Az illatszerek és a kozmetikumok alapanyagául is szolgál.

Móricz Zsigmond Árvácska című regénye szomorú történet, az abból készült filmek és színházi előadások megtekintésekor szem nem marad szárazon. A főhős arról a virágról kapta a nevét, amely a szerénység, az alázatosság és a szomorúság jelképe

A termelői piac portékái közül nem hiányozhatnak az árvácskapalánták sem.

Dunaújváros - A kerti árvácska (viola) az ibolyafélék családjába és az ibolya (viola) nemzetségébe tartozó háromszínű árvácska és más ibolyafajok keresztezésével létrehozott kertészeti hibrid növényfaj. 

A kert színes pontjának számít a virágládába ültetett sárga és fehér kollekció

Móricz ­Zsigmond történeténél korábbi időkre tehető egy legenda, amely szerint élt egyszer egy Annie nevű lány, aki beleszeretett egy fiúba. A fiú azonban nem viszonozta a szerelmét, mire a lány belehalt bánatába. Sírján vadvirágok nőttek, köztük a háromszínű vad­árvácska, ami a néphit szerint a szomorúság és a remény szimbóluma. Az árvácska neve a francia „pensée” szóból ered, amelynek jelentése gondolat, emlékezés. 

A temetőbe, a sírokhoz is sokan ezt ültetik télire

Az árvácska, mint hagyományos temetői virág

Így értettem meg, hogy miért nem volt elragadtatva édesanyám, amikor sok-sok évvel ezelőtt beállítottam egy rakat árvácskával, hogy azoknak helyet találva színesítsük a kertünket. Láttam az arcán a csodálkozást, hogy mit akarok kezdeni ezekkel a temetői virágokkal, amiket egykoron háromféle színe miatt Szentháromságfűnek, Szentháromság violának is neveztek, továbbá Isten szakállának, istenszakállnak, császárszakállnak, macska- vagy pávaszemnek, tarka ivolának, szegénydeákfűnek, avagy a számomra még nehezebben megjegyezhető szenkuchának. 

Fűszernövények társaságában szépek és hasznosak: csalánnal és citromfűvel

Az árvácskát középkori kolostorokban gyógynövényként tartották, teája vérnyomáscsökkentő hatású, nyákoldó, bőrkiütések ellenszereként is bevált. 

Szólóban még jobban érzi magát, így tud kiteljesedni a fejlődésben

A Nagyszombati kódexben ez áll: „Oh, tündöklő szép piros rózsák, oh, gyenyerűséges illatozó fejér liliomok és szeplő nekil való violák…”. Ez utóbbiak az istenfélelem szimbólumai, a kék violák (ibolyák) pedig az alázatosság kifejezői. A virágregékben az ibolya a szerénység jelképe volt, virágnyelven szólva-írva: „Szende, mint az ibolya…”. 

Virágszőnyegként is gyönyörű

Az ibolyaszirup francia találmány, a parfümipar egyik alapanyaga, az élelmiszeriparban teasütemények és mályvacukor ízesítésére is szolgál. S hogy sorozatunk mostani részében se maradjunk recept nélkül, felidézem Erzsébet királyné, Sissi kedvenc desszertjét, a kandírozott ibolyavirágot. Ezt pedig tegyük el tavaszra, amikor nem csupán elvétve fedezzük fel a kertünkben, hanem akár összefüggő talajtakaróként gyönyörködhetünk benne. Zárójelben elmesélem, hogy rég nem látott gimnáziumi osztálytársnőm az ibolyaszőnyegemről tavasszal készített, a közösségi oldalon megosztott fotóim alapján magot kért annak terméséből. Zsuzsához postai úton megérkeztek a begyűjtött cirmos virágú árvácskák apró magvacskái, kéknefelejcsmagok társaságában, a Heves megyei, Gyöngyöstől 8 kilométerre található Nagyrédére. Remélem, neki is sikerül életre kelteni őket. 

A kerti ágyásokat alaposabban szemügyre véve, október végén is találunk egy-két virágzó ibolyát

Visszakanyarodva a kandírozott ibolyavirágok elkészítésének mikéntjéhez, első műveletként a lecsipegetett virágokat megmossuk, valamint a vizet felitatjuk róluk. Az enyhén felvert tojásfehérjébe mártjuk, majd kristály- vagy porcukorba hempergetjük a virágokat, azután a száraiktól megszabadítjuk. Meleg helyen szárítjuk meg ezeket, és az így elkészült illatos csodák sütemények díszítésére is kiválóak. 

Az ibolyatorta receptúrájával találkoztam a Rózsakunyhó Alkotóműhely gondozásában közelmúltban megjelent, Halmos Mónika „Vadon nőtt étterem” című könyvében. Az ételfotókkal gazdagon illusztrált, azonnal kedvencemmé vált kötetet lapozgatva, több helyütt köszönnek vissza a fűszer- és gyógynövényes, ehető virágokat tartalmazó receptek ibolya-/árvácska-/viola-, vagy éppen kamilla-, hársfa-, lóhere-, szurokfű-, kakukkfű-, zsálya-, turbolya, papsajt-, fehérakác-, százszorszép-, pitypang-, bodza-, búza- és levendulavirággal, (vad)rózsaszirommal, gyümölcsfavirágokkal. 

Intenzív ízek tudói a fajták széles választékában a Capsicum növénynemzetség tagjai

Dunaújváros - Nem gondoltam volna, hogy a hosszú forró nyár növénytermesztési kudarcait jó néhány sikertörténet feledteti. Ezek közé sorolandók a gyümölcseivel elhalmozó fügebokraink, a szentiványi diófánk sokéves betegeskedést követő gazdag és egészséges termése, a nagyratörő dísztökök a tápanyagban dús komposztálón. Ha ez mind nem volna elég, amitől az ember lélegzete tényleg eláll, az nem csupán a kóstolás közbeni élmény, hanem az a felismerés, hogy a szomszédtól először csak megőrzésre átadott, majd a gondoskodásért cserében, nálunk hagyott palánták között ott szerénykedik a világ legdrágább chilije. De ne rohanjunk a történetmesélésben ekkorát előre!

Mivel a fűszernövény azonosítását megkönnyítő táblácska feliratát lemosta az eső, előkerült a fényképezőgép, fotózás jobbról, fotózás balról, alulról, fölülről, vissza a feladónak a kérdés: Kivel is van dolgunk valójában? Tényleg az, aki és ami, tényleg a legdrágább? Igen! Érkezett a válasz, és ettől kezdve minden átértékelődött, az éjszaka lehűlések elől azonnali menekítő hadművelet a télikert legnaposabb részébe, tápozás, locsolás még nagyobb odafigyeléssel, becéző szavak kíséretében, és annak megállapítása, hogy Tibor, a chili-imádó barátunk, nem akármilyent kapott ajándékba tőlünk, hanem a maga nemében a legeslegkülönlegesebb, legritkább, legkényesebb fajtát, ami Peruban őshonos, nem olyan régen háziasították, ugyanis előtte csak a vadonban nőtt. Rendkívül melegkedvelő, na, ez stimmel, a hosszú forró nyár kedvére való volt itt a Kárpát-medencében, a Duna bal partján, az ország közepén. Így, utólag elárulom, hogy egy dolog árnyékolta be a szívmelengető, szájzsibbasztó történetet: a nyár végén leszedett első termés íze és illata a család nem minden tagjának ízlett, hozzáteszem, ekkor még nem derült fény a mérhetetlen értékére, így fordulhatott elő, hogy hetekig hánykolódott a párjával együtt a konyha pultján, csupán esztétikai szempontok alapján készült vele fotó a többi chili társaságában, egyébként mostoha sorsra jutott volna, a közelgő fagyoknak is áldozatul esik, ha nem találkozunk a chili-függő Tiborral, akinek a nadrágtartó övén is mindig ott lifeg a chilis-szelencéje. Az ő öröme, végül a mi örömünk lett, amikor ellenőriznünk kellett az első tippjére helyesen diagnosztizált fajtát annak beszerzőjénél, a szomszéd Istinél. Már a kezdeteknél sejthettük volna, hogy ő ebben sem kispályás, igazi ínyenc, Angliában hamar fény derült tehetségére, és egyik napról a másikra, szakácsként alkalmazták, pedig papírja sem volt róla. Azóta is sokat mesél az ottani élményeiről, miközben gourmet vacsorák különleges ételsorával vesz le bennünket a lábunkról. Tőle tudom a chilis-csokis brownie receptjét. Darabokra törve 200 g étcsokoládét, 20 g nádcukrot, 175 g vajat és tetszés szerinti mennyiségben finomra aprított chilit lábosba teszünk, és kevergetve addig melegítjük, míg el nem olvad minden. Félretéve hagyjuk kihűlni, utána keverjük hozzá a szobahőmérsékletű 3 tojás sárgáját és a 140 g lisztet. A maradék tojásfehérjéket kemény habbá verjük, majd a csokoládés keverékhez fokozatosan hozzáadjuk. A masszát a kivajazott tepsibe öntjük, a tetejét megszórjuk chili-pehellyel és csokoládéchipsszel. A 180 Celsius fokra előmelegített sütőben 25 percig sütjük, kihűlve kockákra vágjuk. Annak pedig, aki nem bírja az erőset, a kapszaicin marásának mérséklését nem vízivással, nem alkoholos ital fogyasztásával, hanem tejecske kortyolgatásával ajánljuk.

A Pentele Klubházban szeptember 15-én tartották Schlitterné Nyuli Anna Régi dunapentelei történetek, sorozatzáró, VI. kötetének bemutatóját, amelyet a Pentele Baráti Kör (PBK) a József Attila Könyvtárral és a Dunaújváros mesél blog szerkesztőjével, Horváth Tamással közösen szervezett. A kötetek megjelenésével valóra váltak Panni néni álmai, közkinccsé téve hosszú éveken át lejegyzett család- és helytörténeti érdekességeit, azokon túlmutató néprajzi dokumentációit.

Kemény Lajosné Borbála mellett a pentelei kötődésű Kaizler Gitta festőművész Fotók: a szerző

Dunaújváros - A legújabb kötet előszavát író Kronászt Margit történész, a Pentele Baráti Kör titkára ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a dunapentelei történetek sorozat záró kötetét. Kemény Lajosné Borbála, a sorozat felelős szerkesztője felelevenítette az elmúlt öt esztendő fontosabb mérföldköveit, amely mentén nyomda alá rendeződtek nagynénje, Schlitterné Nyuli Anna kéziratai. A megszólalásban őt követte a pentelei kötődésű Kaizler Gitta festőművész, akinek egy-egy alkotása különbözteti meg a köteteket egymástól. A legújabban közreadott történetek közül – amint azt korábban is megszokhatták a könyvbemutatók résztvevői –, ezúttal is Sikóné Nagy Ágnes olvasott fel az autentikus nyelven megírt történetek közül egy részletet. 

Lánya, Kiss S. Anna, lapunk munkatársa készített egykor interjút Panni nénivel

A Dunaújvárosi Televízió nézői 1987. október 26-án ismerkedhettek meg Schlitterné Nyuli Annával, Panni nénivel. Szirmai György akkor a stúdióban vezette fel azt az interjút, amelyet Panni nénivel lánya, Kiss S. Anna a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztő-riportere készített dunapentelei helyszíneken forgatva. A riport a stúdióban folytatódott, Tribolt Lajos kérdezte Panni nénit történetíró szenvedélyéről. Ezt az összeállítást is megtekinthette a könyvbemutató közönsége, miként a könyvsorozat első részének előszavát jegyző Jakóné Fekete Terike hozzászólását a József Attila Könyvtári 2018. november 22-i díszbemutatón. 

A könyvbemutató résztvevői láthatták a szerzővel készült 35 évvel ezelőtti stúdióbeszélgetést is.
 

A pentelei kötetek értékét nagyban növelte a mellékletbe került fényképtár, amelyek darabjai családi archívumokból kerültek elő a PBK gyűjtése révén. Rozsnyai Zoltánnak, a Dunaújvárosi Hírlap egykori fotósának, a Rolling Nyomda Ház vezetőjének bőven akadt tennivalója a régi képek retusálásában, a kötetek nyomdai előkészítésében, valamint nyomdai munkáiban. 

Ezúttal is Sikóné Nagy Ágnes olvasott fel az autentikus nyelven megírt történetek közül egy részletet

A sorozat lezárult, azonban ezzel a pentelei tárgyi és szellemi értékek megőrzése, továbbadása nem ért véget. A Pentele Baráti Kör tervei között szerepel pentelei népviseletek rekonstruálása, pentelei nóták hangfelvételen történő rögzítése, Schlitter Frigyesné Panni néni történeteinek szellemi értéktárba helyezése, néprajzi szótár kiadása, térkép az utcanévváltozásokkal, a pentelei helytörténeti tanösvény népszerűsítése, a dunaújvárosi térségben további könyvbemutatók szervezése, fotókiállítás rendezése a hat kötet történeti fényképtárából válogatva, emléktábla elhelyezése a régi dunapentelei történetek lejegyzőjének. 
A régi dunapentelei történetek I-VI. kötetei a Pentelei Baráti Kör vezetőségi tagjánál, Kemény Lajosné Borbálánál, valamint a József Attila Könyvtárban, továbbá helyi vásárokon szerezhetők be, vásárolhatók meg.

Mintha tudták volna előre az alapi VIII. Irodalmi Piknik szervezői, hogy az időjárás is a kegyeibe fogadja őket, és a kellemes napsütéssel párosított, ám kánikulamentes közeget is hozzáadja a tökéletes hangulathoz. Ezzel összeállt a tökéletes recept, a gyönyörűen felújított, száz esztendőnél is idősebb, vertfalú parasztház udvarán gyümölcsöt majszolva az irodalom gyöngyszemeit hallgatni nyug­ágyban, padon, sámlin – kinek mi jut – hasonló érdeklődésű baráti társaságban, majd az estét adomázva zárni fatányéros parasztvacsorával. Valahogy így képzeljék el az alapi pikniket! Meg persze sok-sok megható pillanattal, könnycsorgató kacagással, baráti beszélgetéssel.

A nyolcadszor megtartott irodalmi rendezvényen is a Pro Cultura Intercisae-díjas Írisz Versszínpad tagjai adták a műsor gerincét Fotók: Balla Tibor

Szombaton délután sem volt ez másként. Ezúttal is egy tematika köré szerveződött a találkozó: A virágok világa. Nem pusztán a házigazdák (az Alapi Alkotóház kollektívája: Szente Tünde, Hirczi József, dr. Horváth Dominik, Sárosi Klaudia, dr. Hirczi Krisztián) virágszeretete ihlette, de hozzájárult az alkalmi tárlat is a vendégszoba bútorain közszemlére tett képekkel, Lejszan Urazgulova „Virágok világa” című akvarelljeivel. Ha ismerős lenne a név és a cím, ezúttal nem egy véletlen egybeesésnek köszönhető, hiszen a kiállítási anyag szerepelt a 18. Dísznövény és Kertművészeti Napokon Fehérvárcsurgón. 
 

A délután gerincét ezúttal is a Pro Cultura Intercisae-díjas Írisz Versszínpad társulata (Bardocz Éva, Kollárné Jánoki Anna, Barna József, ifj. Pálfalvi János) adta a tőlük megszokott színvonalon és eltökéltséggel. Műsoruk első felében verses-zenés összeállítás szerepelt Áprily Lajos, Babits Mihály, Barna József, Benedek Elek, Csukás István, Fekete István, Hárs László, Jousse Erzsébet, Koncz Zsuzsa, Örkény István, Radnóti Miklós, Reviczky Gyula, Simai Mihály, Simon István, Selmeczi Tibor, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Szilágyi Domokos, Tóth Árpád, Wass Albert műveiből, de néhány népdal mellett helyet kapott Andonika mondókája is. A második részben igyekeztek oldani a hangulatot Trunkó Barnabás: Hamis a zsozsó című jelenetével, hangos kacajt idézve elő. 

Ahogy egy pikniken illik, szemnek, szájnak, fülnek is jutott táplálék
 

Ugyancsak hagyomány, hogy az este folyamán lehetőséget adnak a közönség soraiban ülőknek, hogy néhány percben előadhatják saját, vagy kedvenc szerzőjük művét. Talán nem meglepő, de ebben a blokkban több dunaújvárosi kötődésű szerző műve is elhangzott, többek között a képi dokumentációt magára vállaló Marosi László, vagyis Zilahi M. László, vagy a néhány éve elhunyt Fazekas Imre Pál, illetve a közönség soraiból Jousse Erzsébet, az Írisz gárdáját erősítő Barna József tollából. Idén sem maradt el Bölcsföldi Ferenc harmonikajátéka az est végén. 

Írta: Balla Tibor

Kedves Irodalomkedvelő Barátunk!

Szeretettel várunk az idei Irodalmi Piknikünkre, amelynek időpontja: 2022. szeptember 3. szombat

A találkozó témája: A virágok világa

A meghívott vendégek érkezése: 16 órától folyamatosan

A vendég-program kínálata:

Ismerkedés a piknik legújabb résztvevőivel

17 órától: Az Írisz Versszínpad (Dunaújváros) szabadtéri előadása

18 órai kezdéssel: Szabad a vers, a próza és az ének – aki kedvet érez hozzá, 7 percben előadhatja saját vagy kedvenc szerzője művét – egyéb hozzászólások

19 órától: (Svédasztalos) parasztvacsora (Falusi Fatányéros Falatkák)

Kísérő programok: Lejszan Urazgulova „Virágok világa” akvarell kiállítása (A kiállítási anyag szerepelt a 18. Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok keretében Fehérvárcsurgón, a Károlyi Kastélyban)

Este a kertben (Radnóti Miklós), lélegző, édes sötétben (Szabó Lőrinc), idézd fel nekem ezer égi képet és földi képet (Babits Mihály)…

Sötétedéstől szabadtűzön szalonna- és almasütés, a tűz mellett gitárkísérettel éneklés

Barátsággal:

A Pro Cultura Intercisae Díjas Írisz Irodalmi Színpad Társulata: Bardocz Éva, Kollárné Jánoki Anna, Barna József, ifj. Pálfalvi János,

Marosi László fotós, Bölcsföldi Ferenc zenei- és látványfelelős, valamint az Alapi Alkotóház kollektívája: Szente Tünde, Hirczi József, Lejszan Urazgulova, dr. Horváth Dominik, Sárosi Klaudia, dr. Hirczi Krisztián

A program helyszíne: Alapi Alkotóház (7011 Alap, Fő út 322.)

Uraim, egy kis romantika senkinek sem árt, jöhetnek a rózsák minden mennyiségben!

Sappho dicséretétől kezdve, Aphrodité kedvenc virágain át Gül Baba konyhájáig

Dunaújváros – Cseppet sem bánnám, ha vágott virágok helyett többször kapnék kiültethető rózsákat. Ugye milyen jó lenne, ha egy-egy jeles alkalom vagy kedves személy emléke bennük élne tovább, mint például az ókori görög költőnőé, Sappho-é, aki Leszbosz szigetén élt és „A rózsa dicsérete” című versében azt a virágok királynőjének nevezte. A görög mitológiában Aphroditére, a szerelem és a szépség istennőjére is úgy emlékezünk, hogy kedvelt növényei voltak a rózsák. (Hozzáteszem, még a mirtusz, a gránátalma és a citromfa is.) George Eliot 19. századi angol írónő megmondta, „Soha nem fognak rózsák potyogni az égből. Ha több rózsát akarunk, több rózsát kell ültetnünk.”

Amióta ismerem Józsi barátunkat, vendégségbe sárga rózsákból kötött virágkölteménnyel érkezik. Virágnyelven szólva, a sárga a barátság szimbóluma, a lányok színe a rózsaszín, a fiúké a kék. Korábban fordítva volt, a rózsaszínt, mint a vörös egy árnyalatát, tüzesen férfias színnek tartották. A fehér rózsa a tökéletesség, a tisztaság és ártatlanság, a vörös a szenvedély kifejezője.

Magyarország első kertészeti művében még a gyógynövények közé sorolják az egyes fajtákat, egy évszázaddal később már dísznövényként írnak róla. A Nagy Szulejmán udvarához tartozó oszmán szerzetes, filozófus, író, költő, Gül Baba emléke a Rózsák Atyja néven került idehaza a köztudatba. Huszka Jenő operettjét, a Gül Babát 1905. december 9-én mutatják be, 1940-ben pedig filmet készítenek Jávor Pál és Szeleczky Zita főszereplésével ugyanezen címmel. Akad, aki emlékszik az operettben felcsendülő Bordal refrénjére? Borban az igazság, borban a vigasz, borban a felejtés, borban a tavasz…

S ha már daloltunk és ittunk eleget, együnk is valamit, a végén jöhet a desszert. Gül Baba Konyháján leltem rá a Rózsáspuding receptjére. Egy liter tejet kevés rizsliszttel és két evőkanál rózsalekvárral felfőzzük, tetszés szerint édesítjük, folyamatosan keverve besűrítjük. Ahhoz, hogy a színe rózsaszínűbb legyen, kevés ételszínezőt adunk hozzá. Tálkákba kiöntve hagyjuk kihűlni, azután díszíthetjük gránátalmával, valamint szárított ehető virágokkal, köztük az elmaradhatatlan rózsaszirommal.

Közeledik az ősz, a természet patikájából gyűjtsünk csipkebogyót, amiből Ida anyukája Erdélyben annyi hecsedli lekvárt főzött, hogy egész télen át kitartott, de szárítva jutott teának is, amit hidegen beáztatva fogyasztottak, mert csak úgy őrizte meg rendkívül magas C-vitamin tartalmát, azt kínálták rosszullét esetén is. Rózsavizet használtak szíverősítőként, rózsamézet kapott a lázas beteg.

A rózsa szirmai ősidők óta varázserővel bírnak, kozmetikai alapanyagként szolgálnak, a rózsaolaj cseppje párologtatóba, masszázsolajba, fürdővízbe téve csodákra képes, hat az ember érzékiségére…

Fotó: Szente Tünde

Még ma is félrehúzzák egyesek a szájukat, amikor kerti törpe fogadja őket egy-egy szépen gondozott kertben, hiszen idehaza ezek a cukiságok giccsesnek számítanak. Művész-tanár barátom értekezett egy kiállításmegnyitón a giccs keletkezése és a művészi értéket képviselő műalkotás létrejötte közötti átfedésekről, ezek megkülönböztetéséről, a laikus és műértő közönség általi befogadásukról. A giccset (viccet) félretéve, nem szeretnék olyan kertet, amelyben ne bukkannának fel tekintetünket vonzó, kedves, mosolyra fakasztó dísztárgyak, legyen szó kerámiamadarakról, műanyag varangyos békákról, avagy elbűvölő manókról.

Nálam a kerti dekorációk gyűjtése apró, máz nélküli kerámia éti csigákkal és kalapos gombákkal kezdődött, amelyeket kaspókba, kisebb ládákba, vagy éppen a földre a növények alá helyeztem. 

Létezésüknek az idő vasfoga, vagy apró gyermekkéz vetett véget, leejtette, összetörte azokat. Érdekességként említem csak, hogy régről akad olyan darabom is, amelyik fejvesztéssel úszta meg a gravitációt, mégsem dobtam ki, így, torzóként is szeretem. Akadt olyan is, amelyik egyszerűen szétporladt. 

Igencsak régi darabjaim egyike a zöld mázas madaram, amelybe teamécsest is lehet helyezni az esti fények gazdagítására, vagy a kék mázas békám, amely továbbra is a legnagyobb sikert aratja. Nem marad el hatásában a Somogyi József Öntelt mackója nyomán elnevezett Öntelt békám sem, amelyet, már pontosan nem emlékszem, hogy születés- vagy névnapomra kaptam kedves szomszédasszonyomtól. A sárga hasú mellett nem lehet elmenni anélkül, hogy látványa mosolyt ne csalna az arcunkra. 

Barátnőm családostul kiköltözött Madridba, így megörököltem tőle, ahogy ő fogalmaz, rengeteg limlomot, amely szót, ha kiejt a száján, mindig tiltakozom, mert ezek nem lomok, hanem kedélyjavító, nélkülözhetetlen tárgyak. Húsvétkor az én eddigi és a tőle kapott szalmanyulaink kollekciójából annyit tudok elhelyezni a házban és annak környékén, hogy csodájára jár minden hozzánk betérő. 

Az évszakok és ünnepek díszei összeadódtak az általam és az általa éveken át gyűjtöttekkel, alkalomhoz illően, aktuális ízlésemtől függően, van miből válogatni. 

Legyenek régiek vagy újak, a hozzánk érkező tárgyak szeretnek nálunk, jöhetnek közeli rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől, mielőbb használatba kerülnek, esetenként újgazdára lelnek, bekerülnek a manapság sokat emlegetett körforgásba. 

Példaként említve, virágtartó kaspóból, vázából sosem elég, mindegyik növényhez más és más illik, amiben tökéletesen mutat. Vajon kell-e ennél több a lelkünknek? Bizonyára igen, de ezt se becsüljük le. 

Tökéletes asztali csendélet a teraszon virággal és kerámiákkal

Modern, szolarizált világunk szimbólumai lehetnének a még eddig szóba nem hozott kerti szolárlámpák, szolárfigurák, előbbi kollekciót évről évre bővítem, az utóbbiaktól még idegenkedek, mert nem szeretem este a világító madarakat és virágokat, nekem azok már tényleg giccsesek. Világító kerti törpével pedig szerencsére még nem találkoztam...

A hortenziák ismét divatba jöttek, sőt, a reneszánszukat élik

A jó pap is holtig tanul – tartja a mondás

A hortenziák Földünk azon csodái közé tartoznak, amelyek telepítésekor, ha eltalálod a helyüket, tényleg minimális gondozást igényelnek. Csakhogy, a sikert többnyire kudarcok sora előzi meg. Tisztán emlékszem, ki mindenkitől kaptam ajándékba egy-egy ígéretes tövet, de azt sem felejtem, hogy kinek milyen alkalomra vittem, annak reményében, hogy a későbbiekben jó szívvel gondol rám a virágpompába borult cserjék mellett fotózkodva, hírét adva a nagyvilágban, hogy munkája gyümölcse beérett.

Már nem vagyok biztos abban, hogy Bandi bácsi, vagy Piroska nénikém töve élte túl a balatoni klímát, de egy biztos, megosztva a közösségi oldalon a telt rózsaszínben virító, méretes cserjémmel készült fotómat, a kétezer lájkot közelítem a Hortenziát kedvelők és gyűjtők nyilvános csoportjában. Nem győzöm bekebelezni az elismeréseket, és hamarosan találkozom a hajtást kérő cecei, tihanyi és dunaújvárosi ismerőseimmel. Tőlem kérdezik, mi a titka a végeredménynek, ezért napok óta folyamatosan bújom a hortenzia szaporítás-nevelés szakirodalmát. Már az is megfordult a fejemben, hogy agrárvonalon folytatom tanulmányaimat. (Egész életen át tanulás.)

A dicsmámorból egy dolog segített visszazuhanni a várostörténeti krónikákból löszként emlegetett Pentelei-fennsíkra, ez pedig nem más, mint fiamék utazása távoli tájakra, konkrétan a Portugáliához tartozó, 1500 kilométerre az európai partoktól az Atlanti-óceánban fellelhető Azori-szigetekre, ahonnan megkaptam a hatalmas hortenzia ligetekről tanúskodó fényképeket. Persze, könnyen nő meg akkorára a vad természet lágy ölén, hiszen őshonos, gondoltam én, ám kiderült, korántsem őshonos, a 20. század elején, az amerikai kontinensről betelepültek vitték magukkal az első példányokat, amelyek igencsak megszerették az ottani vulkanikus talajt, a sok napsütést és a magas páratartalmat. A talaj pH-értékétől függően több színben pompáznak, kékek a virágok a savaktól és a magas alumíniumtartalomtól. Hozzáértő megközelítésben, kék, ha a talaj pH-értéke 6.0 alatt van.

Nap, mint nap megakad a szemem a városunk legújabb kori történetében fiatalnak számító Búzavirág utca egyik takaros házának bejárati kapujából kitekintő, óriásfejeket növesztő kerti hortenzián, amelyik ráadásul színe váltó, a nyár beköszöntével a tisztaságot jelképező fehérben vonzza a tekintetemet, fokozatosan haladva az ősz felé, a nyugalmat árasztó zöldbe halványul. Sok éve szolgálja gazdáit szépségével, tekintélyes méretével a bejáratnál őrködik. Bátorkodtam lencsevégre kapni a szomszéd kisfiúval, Vencellel és a border collie juhászkutyával, Vacakkal. A lenyugvó Nap árnyékában fegyelmezetten viselték a fényképezőgépes kattintgatásaimat.

Most pedig eljött az ideje a dugványozással történő szaporításoknak, megyek és körbenézek, hol vannak az arra alkalmas növények, hortenziák, muskátlik és a többiek. A hortenziagyűjteményem bővítésre vár, nem csak magam szaporítom, hanem be kell szereznem a bugás, a kúszó, a tölgy-, a fűrész- és érdes levelű újabb változatait annak tudatában, hogy a hortenziafélék családjába tartozó nemzetség 100 lombhullató és örökzöld fajt foglal magába.

Fotók: Szente Tünde

Amikortól élménnyé és nem teherré válik a kertészkedés, és az abban fellelhető kincsek feldolgozása, onnantól kezdve válunk fogékonnyá a látottak, hallottak kipróbálására. Nem is értjük, hogy magától értetődő dolgokat addig miért nem tettünk meg.

Csendélet szódásüveggel, limonádéval és friss mentával

Nyár elején a kertemben túlburjánzó citromfű hasznosításának eddig még általam nem próbált módjára vállalkoztam, amikor a gyógyteának történő szárítás helyett, szörpkészítésre adtam a fejemet. Végtére, ha valóban nyugtató hatással bír, e tulajdonságát így is megőrzi. Utánaolvasva, egy limonádészerű italt készítettem, ami annál is inkább rendjén való, mert a limonádékba is tehetünk friss citromfüvet avagy mentát, ettől fogva, miért ne lehetne mentás citromfüves szörpöt is készíteni? S ha már lúd, legyen kövér, tartja a népi bölcselet, az újabb variánsokba került gyömbér és méz is. 

Így fordulhatott elő az, hogy a legnagyobb nyári forróságban a hozzánk betérő szelíd motoros barátainkat szomjoltóként mentás, citromfüves, gyömbéres, mézes, citromos limonádéval kínáltam, amit el is fogadtak. Persze, a motoros túra végét lezáró társas vacsoránál már nem a limonádét választották, hanem a kiváló hazai pincészetek friss fehér, könnyű rozé és testes vörösborait. 

Amikor megvettem az első levenduláimat, roppant keveset tudtam a kertészkedésről, szó nem volt akkoriban a magas- és dombágyásokról, komposztálók beállításáról, nemhogy méhlegelőkről! A telekhatárt a szomszédtól tujasorral és fagyallal jelöltük, díszfákkal és cserjékkel zsúfoltuk tele a környékünket, a többi részen füvesítettünk. Ki gondolta akkoriban, hogy eljön az idő, amikor a horvátországi, görögországi nyaralások alkalmával megtapasztalt hőmérsékletekkel kell idehaza együtt élnünk. Így fordulhatott elő, hogy nem is olyan régen, Szlovéniából hazatérve, döbbenetes látvány fogadott bennünket: kisárgult fű, megperzselődött tuják, leveleiket hullajtó fák. 
 

Újabban mediterrán kertet építek. Levendulákkal, díszfüvekkel, szárazságtűrő cserjékkel, kaktuszokkal és pozsgás növényekkel, leánderekkel, és meghagyom mindazokat a jövevényeket, amelyek bennünket választottak, magról keltek, például a madarak szorgalmából, a kivágott fák és az akácok hajtásából, miközben tudom, nem szabad teret engednem nekik, csakúgy, mint az ecetfának, de örülök, hogy legalább ezek bírják öntözés nélkül a negyvenfokos meleget, a csapadék nélküli heteket, hónapokat. Visszatérve az imént említett három tő levendulámra, elsőre eltaláltam a helyüket, napsütésben bőven van részük, júniusban egyszer, ősszel még egyszer visszavágom azokat, a csokrokat függesztve szárítom, egy részét megtartom, a többit elajándékozom, a megajándékozottak között már olyan is akad, aki korábban nem szerette, de idővel megkedvelte, sőt, segítettem neki a telepítésben, és most már virágzáskor pillangókkal teli neki is szépséget árasztanak. Főzöm a szörpöt, fekete szederrel színezve, hiszen most kezd beérni, a recept ugyanaz, mint a citrom- és mentaszörpé. Elégedetten helyezem a spájzomban sorakozók mellé. Megcsináltam, kikapcsolódtam, alkottam.

A spájzban sorakoznak a már elkészült finomságok

A citromfűszörp receptje. Hozzávalók: 2 liter víz, 2 db citrom, 2 csokor citromfű, 50 gramm citromsav, 2 kg cukor. Elkészítése: a citromfüvet a karikára vágott citrommal a 2 liter vízben egy egész napig állni hagyjuk. Másnap hozzáadjuk a cukrot és a citromsavat, majd felforraljuk, és 15 percig hagyjuk, hogy a főzetünk a tűzön zubogjon. Leszűrjük, üvegekbe töltjük, és száraz dunsztban hűtjük ki.

Hol terem a cukkíni? Az is lehetséges, hogy sok városi gyerek nem is látott még ilyet. Jövőre jöhet a sárga változata is!

Miközben a saját kertemben a komposztálóból kialakított magas-ágyásomban megtermelt főzőtökömet raktam el ecetes-sós-kapros-olajos befőzéses módszerrel, eszembe jutott apai ági nagyanyám - aki öt fiúnak adott életet, korán megözvegyült, tisztességgel felnevelte őket, egy közülük épp hogy nem érte meg a felnőtt kort, mert egy súlyos betegség elvitte -, kertet művelt, állatokat tartott, a téeszbe járt dolgozni, nyugdíjas korától előbbi kettőre több ideje maradt. Nyaranta nem volt gond, hogy az unokák, hol töltsék a szünidőt. Nála láttam, mi minden terem meg a ház körül, hová mit érdemes vetni és ültetni, a konyhakertben maradt hely a virágoknak, korán kelt a nyári nagy melegben, hogy mindent beöntözzön, friss vizet adott a jószágnak, délidőben behúzódott az árnyékba, el-elbóbiskolt, délután mindig talált elfoglaltságot magának a ház körül, vagy éppen a házban, nem hanyagolta el a falubélieket sem, átment hozzájuk, vagy épp valamelyikük arra jártában benézett hozzá, egy pohár pincehideg házi borral kínálta őket, este bezárta a baromfit, megetette a macskákat és a kutyát, a tyúkokkal feküdt és a tyúkokkal kelt. 
Ezzel az örökséggel váltam városi lányból vidéki családi-házas asszonnyá, s lépésről lépésre tanultam újra mindazt, amit a falusi nagyanyáink után következő generációk tagjai, anyáink szépen elfelejtettek. Akiben mégis felébredt a vágy a növények gondozására, kezdhette a szobanövényekkel, a konyhaablakban ideig-óráig megélt fűszernövényekkel, a balkonládákban nevelt egynyári virágokkal. Akinek pedig lehetősége kínálkozott családi házra váltani társasházi otthonát, és indíttatást érzett a kertészkedésre, akár még siker is koronázta igyekezetét. Ezek közé sorolom szerényen magamat. 
Nagyanyáinkat is próbára tevő időket élünk, együtt és többnyire saját kárunkon tanuljuk a hektikus időjárás-változással, az elviselhetetlen hőhullámokkal szembeni hősies küzdelmet, már nem csak a tücsökciripelést, hanem a mediterrániumból felénk húzódó kabócák éktelen hangját hallgatjuk, megőrülünk a fűnyírók és fűkaszák zajától, vízkorlátozások között titokban töltjük fel a medencéinket, a kerti tavainkat, tiltott időszakban öntözzük a virágainkat, haragszunk az agresszív darazsakra, szaladunk a méhek elől, pipák vagyunk a rengeteg hangyára, a büdös déli szélre, egyáltalán, modern világunk valamennyi kellemetlenségére.
Aztán reggel felkelünk, telis-tele ötlettel, újabb dolgokkal próbálkozunk, cukkínit, csillagtököt, padlizsánt és főzőtököt termesztünk az évek óta gyűjtögetett falevél és vágott fű alapokon kialakított dombágyásunk tetején, végtére a nagyanyáink szemétdombján is beérett a tök, ügyesen árnyékolva hatalmas leveleivel önmagát az égető Nap sugaraitól, köréjük babot ültetünk, mert szeretik egymás társaságát, ugyanitt a kerítés támaszában uborka palántákkal is kísérletezünk, hátha nem sül ki, és nem is lesz keserű, bizakodunk, hogy legalább a palánta árát hozza vissza az a néhány darab szúrós uborka, amihez a városi ember fia csak kesztyűvel mer hozzáérni. És íme, sikerült, főzöm be a hatalmasra nőtt tököt, készült a szántódi nyaraláson töklecsó, egyszer cukkíni-fasírtot is bekevertem, s miután kisütöttem, a klímaszerelőt is azzal kínáltam, az más kérdés, hogy köszönettel, nem kért belőle, pedig még fokhagymát is zúztam bele. De legalább az uborkából kijött egy üveg kovászolni való, isteni roppanósra sikerült, már a hűtőszekrényben hűl.

Nagyanyáink tudása megspékelve ökotudatossággal