencsétlen helyzet állt elő, hogy az egész falun két vízátfolyás van, a Nagyárok és az Érárok. Mind a két árok olyan, hogy az őszi, téli, tavaszi időszakban van benne víz, azonban nyáron, amikor kellene, kiszárad. Négy-ötszáz hektáros területrészeknél próbáljuk ezekeket az árkokat mélyíteni, azért, hogy nehezebb időszakokban is maradjon bennük víz. Mesterséges itatókat hoztunk létre, művelés alól kivont területeken, kétszázötven-háromszáz hektáronként, ahol állandóan talál vizet, sót, takarmányt a vad.

Fotó: Szente Tünde

 Élőhely fejlesztés és törzsállomány kímélés

Vannak már ígéretes eredmények: - Végeztünk kísérletet már meglévő apróvadas élőhelyeken – meséli saját példájukat Méhes Lajos, aki a Sárréti Egyetértés Vadásztársaság elnöki pozícióját is ellátja -, rezervátumokat alakítottunk ki, négy élőhely csoporton évek óta nem vadásztuk a fácánt, hagytuk a már egyébként is meglévő természetes törzsállományt. Mást nem csináltunk, csak a szárnyas és szőrmés kártékony vadat gyérítettük. Attól kezdve, el kezdett növekedni az apróvad állomány. A hetvenes évekre emlékeztető állomány-földúsulás történt. Tehát, egy lehetőségünk van a jövőt illetően az apróvad szempontjából: ha az élőhelyet fejlesztjük, és a törzsállományt kíméljük. A törzsállományt pedig úgy tudom kímélni, hogy ha a mesterségesen nevelt fácánt távol eső területrészen vadásszuk.

A régi és új kamarai elnök a tagság bizalmából tölti be felelős pozícióját: - Én úgy érzem, hogy attól függetlenül, hogy mivel bíztak meg az elmúlt húsz esztendőben, akkor is ilyen lennék, nem tudnék másmilyen lenni. És ha ezt értékeli a vadásztársadalom, akkor mi eleget teszünk a tisztséggel együtt járó kötelezettségeknek. Egyfajta becsületbeli ügyként közelítek: ha már egyszer megválasztottak és elvállaltam, akkor tegyem is és csináljam becsülettel, hozzáértéssel a rám bízott feladatokat – vallja Fűrész Attila, amit Méhes Lajos megerősít: - Mindketten a saját társaságunkból emelkedtünk ki, kaptunk a tagságtól megbízást a vezetésükre, utána a többi vadásztársaság vezetőinek bizalmából választottak meg bennünket az elnöki pozícióra, amit a tisztesség jegyében töltünk be. Látjuk azt, hogy, merre kéne elindulni és mi lenne az irány. Hiszünk abban, hogy egyre több olyan embert tudunk magunk mögé állítani, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Elődeink példáját követve bízom abban, hogy mi is jó példával járunk a fiatal vadászok előtt. Ehhez azonban úgy kell élnem, viselkednem, ahogyan az egy „igazi vadásztól” elvárható.

• Köszönöm a beszélgetést.

A 2017. december 20-i székesfehérvári beszélgetést lejegyezte és szerkesztette: Szente Tünde

A cikk megjelent a Fejér VADÁSZ (Szerk.: Pechtol Lajos) 2018. januári számában