A koronavírus világjárvány idején lakótelepi erkélyéről éppen száztizenegyedik alkalommal fotózta a napfelkeltét József, gondosan kiválogatta a legjobbnak ítélt képet, és feltette a közösségi média idővonalára azért, hogy mások is lássák. Átlagban tizenheten fejezték ki tetszésüket. Amikor elutazott, és néhány napra elmaradtak a bíborban-bársonyban úszó napfelkeltés fotók, legnagyobb rajongója, Rózsa reklamált.

Eszter rendelésre festetett gombolyaggal játszó fehér cicás olajképet, pedig tudta, nem ez a téma meríti ki a jó ízlés kritériumait. Ámulattal nézte gyerekkorában az egy emelettel lejjebb lakó Júlia nagyszobájának falára kiakasztott balerinás festményt is, amin a rózsaszín selyemruhás táncosnő rózsaszínű balerinacipőjének rózsaszín szalagját rendezgeti.
Gyermekkori emlékeibe vésődött a falusi ház lakószobájában az ágy melletti falikárpitba szőtt, erdei tisztáson lege­lésző őzike látványa, ami felnőtt fejjel ismét visszaköszönt vadászélményei során, járva a határt, erdőket, mezőket. Ennél szebbet ember fia el nem tud képzelni. Ezt az idillt már csak a karácsony képeslapok múlták felül, az ünnepek ünnepe mesébe illő tökéletességét árasztva magukból.
Attila úgy véli, hogy a giccs a művészet ellentéte, az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugsága. Nem szó szerint hazugság, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Művészetként hazugság, mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. A giccs a közhelyesség halmozása, jellemző rá az eredetiség és különlegesség hiánya.
Ami pedig a kerti törpéket illeti, nehogy már ne legyenek kerti törpéi Hédinek, hiszen olyan édesek, cukiságot visznek a kert zugaiba, a kerti tó partjára, a műanyag békák, szolár madarak és mosolygó arcú gombák társaságában.
A giccset elkerülni nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Judit szerint a giccs minden művészeti ágban fertőz. A különlegesség még csak nyomokban sem fedezhető fel rajta. Tömeges fogyasztói igényt elégít ki. Sekélyes, amit azzal próbál palástolni, hogy mély érzelmeket mutat be. Kénytelen a túlzás eszközeivel élni, hogy mindenkinek egyértelmű legyen az üzenet.
Adriennék, ha már a férje amúgy is keszthelyi, ellátogattak a Nosztalgia Múzeumba, amelynek részét képezi a látványtár és giccsmúzeum, amihez mottóul Dante idézetet választottak az Isteni színjátékból: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Még a járvány kezdete előtt jegyezték be családostul a naptárukba a július 25-ről 26-ra virradó éjszakára Siófokon tervezett jelmezes és táncos őrületet, a Giccs Parti Fesztivált.
Azért gyűlöljük a giccset – írta 1931-ben a Nyugat folyóirat 3. számában Komlós Aladár –, mert ha homályosan is, érezzük, hogy gyönyöre hazugságon alapul, ez pedig lealacsonyít; s tán ezért kell tiltakoznunk ellene, mert minket is, mindnyájunkat vonz minden alacsony gyönyör, csak mi nem akarjuk megadni magunkat… s mert öntudatlanul talán irigyeljük is azokat, akik megengedik maguknak a giccs élvezetét.