Fehérvárcsurgó – A Károlyi-kastély és annak megújult parkja adott otthont a június 3–5. között megrendezett 18. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napoknak.

 Az idei díszvendég ország Csehország és Franciaország volt.  A kastélybeli kiállítók között mutatkozott be a dunaújvárosi kötődésű Lejszan Urazgulova „Virágok világa” című akvarelljeivel. A szabadtéri kiállítók között találkoztunk Dobrovitz-Barabás Klára és a BubutimArt alkotásaival.

Dobrovitz-Barabás Klára lámpás, szélcsengő, üvegdekorációi között Tündérek társaságában várta kedves vásárlóit Fotók: Szente Tünde

A kiállítással egybekötött vásár lehetőséget biztosított csemetekertészek, növénynemesítők, dísznövénytermesztők és -terjesztők, szökőkutak és kerti kiegészítők gyártói, vállalkozások, tájrendezők, tájépítész hallgatók és szakemberek találkozójára, kastélylátogatásokkal, botanikai sétákkal és gyermekprogramokkal kiegészítve. A konferenciasorozat előadói a biodiverzitásra és a tájépítészetre fókuszáltak. 

A klasszicista stílusú kastély mértani elrendezésű díszudvarát benépesítették a növények szerelmesei

A háromnapos rendezvénysorozat nyilvános szakmai előadásait Zólyomi Zsolt fitobiológus, parfümőr zárta a „Hogyan fejlődtek a természetes növényi illatanyagok az évszázadok során” című prezentációjával. 

A Károlyi József Alapítvány kulturális igazgatója, Károlyi Angelica meghívására virágakvarelljeivel érkezett Lejszan Urazgulova, aki a Dunaújvárosi Hírlapban megjelent Eszterlánc jegyzetek gyűjteményes köteteinek illusztrátora. Képeit a kastély Báltermében láthatta a közönség.

A botanikai séták témája az őshonos fafajok és klímaváltozás kapcsolata, új fafajok hazai ültethetősége, valamint az eső- és erdőkert volt. 

Bubitimár Éva manói három évtizede, töretlen népszerűséggel, a mesék világába repítenek. A BubutimArt Manóvilága és Manóműhelye nem csak a gyerekeknek, de még a felnőtteknek is a kedvenc standja lett

Komolyzenei koncertekre invitálták késődélutáni órákban a családokat a kastély Csipketeraszához az Alba Regia Szimfonikus Zenekar közreműködésével. 

A „Virágok világa” című kiállítás dunaújvárosi látogatói

Az akvarell kiállításra invitáló tábla a Kastély Bálterme előtt, közvetlenül a Kastélyszálló recepciója mellett.  

Virág minden mennyiségben: az Európai Kulturális Találkozó Központban

Bubitimár Éva manói három évtizede, töretlen népszerűséggel, a mesék világába repítenek. A BubutimArt Manóvilága és Manóműhelye nem csak a gyerekeknek, de még a felnőtteknek is a kedvenc standja lett.

A szervezők a konferencia fő témájául a klímaváltozásnak a természeti környezetünkre gyakorolt hatását választották. A neobarokk kert helyreállított részlete rózsákkal és levendulákkal. Az Európai Rendez-vous aux Jardins, Légy ott a kertekben sorozat 2003-ban indult útjára francia kezdeményezésre, hogy felhívja a figyelmet kertörökségeinkre.

A József Attila Könyvtár szervezésében április 26-án, kedden Történetek a 70 éves Dunaújvárosról címmel folyt a beszélgetés várostörténet-írónkkal, Miskolczi Miklóssal. Az olvasóterem közönsége nagy érdeklődéssel figyelte az Aranytoll-életműdíjas újságíró, városunk díszpolgára visszaemlékezéseit. A beszélgetés témáit a városunkhoz kapcsolódó, általa jegyzett 10 kötet lapozgatása kínálta

Miskolczi Miklós ma már Budapesten él, de gyakran tér vissza városunkba Fotó: a szerző

 A könyvtár vezetője, Tóth Éva ajánlotta az egybegyűltek figyelmébe vendégüket, és megragadta az alkalmat, hogy a beszélgetéssorozat május 25-ei vendégéhez, a Széchenyi-díjas kutatóprofesszorhoz, Szirmai Viktória városszociológushoz is invitálja a jelenlévőket. 
– Szüleim ezerkilencszázötvennégyben jöttek ide – ment vissza a kezdetekhez a könyvtári est vendége, Miskolczi Miklós. – Olyan időkben kaptunk lakást az emlékezetes L-épületekben, amikor nem nagyon akartak ide­költözni az emberek. Az 1953 júniusi párthatározat, Rákosi kecskeméti beszéde augusztusban elbizonytalanította az embereket az épülő új város és a vasgyár jövőjét illetően. Háborús hangulat jellemezte a nagypolitikát, megalakult a NATO, létrejött a Varsói Szerződés, ezek a körülmények véget vetettek az itteni bizonytalanságnak, hiszen még inkább szükség volt a vasra és az acélra. Íme, több mint hetven év elteltével, ez a város lett belőle: Város lett, csak azért is! A Sztálinvárosba vezényelt pedagógusok itt helyben, olyan kultúrát teremtettek, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni! Hála és köszönet a munkájukért! Többek között az ő tanítványaik is viszik a város jó hírét szerte hazánkba és a nagyvilágba. 
A Magyarország felfedezése sorozatban megjelent „Város lesz, csakazértis…” szociográfiáját szintén e helyütt, a városi könyvtárban mutatták be 1980-ban. A kutatás kiváló alapot adott a későbbi várostörténeti kiadványokhoz, például az 1956-os drámájához, a helyi vendéglátás-történet, vagy éppen a Dunai Vasmű legendás vezetője, Borovszky Ambrus élete feldolgozásához. A világháló kínálta lehetőségekkel élve létrehozta a Mi, DUNAÚJVÁROSIAK nyilvános Facebook-csoportját, amely elindította a városalapítókra és azok leszármazottjaira emlékezés nosztalgiahullámát. Ennek pedig további kötetek megszületése képezte a forrását: 
– A köteteim úgy születtek, hogy azt hittem, az új generáció lerázza magáról ezt az úgynevezett „sztálinvárosi lokálpatriotizmust”. Ami tulajdonképpen nem igazi lokálpatriotizmus volt, hanem igazolás, önigazolás az embereknek arról, hogy jól döntöttek, amikor idekényszerültek, vagy éppen az élet, a sors, a történelem ide vezette őket, de végül is jó helyre jöttek, hiszen egy élhető, szerethető várossá vált az újonnan megépült város – vallja Miskolczi Miklós író, újságíró. 
Az est során szó esett demográfiai kérdésekről, az egykoron fiatalok városaként meghatározott, mára valójában „unokák nélküli városról”, a sport nemzetvárosáról, benne legendákról, a kultúra különböző ágainak kiválóságairól, színházról, múzeumról, moziról, a Csocsó című filmről, annak legmulatságosabb jelenetéről, a vendéglátóhelyekről, az újságíró kollégákról és a Dunaújvárosi Hírlapról, amelynek 1961. május 2-án lépte át a küszöbét, és újságírója, majd 1981. május 2-tól főszerkesztője lett Miskolczi Miklós mindaddig, amíg a főváros el nem csábította kínálkozó újabb lehetőségekkel. Budapestiként sohasem szakadt meg a kapcsolata Dunaújvárossal, amihez kapcsolódóan viccesen elmesélte, hogy „micsoda szerencse, hogy nem Mohácson épült meg a Dunai Vasmű, mert tessék elképzelni, hogy Budapestről nem Dunaújvárosig, hanem Mohácsig kellene utaznom…” 

Hosszú évtizedek várostörténeti munkái Fotó: a szerző

Írta:  Horváth Dominik

Gyönyörűséggel tölt el, amikor az üveg szája megkoccan a fogamon. A boldogság csengése.
Egy hegedű húrján minden korty egyre magasabban fogott hangot rezegtet, egyre hevesebben szánt belém a vonó, aztán elpattanok, úgy, ahogy a varratok, amikor feltéped a játékmackó hasát, hogy a töltelék helyére gyömöszöljed a szőrét, így mondanám. Tudom én, hát nem vagyok fél­eszű. Nyolcvan százalékban az én hibám. Elfogadtam a sorsom, többé-kevésbé.
Lehettem volna más, jobb, azt hiszem. Vastagon kérges a kezem, nem olyan puha, mint a tied. A cigiről nem tudok leszokni (elpöcköli a csikket), kell az iváshoz. Sütök, főzök, eltartom magam. Reszelt krumpli, tojás, nagy kunszt.

Nem vagyok ám letörve, nem én. Fene essen abba a krumplibogárba, felzabálja az úristent is! Itt fáj, ezen a ponton, nyomd meg! Az orvos szerint nincs minden rendben. Na hát! Ezt tudom már harminc éve! Elüldögélek itt, lesz majd valahogy. Kis katonák voltunk, a tisztekhez benyalt egy nyálfejű kopasz, nem volt nyugtom tőle, hogy a keselyű rágná ki a… már mindegy.
Ott kezdődött. A laktanyából jártam udvarolni. A rózsát a temetőből loptam (nevet). Elvittem a klubba, táncoltunk, őrült tánc volt, dobáltam, repült, pörgettem, dobogott, csiklandoztam, kézen fogva rohantunk a buszhoz, nem érdekelt, ha meglátnak, hogy mit szólnak, láttak is, szóltak is, tettünk rá nagy ívben.

Nem járok sehova, dolgozni persze. Régen ideges voltam, elmúlt. Kihánytam, hajjaj, az összes mérgemet. Fáradt vagyok, pedig jól alszom. Van, hogy este leülök, nézem a híradót, kicsit töltögetek, ott kelek a fotelben, mindjárt dél, villog a tévé egész éjjel, mennek a filmek, berregnek a traktorok itt a bekötőn. Délben kelek, kicsit mosakszok, nem vagyok én kacsa, háp, háp, borotválkozok minden áldott nap, egy férfi adjon magára, igaz-e?!
Van, hogy ki se megyek a házból, ha nincs miért, minek? Néha csak úgy, unalom ellen. Jólesik csak úgy belesüppedni. Antidepresszáns.

Tudja a test, mi kell neki, nem buta az. Olajfolt vagyok a tengeren, ringatózok, föl-le, szétterülök, beborítom a madarakat, fókákat, úgy kell levakarni róluk, léket kapott a hajó, szerencsétlenség, meg figyelmetlenség.
A gyereket nem láttam nagyon régen, ő megharagudott, én megharagudtam, úgy maradtunk. Sajnálom, szép gyerek. Okos, mint az apja (hosszan nevet). Az én apám más volt, ő nem bírta az italt. Meg is halt fiatalon.
Hálás vagyok azért, amim van, de főleg azért, amim volt. Tudom, hogy összesúgnak a hátam mögött, hogy mi mindent vesztettem. Nem értem őket. Az nem volt az enyém sosem. Az életem az enyém egyedül, itt a fejemben, minden más csak a pohárra kicsapódó harmat.
Állítólag menekült vagyok. Én és a valóság nem férünk meg jól.
Elfáradtam. Hamarosan megpihenek.

Természetfotó kiállítás Dunaújvárosban

A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házában „A mi világunk 2021” címmel kiállítás nyílt a Mezőföld Természetfotó Egyesület tagjainak képeiből december 15-én, amely anyagot  2022. január 31-ig láthatja a közönség.

Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzati képviselője, a Kulturális Bizottság elnöke, Szántó Péter köszöntőjét követően a tárlatot MészárosJános plébános, az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete Etikai Bizottságának elnöke ajánlotta a megjelentek figyelmébe. A kiállítás megnyitóján HégerÁdám és PálfalviJános működött közre. A moderátor ezúttal is az Aula Galéria művészeti vezetője, RohoncziROHOIstván művész-tanár volt.

• Halászó, vadászó őseink számára a természet a közvetlen életteret jelentette – mondta János atya. Az emberi társadalom ismereteinek gyarapodásával, a földművelés, az állattenyésztés és a kézművesség fejlődésével létrejöttek a városi kultúrák, ahol az ember elsődleges élettere már az önmaga által alkotott kultúrkörnyezet lett. Ebben a környezetben azonban, nagyon gyorsan megjelenik a természet szépségének díszítő elemként való képi ábrázolása, valamint a természet egy-egy darabkája a díszkertek dísznövényeivel és díszállataival. Ezek az emlékek felhívják a figyelmünket arra, hogy amikor az emberiség elszakadt a természettől, szükségét érezte annak, hogy eredeti életteréből magával vigyen valamit az új, mesterséges életterébe. A természet szépségének ilyen fajta átmentése egy elszakíthatatlan belső összetartozásra utal. Ez az összetartozás-tudat nehezen önthető szavakba, inkább csak azok tolmácsolják számunkra, akiket a természet szerelmeseinek mondunk. Természetjárók és vadászírók vallomásai, a szépirodalom természet ihlette írásai tárnak fel valamit ennek az elszakíthatatlan ősi összetartozásnak mibenlétéről. Ennek az ősi összetartozás-tudatnak megjelenítői a természetfotósok.

A kiállítók

Dr. Almási István, dr. Somorácz Áron, dr. Somorácz György, Fabó Ferenc, Fabóné Bíró Ágnes, Farkas Sándor, Frigyes Sylvia, Hollósi Zoltán, Klép Sándor, Kovács Sándor, Krizák István, Szilágyi András

A Mezőföld Természetfotó Egyesületet FabóFerenc, dr. SzendrőyIstván, KovácsJenő, KlépSándor és JuhászEndre alapította, ezzel Dunaújvárosban létrehozták a NIMRÓD Fotóklub Mezőföldi csoportját 1989 őszén, majd Mezőföld Természetfotó klub néven önállóan 1992-től, Mezőföld Természetfotó Egyesületként 2007 óta tevékenykednek. Budapesttől Szekszárdig mintegy 100 km-es körzetből kerül ki a tagságuk, amelynek száma 15 fő. (HollósiZoltán fotóstársukat az idei esztendőben elveszítették.)

Feladatuknak tekintik a társadalom tagjainak, kiemelten a gyermekek környezettudatos szemlélet-formálását. A tagok a természetvédelem elkötelezettjei, fotóik eljutnak a régió kulturális, oktatási, egészségügyi intézményeibe. Kapcsolatban állnak természetfotós klubokkal, a Magyar Madártani Egyesülettel, a KTM Természetvédelmi Hivatal Madártani Intézetével, a Duna-Dráva Nemzeti Park, a Kiskunsági Nemzeti Park, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával.

Nádasdladányban, a Nádasdy kastélyban, 2021. szeptember 3-án ünnepelte megalakulásának 140 éves évfordulóját az Országos Magyar Vadászati Védegylet

A Vadászkamara Kürtegyüttest követően Méhes Dóra, az Országos Magyar Vadászkamara szóvivője, a rendezvény háziasszonya, majd CsőreGábor Jászai-Mari díjas színművész köszöntötte a megjelenteket az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete által rendezett „140 éves az Országos Vadászati Védegylet” emlékülésével egybekötött jubileumi ünnepségen. Külön említve Törő Gábort, a térség országgyűlési képviselőjét, dr. Jámbor Lászlót, az Országos Magyar Vadászati Védegylet alelnökét, az Országos Magyar Vadászkamara elnökét, Méhes Lajost, az Országos Magyar Vadászkamara Fejér megyei Területi Szervezetének elnökét, Oláh Csabát, a Vadászati Kulturális Egyesület elnökét, Pechtol Jánost, az Országos Magyar Vadászati Védegylet ügyvezető elnökét, dr. Simon Lászlót, a Fejér megyei Kormányhivatal vezetőjét, kormánymegbízottat, Vörös Ferenc rendőr ezredest, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti vezetőjét, megyei rendőrfőkapitány-helyettest.

A Vadászhimnusz elhangzása után hozzászólások következtek. Méhes  Lajos, dr. Jámbor László és Oláh Csaba,a Védegylet 140 évének eredeti céljaiból kiindulva, a jelen feladatain keresztül fogalmazta meg annak jövőbemutató szerepét, a vadászhagyományok ápolásának fontosságára kitérve.

Az ünnepi számvetés elengedhetetlen része az arra érdemesek elismerése, így

Nimród érem kitüntetés vehetett át:

Kovács László, a Cecei Hunor vadásztársaság volt elnöke, akinek több évtizedes munkájának köszönhető, hogy a nagy létszámú vadásztársaság a területét meg tudta tartani és eredményesen gazdálkodott. Mint volt polgármester, sokat tett a helyi vadászok bevonásával a vadászat elfogadtatásában. Felismerte, hogy a korhoz és környezethez igazodó vadgazdálkodást időben át kell adni a fiataloknak.

Kutai Gábor, a Barátság Vadásztársaság elnöke, a Velencei-hegység keleti oldalán fekvő vadászterület vezetője. A kihívásokkal teli változásokat mind gazdaságilag, mind morálisan a helyén kezelte. Az emberi kapcsolataiban mindig a kompromisszumot keresi, az első helyen a vadgazdálkodás és a vadászok állnak. Mint küldött, több mint két évtizede támogatja a vadászkamara és vadászszövetség munkáját.

Stumfold Nórbert, a Csákvári Vértesalja Vadásztársaság elnöke, a Nemzeti Agrárkamara Fejér megyei vezetője.  A vadűzés mellett letisztult gondolatokkal vált vadgazdálkodóvá. A vadgazdálkodás napi életéhez kötött, a Vértes alján fekvő vadászterület gondos gazdája. A közösségi életet szívén viseli.

Magyar Vadászatért Érdemérem kitüntetésben részesült:

Szabó Ferenc, a Lajoskomáromi Hubertusz Egyesület vadászmestere, 50 éve vadász. Gyerekkorától a lajoskomáromi terület legjobb ismerője.A vad védelme mellett kitartó vadász, ösztönei nem halványultak, testi fájdalmait is felülírja a vadgazdálkodás és vadászat. Emberi erényi között első helyen áll a vendégszeretet. Kitartó munkával kiváló őzállományt teremtett.

Az Országos Magyar Vadászkamara Érdemérme kitüntetésben részesült:

Márok Csaba, a dicső múltú Mezőfalvi vadászterület egy részén gazdálkodó társaság, a Mezőfalvi Gazdák Vadásztársaság elnöke. Polgármesteri teendői mellett földtulajdonosokból álló közösséget vezet. A terület őzgazdálkodását tartja a legfontosabbnak. Kiváló szervező és támogató. A vadászkamara elnökségének tagja és aktív közreműködésére mindig lehet számítani.

Kiss Adél, az OMVK Fejér Megyei Területi Szervezete Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke 30 éve Diana, kinek családja is a vadászat köré rendeződött. Határozott magatartásával többször bizonyította emberi erényeit. Mint pedagógus, számtalan rendezvényt szervezett a gyerekek számára a „Madarak és Fák Napja”, továbbá az „Ismerd meg a vadászokat!” programsorozatban. A „Természet a művészetekben” című programjainknál jeleskedik a szervezésben. A Vadászkamaránál mindig lehet rá számítani.

Kovács János, a Zöld Erdő Vadásztársaság vadászmestere és hivatásos vadásza elkötelezett a vad védelmében, gondozásában. A hivatása mellett folyamatosan gondoskodik a vadászok összefogásáról, kulturális rendezvények szervezéséről. Ezek sorába illeszkedik az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításhoz kapcsolódó programsorozatban, Ráckeresztúron a Szent László erdőben Széchenyi Zsigmond utolsó elejtett őzbakja emlékhelye.

Országos Magyar Vadászkamara Aranyérme kitüntetésben részesült Mészáros János, az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete Etikai Bizottságának elnöke. János atya a vadászat kulturális életéhez kapcsolódóan lépett közösségünkbe. A tudásvágy motiválta, hogy a vadászatot és vadgazdálkodást, a vadászat tudományát mérnöki szinten is magáévá tegye. A természet tisztelete, a teremtett világ védelme: az ő szellemisége. Kulturális rendezvényeink fő támogatója, aktív résztvevője. Nevéhez fűződik a „Természet a művészetekben” programsorozatunk létrejötte. Munkájának és szellemiségének köszönhetően a Vadászkamaránál az Etikai Bizottság elnökének választották.

Hubertusz kereszt kitüntetésben részesült Strasszer Bálint Antal, az alapi Sárréti Egyetértés Vadásztársaság tagja. Kitartó ember, 14 éve tagjelöltként kivárta a felvétel napját, majd ezt követően 4 éve a vadásztársaság Felügyelőbizottságának elnökévé választotta a közösség. Fő irányvonala a vadállomány védelme, az elvszerű vadhasznosítás megteremtése. Jó közösségi ember, személyével képes befolyásolni a fiatal vadászokat és erősíteni bennük a vadászati kultúra iránti fogékonyságot. Rendezvények állandó résztvevője és szervezője. Munkabírása korához képest kiváló, példaként szolgál a fiatal vadászok számára. Hitvallása: az ő korosztálya már a jövőért és a fiatalokért dolgozik.

Köő Imre Károly, az alapi Sárréti Egyetértés Vadásztársaság tagja 2002 óta. Tagsági viszonyát megelőzően is folyamatosan részt vett a vadásztársaság tevékenységében. Bármikor mozgósítható, őszinte, közösséget szerető vadász. A vadásztársaság rendezvényeinek egyik kulcsembere, bármikor számíthatunk rá, munkáját a vadásztársaság minden tagja elismeri. Hittel vallja, hogy az egyesület ereje a jó közösségben rejlik.

A kitűntetések átadása után dr. Jámbor László, Méhes Lajos és Pechtol János az Országos Magyar Vadászati Védegylet 140. évfordulójára - Albert Péter kőfaragó által – készített, a kastély előterében elhelyezett emléktáblát leplezte le.

Kastélybejárással ért véget az emlékülés délelőtti programja. Délután a „Vadászok Fejérben – Vadászportrék 2021” könyvbemutatójával folytatták, amit az országos jubileumi emlékülés követett dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, továbbá dr. Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos részvételével. A védegylet jubileumi kiadványa, a dr. Székely László elnökletével szerkesztett „Fejezetek a magyar vadászati szervezetek történetéből – 140 éves az Országos Magyar Vadászati Védegylet” címmel jelent meg. Az országos emlékülés háziasszonya dr. Kun Edit festőművész volt.

A jubileumi megemlékezés és könyvünnep Bábel Klára hárfaművész, a Princess együttes tagjainak előadásával, Csőre Gábor, Trokán Péter színművészek közreműködésével zajlott. A Vadászkamara Kürtegyüttes a Vadászati és Természeti Világkiállítás szignálját is népszerűsítette.

A Vadászok Fejér megyében – Vadászportrék 2021 című kötet díszbemutatója az Országos Magyar Vadászati Védegylet 140 éves jubileumi megyei ünnepségének részét képezi 2021. szeptember 3-án Nádasdladányban, a Nádasdy kastélyban.

Kezdési időpontja és helye: 13 óra 30 perc, a kastély könyvtárterme.

A kötet előszavát dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) elnöke jegyzi:

„Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy nem egy szokványos vadászati tartalmú könyvet tart a kezében a kedves olvasó. Engedje meg, hogy néhány gondolattal alátámasszam fenti kijelentésemet.

Nem találkoztam még olyan művel, amely ilyen jól összefoglalva, világosan, egyértelműen, rendszerezetten és a laikusok számára is közérthetően mutatná be a vadászati érdekképviselet célját és feladatait. Teszi mindezt úgy, hogy egyben történeti áttekintést is ad az érdekképviseleti munka szervezeti kereteinek alakulásáról. Szokták mondani, hogy a vadászat egyidős az emberiséggel. Nem túlzás azt állítani, hogy a vadászati érdekképviselet pedig egyidős a társadalom ezirányú tevékenységével, hiszen az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) 140 évvel ezelőtt 1881-ben jött létre, s ezzel egyike Magyarország legrégebbi és nem utolsó sorban, folyamatosan működő egyesületeinek” – írja előszavában a vadászkamara elnöke.

A könyvet a szerkesztők a Fejér megyei vadászokról szóló sorozat első kötetének tekintik:

„ Tiszta szívből kívánom, hogy tervük valóra váljon és nemes kezdeményezésüket a későbbiekben is siker koronázza. Azért is mondom ezt, mert minden tiszteletem a vadászirodalom nagyjaié, de kevés az olyan kezdeményezés, amelyik egy szűkebb terület – jelen esetben Fejér megye – ma élő „egyszerű” vadászainak élményein, tapasztalatain, természethez, vadhoz való hozzáállásán keresztül próbálja az olvasó számára bemutatni azt a csodálatos világot, amiben élünk, amit az utókornak meg kell őriznünk, ami rengeteg élményt ad és tartalmasabbá teszi életünket. Lehet példakép Kittenberger, Széchenyi vagy Maderspach és folytathatnám a sort, de úgy gondolom, akik ma is köztünk élnek, akikkel nap, mint nap találkozhatunk, szakmai tudásuk és emberi tartásuk miatt felnézhetünk rájuk, ők is ugyanilyen példaképpé válhatnak. Az Országos Magyar Vadászkamara jó néhány éve elindította a „Kiemelt kamarai célok” programját, amelynek középpontjában a hivatásos vadászok munkájának támogatása mellett az „Ismerd meg a vadászokat!” elnevezésű, fiataloknak szóló program áll. Úgy gondoljuk, hogy rajtuk keresztül vezet az út a vadászatellenes hangulat oldásához, a hosszútávon fenntartható egészségesebb, a természetet tisztelő és annak valós érdekeit szolgáló életfelfogás térnyeréséhez. Ebben a munkában ez a kötet nagy segítséget nyújthat a fiatalokkal foglalkozó vadásztársaink, kollégáink számára” – olvasható a Vadászok Fejér megyében című kötet előszavában.

Az OMVK Fejér Megyei Területi Szervezetének könyvbemutatóján közreműködik Bábel Klára hárfaművész. A portrégyűjteményt dr. Jámbor László vadászkamarai elnök ajánlja a jelenlévők figyelmébe. Felkért hozzászólók: Méhes Lajos megyei vadászkamarai elnök, valamint a korábbi megyei vadászkamarai elnök, Fürész Attila. A kötet a helyszínen, a továbbiakban a Fejér Megyei Oktatási Központban (Székesfehérvár, Zámoly út 47. fszt. 1.) vásárolható meg.

Az augusztus eleji szupercellának áldozatul esett az út túloldalán lévő szomszéd hatalmas, szerinte százéves, nyárfája. Az első döbbenetet viták sora követte, kinek a dolga Eszterék jobb oldali szomszédja megrongálódott kerítésének helyreállítása, kinek szóljanak a faóriás törzsében élő méhek befogására, mi legyen a felaprított, de így is méretes rönkök sorsa? Egyáltalán, kár-e a fáért, hiszen csak nyárfa, mégpedig szerintük az allergén fajtából, amelyik a tavasz vége felé virágával vastag vattaszerű réteget képez mindenütt, ahová a szél elfújja a bolyhait.
A hozzá nem értők párbeszéde kerekedett ki a katasztrófaelhárítók tüsténkedése közepette, akik azon fáradoztak, hogy a közlekedési utat szabaddá tegyék a kidőlt fától a gépjárművek számára. A helyszínre érkezett a falu polgármestere, rendesen összekeverte a fejeket abban a tekintetben, hogy kinek mit kell vállalni a károkból, közben azon zsörtölődött, hogy a hivatalnak épp elég kiadás lesz a települést jelző tábla ismételt helyreállítása, amit három héttel előtte újítottak fel százezer forintért.
Eszterék kertje is megsínylette a vihar pusztító erejét, a kékszilva-fára rádőlt a fosószilva-fa, a szalonnasütő melletti fehér akác úgy hasadt ketté, mintha villám csapott volna bele. Van a szomszédnak még egy hatalmas nyárfája, ami már korábban esélyesnek látszott a kidőlésre, és jaj annak, aki és ami felé veszi majd az irányt

Valahogy meg kellene szabadulni tőle, mielőtt megtörténik a baj

Eszter emlékeiből feltört egy kép, amikor ugyane helyütt nagyanyjával összebújva várták, hogy vége legyen az égi háborúnak, és közben azt mondogatták, Jézuska most segíts meg! Az imájuk hatott, senkinek és semminek nem lett baja.
Többen úgy vélik, hogy a nyárfa az allergia fő okozója, és emiatt sok fa áldozatul esik, ugyanis a hazánkban őshonos rezgő, a fehér és fekete nyárfa sok helyen fellelhető. A jegenye és a kanadai nyárfa már hibrid faj. Szélbeporzású virágát február végétől április végéig szórja nagy mennyiségben, de a közhiedelemmel ellentétben alig okoz allergiát. A levegőben kavargó magszőrök csak mechanikai ingert okozhatnak a szem kötőhártyáján. A mélyebb légutakba a 20 mikronnál kisebb részecskék juthatnak be, ezek a magszőrök viszont szemmel látható nagyságúak. Igaz, hogy a különböző pollenek a magszőrökön megtapadhatnak, így azok csoportos, nagyobb távolságra való eljutását segíthetik. Mivel a nyárfa intenzív pihehullatása egybeesik a pázsitfűfélék virágzásával, így az esetek nyolcvan százalékában inkább a fű virágpora okozza az allergiás tüneteket.
Sokakat meglep, hogy a kertünkben növő, akár saját ültetésű fák fölött sem rendelkezünk teljhatalommal. Pedig ez nem is olyan nagy baj! Díszfák esetében a tíz centiméternél nagyobb törzsátmérővel rendelkező fapéldányok kivágásához engedélyt kell kérnünk az önkormányzattól. A gyümölcsfáknál nem tíz, hanem húsz centiméter törzsátmérőtől számít engedélykötelesnek a fa kivágása. Más a helyzet, ha védett fáról van szó, vagy ha harminc centiméternél nagyobb törzsátmérővel bíró fára emelnénk a baltát. Ezeknek a példányoknak a kivágásához csak akkor kaphatunk engedélyt, ha a növénynek rossz az egészségi állapota, balesetveszélyes, vagy csak a fa kivágásával lehet végrehajtani valamilyen szükségszerű építési munkálatot. Ha nem kapjuk meg az engedélyt, ennek ellenére kivágjuk a fát, akkor komoly büntetésre számíthatunk – nézett utána a dolgoknak Eszter.

Írta: Balla Tibor

Évről évre egy-egy alkalommal arra csábítja irodalomkedvelő barátait a Munkásművelődési Központ Pro Cultura Intercisae-díjas Írisz irodalmi színpad társulata, hogy hagyják maguk mögött a város zaját, és egy piknik erejéig látogassanak el a közeli település, Alap alkotóházába. A központi téma idén a város 70. évfordulója volt.

 „Távol a város zajától” – így hirdeti magát a sok-sok esztendővel ezelőtt útjára indított kezdeményezés. Szinte hihetetlen, de az elmúlt héten már hetedik alkalommal gyűlt össze Dunaújváros és a környék irodalomkedvelő, talán már baráti társaságként is aposztrofálható közössége, hogy a Fejér megyei község peremén fekvő tájházban, pontosabban annak tágas udvarán hódoljon irodalmi szenvedélyének.

Ifj. Pálfalvi János nem csak prózában és versben mutatta meg a tudását, korabeli csasztuskákat is énekelt Fotók: a szerző

Pár szót érdemes szánni a tájházra is, ugyanis egy százéves, vert falú parasztházról van szó, amit lényegében megmentett Szente Tünde és férje, Hirczi József. Az Alapi Alkotóház története onnan datálódik, amikor az Alap peremén fekvő parasztházat apai nagy­anyjától megörökölte a család, és úgy döntöttek, nemcsak hogy nem adják el, de tovább­örökítik az utókornak, felújítják, majd alkotóház-funkciót kapott. A múlt így egyesült a jelennel, hiszen a piknik résztvevői és vendégei, amikor visszavonulnak a hőség elől a hűs falak közé, akkor nemcsak megcsodálhatják a ­paraszti élet bútorait, kellékeit, mint egy skanzenben, de használatba is vehetik azokat. Olyan székeken ülve, olyan tányérokból falatozhatnak, amelyek már komoly történetmesélésre lennének képesek, már ha a tárgyak bírnának verbális készséggel. Egészen különleges élmény ilyen parasztbútorok társaságában kékfestők, házi áldások mellett eszmét cserélni.
No de a lényegi dolgok nem a házban történnek ilyenkor, hanem az akác- és diófa alatt, a szabadban. Mivel minden évben egy kicsit más az összetétel a törzstagokon kívül, a délután egy része azzal telik, hogy megismerik egymást a piknik résztvevői. Az esemény gerincét rendszerint a Pro Cultura Intercisae-díjas Írisz Versszínpad szabadtéri előadása adja, amire általában hosszú ideig, alaposan készülnek a tagok, Bardocz Éva, Kollárné Jánoki Anna, Barna József és ifj. Pálfalvi János. A találkozó mottója ebben az esztendőben „Dunaújváros 70 – Alapon” volt, ezzel is tisztelegve a város alapításának 70. évfordulója előtt. Nem csoda tehát, ha idén meghívták a város humán ügyekért felelős alpolgármesterét, Barta Endrét is, aki családjával együtt tett eleget a meghívásnak.

Bardocz Éva a tőle megszokott mély átéléssel adott elő

Az Írisz Versszínpad tagjai idén sem vallottak szégyent, egy órát bőséggel meghaladó összeállítással idézték meg a városépítés időszakát egy időutazásnak is beillő összeállítással. Ebben olyan alkotások voltak, mint például Németh László Történelmi pillanat című írása, ami Dunapentelén, 1950. június 22-én született, egy olyan írás, amit a Mélyépítők D/2-es egységének segédmunkása írt Utat verünk címmel, Kemény Dezső Egyedül című művének részletei, Várkonyi Balázs Szerelem a barakkban, Szécsi Margit Este a barakkban című írásai, de ismertették a május elsejei dekorációs verseny győzteseit is 1952-ből. Kikapcsolódásként ifj. Pálfalvi János néhány korabeli csasztuskát is elénekelt, idéztek a Sztálin Vasmű Építői 1953. februári számából, elhangzott Barna József: Dunaújváros című alkotása. Emléket állítottak Boór Jánosnak Ki vagyok én? című versével, idéztek a Sztálinvárosi Hírlap levelesládánkból rovatából 1958-ból, amiben az előadó, Barna József volt a főszereplő még gyermekként, amikor is egy téli napon barátjával nekiindult Ausztráliának. Elhangzott Egressy Zsuzsa Dunaújváros című írása és több, dunaújvárosi költő alkotása is, ez a felület kevés lenne a felsoroláshoz.

Bölcsföldi Ferenc zenei aláfestéssel szolgált az este folyamán

A versszínpad havi fellépésein rendre jelentkeznek olyanok, akik elmondanák saját kedvencüket vagy saját alkotásukat, de ott, akkor erre nincs lehetőség. Nem úgy az Alapi Irodalmi Pikniken! Ennek hangsúlyos és fajsúlyos eleme volt Miskolczi Miklós, Dunaújváros díszpolgárának szellemdús adomázása az egykori ünnepi műsorokról.
A résztvevőket vendégül látták a házigazdák egy parasztvacsorára (falusi fatányéros falatkák), levetítették Bölcsföldi Ferenc „Százszorszép Piknik” című dokumentumfilmjét egy korábbi alkalomról – ő egyébként később harmonikával hangulatfelelőssé is vált –, sötétedéstől pedig szabadtűzön szalonna- és almasütés várt rájuk, valamint a tűz mellett gitárkísérettel éneklés. A szemnek is nyújtottak táplálékot, Hajdu Ivánnak köszönhetően megjelent a Rosti Pál Fotóklub is, a verandán pedig Bartháné Markovics Zsuzsanna „firkái” vonzották a tekinteteket. Az eseményeket Marosi László rögzítette, aki saját alkotásait is előadta. A vendégek közt feltűnt Pechtol Lajos, az Országos Magyar Vadászkamara titkára is.
Folytatás egy év múlva!

A Kecskemét melletti, he­tényegyházi otthonában látogattuk meg Bahget Iskander nemzetközi hírű fotóművészt, aki több szállal kötődik városunkhoz. Ötven esztendővel ezelőtt szerzett üzemmérnöki diplomát a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fém­ipari Főiskola Kara kohász szakán. Fotóművészetének megalapozásában pedig a Rosti Pál Fotóklub kiválóságainak is jutott némi szerep, így mások mellett Hajdu Györgynek, ifj. Koffán Károlynak, valamint id. Pálfalvi Jánosnak

Kecskemét/Dunaújváros Látogatásunkkor megmutatta az életműve részét képező dokumentum- és fotótárát. Szóba kerültek tanárai, valamint tankör- és évfolyamtársai, akik közül többekkel a mai napig szoros barátságot ápol.

Tagságok
1968: Rosti Pál Fotóklub (Dunaújváros). 1972: Kecskeméti Fotóklub. 1980: Magyar Fotóművészek Szövetsége. 1987: Művészeti Alap (ma: MAOE). 1990: Magyar Újságírók Országos Szövetsége. 1992: Műhely Művészeti Egyesület (megalakulásától kezdve). 2019: Magyar Fotóművészek Világszövetsége (tiszteletbeli tag).

– Szíriából a két ország gazdasági és felsőoktatási együttműködési megállapodásának köszönhetően kerültem Magyarországra – meséli. – Okleveles olajmérnök szerettem volna lenni, hiszen az otthonom közelében is olajkút állt, ám, milyen az élet, nem minden úgy történik, ahogyan szeretnénk, hiába szabadkoztam, hogy odahaza nincs kohászat, mégis a dunaújvárosi főiskolára irányítottak. Ezzel nehezítettebb lett a pályám kezdete. Nyelvi előkészítőre Kecskemétre kerültem, e város megadta számomra életem szerelmét, Bodor Saroltát, akinek később megkértem a kezét, és társam mind a mai napig jóban-rossz­ban. Két gyermekünk született, Leila közgazdász, Zsolt jogász lett. Unokáink: Szabolcs, Botond és Vanilla.
Éppen ötven esztendeje vehette át Iskander az alakítástechnológus üzemmérnöki diplomáját Dunaújvárosban:
– Terveztünk évfolyam- és tankör-találkozót, azonban a koronavírus-járvány annyira bizonytalanná tett mindent, hogy elmaradt. Reméljük, jövőre bepótolhatjuk. Sajnos, már nincs mindenki közöttünk, nem rég veszítettük el Tamás Béla barátunkat is – fordul szomorúbbra a beszélgetésünk menete. Ennek ellensúlyozására kérdezek rá egykori tanáraira és a diák­évek élményeire. Nem is maradnak el a történetek a szórakozott Pitkin tanár úrról, az intézmény szeretett főigazgatójáról, dr. Molnár Laci bácsiról és a ma is aktív dr. Fehér Andrásról. Horváth tanár úrhoz kapcsolódik az egyik kedves sztori, akiről Iskander egészen addig azt hitte, hogy Deter a hivatalos neve, mígnem egyszer azon nem szólította. Minden jó, ha jó a vége, ennek a bakinak köszönhette, hogy élete egyik legnehezebb vizsgáján, a többi tankörtársával ellentétben, ő elsőre átment. A kezdetben bevehetetlennek tűnő akadálypályát, a műszaki főiskolát sikerrel abszolválta, olyannyira, hogy 1976-ban ráadásként megszerezte a mérnöktanári diplomáját, s rá néhány évre, 1979-ben hozzá a magyar állampolgárságot.

A nemzetközi hírű fotóművész, Bahget Iskander Fotó: a szerző

Életében meghatározó szerep jutott a fotózásnak. Egyik fontos, de nem az első állomása művészi látásmódja kibontakozásának, amikor a Dunai Vasmű kohászát ábrázoló portréfotó-sorozatáért 1968-ban egy országos fotópályázat díját elnyerte: – Mindig is érdekelt, miként lehetséges a fotóművészet eszközeivel az emberek előítéletes gondolkodásán változtatni, miként lehetséges jobbá tenni a világot. Mondok egy példát. Mielőtt Magyarországra érkeztem, odahaza azt mondták, hogy a magyar asszonyoktól a szülés után elveszik a gyermeküket. Mindenféle képtelenségeket állítottak. Ezzel szemben, azt tapasztaltam, hogy nagyon is szeretik a gyerekeiket és igen is, maguk nevelik, nem pedig az állam. Talán ezért is választottam egyik témámul az anyaságot. Az anyaságot az odaadással, a megújulással, a létezés titkaival. Nagyra becsülöm és csodálom azokat az anyákat, akiket megáldott az ég e legszebb ékszerével. Fotózásuk közben képzeletben többször éreztem édesanyám közelségét. Mifelénk Keleten úgy mondják, a paradicsom/a mennyország az anyák talpa alatt van.
Bahget Iskander alkotásai számos gyűjteményben, képtárban, múzeumban megtalálhatóak, a többi között Romániában (Erdélyben), Szerbiában, Bulgáriában, az Egyiptomi Nemzeti Múzeumban (Ahmad Shawki Múzeum), Szíriában a Latakiai Kulturális Központban, a Katari Fotóművész Szövetségben, Ománban, valamint a kecskeméti Magyar Fotográfiai Múzeumban.

Életében meghatározó szerep jutott a fotózásnak – nemzetközi hírű lett

Több mint 250 alkalommal állította ki képeit önálló tárlatokon. Számos szaklap és médium méltatta munkásságát idehaza és külföldön egyaránt. Az arab nyelvű, közel húsz országban megjelenő Kék Duna című lapban a magyar kultúra, történelem jeles eseményeit és alakjait mutatja be írásaival és fotóival. Egy marék világ című, 2012-ben megjelent életműalbuma magyar, arab, angol nyelven olvasható. Hamarosan kezünkbe vehetjük szakmai monográfiáját.
Több alkalommal bizonyította, hogy a közösség számíthat rá, fontos ügyek mellé állt, egyebek mellett 1989-ben kiállítást rendezett az erdélyi menekültek javára, 1999-ben az autista gyermekek megsegítésére, 2002-ben felajánlotta munkáit a Magyar Fotográfusok Háza restaurálására, 2010-ben pedig a Megyei Prima Díjból jelentős összeget utalt át a vörös iszap károsultjai javára. Kecskemét város közgyűlésének munkájából is kivette a részét.
Számos rangos elismerés mellett a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (2008), a Pro Urbe Díj (Kecskemét, 2012), valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2012) kitüntetésben részesült.

Magyarország arab szemmel
Bahget Iskander 1943. augusztus 14-én született El-Barazinban, Szíriában. 1968 óta foglalkozik fényképezéssel, többször szerepelt országos csoportos és egyéni kiállításokon. Állandó kiállítása van Hetényegyházán, a helyi művelődési házban. Fekete-fehér szociofotói, a magyar tanyavilágot bemutató sorozatai, portréi, a sivatagi világgal kapcsolatos tájképei bejárták az egész országot és a világ több pontján is kiállították. Kiemelkedő jelentőségű, hogy Magyarország arab szemmel című, 100 darabból álló vándorkiállításával évtizedeken át mutatta be a világban a magyar embert, a magyar kultúrát, segítve ezzel a kultúrák közötti kapcsolatok elmélyítését. Magyarországon hiánypótlók és egyedülállónak számítanak a magyar irodalom és képzőművészet több jeles képviselőjéről készült fotográfiái, többek között az Illyés Gyuláról, Faludy Györgyről, Buda Ferencről, Kányádi Sándorról, Sütő Andrásról, Gion Nándorról, Esterházy Péterről, Diószegi Balázsról és Tóth Menyhértről készült képei. 1979-ben részt vett a fiatal írók lakiteleki találkozóján, az ott készült képei a Forrásban, majd 2009-ben a tanácskozással kapcsolatos kötetben jelentek meg. Szorosan kötődik a Forrás című irodalmi, szociográfiai, művészeti folyóirathoz.

2021. 07. 07. | Az OMVK Fejér megyei szervezete |

A Vadászok Fejér megyében – Vadászportrék 2021 című kötet ünnepélyes könyvbemutatója az Országos Magyar Vadászati Védegylet 140 éves jubileumi megyei ünnepségének részét képezi. Tervezett időpontja és helye: 2021. szeptember 3-a (péntek), a Nádasdladányi kastély könyvtárterme.

Az alábbi összeállításunkban a kötetben megszólalók között szemléztünk.

„Azon kevesek egyike lehetek, aki az eddigi világkiállításokat láthatta: az 1971-es magyarországit és az 1981-es bulgáriait. Nagyon készülök a mostanira, amit újból hazánk rendez meg. Abban látom hozadékát, hogy a civilekhez közelebb hozhatjuk a vadászat lényegét, és azt szeretnénk, ha megismernék mindazt, amivel foglalkozunk. Megértenék, hogy mit jelent az, hogy „a vadász a legjobb természetvédő”. Mi magyarok legyünk büszkék arra, hogy méltók vagyunk a világkiállítás megrendezésére!” – FürészAttila, a megyei kamara korábbi elnöke.

„Alapító és elnökségi tagja vagyok a Fejér Megyei Diana Vadászhölgy Klubnak. Részt veszünk meghívásos vadászati eseményeken, kamarai rajzpályázatok zsűrizésében, kisiskolásokkal foglalkozó programokon.  A klub megyei szervezetében jelenleg tizenöt aktív tag van, Sárbogárd környékéről, Székesfehérvárról, Csákberényből, Ercsiből, Bakonycsernyéről, Dégről, Polgárdiból, hogy csak néhány települést említsek. Részt veszünk a Senior-találkozó szervezésében és lebonyolításában, mindannyiuk nagy megelégedésére. Évről évre bővül a seniorok létszáma. Új székházba költöztük 2019-ben, amely jelentős minőségi változást hozott a munkánkban. Kolléganőmmel, Molnár Gabriellával közösen látjuk el a kamarai operatív, ügyfélszolgálati teendőket, és közben fogadjuk a bókokat.” – KisEtelka, irodavezető.

„A Szövetség és a Vadászkamara mindig tette a dolgát, és mint választott vezetőknek az volt a célunk, hogy alázattal szolgáljuk tagjainkat. A három évtized alatt megválasztott vezetők igazi társaim voltak. A rendszerváltás előtt Pallos István, majd Balogh Elemér segítették a munkámat. A vadászkamara megalakulását követően több cikluson keresztül Fürész Attila vezette a szervezetet, 2017-től pedig Méhes Lajos vette át a vezetést. A vezetőségben tisztséget vállalók szakmai és emberi erényeikkel álltak a feladatok mellé. A bölcs szakmai tudással rendelkezők mellett – miként szerte a világban - megjelentek a „mindenhez értők”, akik a vadászatban is vaktában próbálnak befolyást gyakorolni. Türelemmel, de a Teremtő őket is idővel helyére teszi.” – PechtolLajos, a kamara titkára.

FOTÓ (Sz.T): A hamarosan megjelenő kötet néhány megszólalója, balról haladva, Pechtol Lajos, Kis Etelka és Fürész Attila. A fénykép az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Megyei Területi Szervezete Oktatási Központjában, Székesfehérváron készült.