Felkészülten érkezik a beszélgetésre, magával hozza korábbi interjúit, és egy szószedetet, amely leginkább rá jellemző tevékenységeket foglal magában. Dunaújvárossal szorosabb kapcsolata akkortól datálódik, amikor sikeresen megpályázta a Szilá­gyi Erzsébet Általános Iskola tag­intézmény-igazgatói állását. Mindaz, ami vele előtte és utána történt, érdekes és tanulságos.

– Elgondolkoztam azon, mi az, ami a városban nincs, és amire szükség lehet – megy néhány évet vissza az időben. – Mivel egyházi kötődéseim vannak, és hívő ember vagyok, úgy gondoltam, egyházi iskola létrehozására lehet kereslet. Egy év munkámba telt, hogy az oktatási intézményünk létrejöjjön. A politikának bele kellett egyeznie, de hát semmi nincs politika nélkül. Az önkormányzat is rábólintott, segítő szándékkal álltak és állnak jelenleg is hozzá. Friedrichné Pe­thő Ilona kancelláriavezetővel és Böttger Antal református lelkésszel kerestük fel a tankerületi intézményfenntartó igazgató asszonyt az elképzelésünk ismertetésével, kértük kiválásunkat a rendszerből. A Halásztelki Református Egyház fenntartásában, a Bocskai István Református Oktatási Központ (BIROK) Szabó Magda Református tagintézményeként működünk 2018 szeptemberétől.

– Ami a hozzáállást illeti, fanyalogtak egyesek, minek ilyen iskola Dunaújvárosban. Ezeket a hangokat hogyan fogadta?
– Nem kell mindenkit szeretni, elfogadni, töretlenül megyünk az úton, jöhet velünk, aki velünk szeretne jönni. Rajtunk kívül van több általános iskola Dunaújvárosban, válogathatnak közülük, egyik jobb, mint a másik. Aki szeretné békességben, hittel, a keresztyén értékek mentén tanítani a gyermekét, az hozzánk hozza.

– Egyfajta intézménynövekedési vagy más pályában is gondolkodnak?
– Egyelőre az a cél, hogy két-két osztállyal működjön az iskola. Második osztálytól nyolcadik osztályig vannak, akik a régi tanterv szerint haladnak, ami azt jelenti, hogy nem kell mindenkinek hitoktatáson részt venni, csak azok járnak, akik akarnak, illetve akik 2018 szeptembere óta iratkoztak be hozzánk. Nem kell egyházi énekeket tanulniuk, és nem kötelező havonta egyszer templomba járniuk. Az újonnan indított osztályban és újonnan érkező tanulóknál ezek már kötelezőek, akik ezt választották, azokra érvényesek. Választható a római katolikus, a református, az evangélikus és a görögkatolikus hitélet. A mi munkánk egyfajta misszió, amely során meg kell nyerni az embereket, a gyerekeket.

– Az intézmény Szabó Magda nevét vette fel. Miért éppen rá esett a választása?
– Kedvenc íróm, azon kívül, hogy egy világhírű írónő, erősen gyakorolta a hitét, templomba járó ember, presbiter és a Tiszántúli Egyházkerület főgondnoka is volt, ami azért is nagy szó, mert az egyház patriarchális rendszerű. Egyedüli nőként lett az. A debreceni református templom egyik tornyát az édesapjának, a másikat az édesanyjának nevezte. Tényleg, nagyon hithű volt.

– A református egyházban nem a nők viszik a prímet.
– Amikor összejövünk a ­BIROK-ban évente egyszer-kétszer intézményi tanács­ülésre, ahol minden egyes intézményből ott vannak az igazgatók, a helyettesek, a presbiterek, meg a külsős küldöttek, a résztvevők jelentős része férfi. Intézményvezetőként hárman vagyunk nők, a csepeli középiskola vezetője, egy óvoda vezetője és én.

– A lelkészek, a hitoktatók között is kevés a nő?
– Kezd nőiesedni ez a terület, én is kis híján lelkész lettem. Majdnem végzett tanítónő voltam, amikor elhatároztam, hogy lelkész leszek, és akkor jött Lajosom (Farkas Lajos – a szerk.), és rájöttem, mégsem ott van a helyem. Eltelt harminc év, és íme, itt vagyok egy egyházi iskola alapítója és vezetője. Iskolánk hit­oktatója is nő, Kovács Henrietta Judit református lelkész. A református egyházban a vezető szerepet a férfiak töltik be.

Farkas Márta világpolgár, iskolaalapító, aki missziót teljesít Fotó: Szente Tünde

– Nem néztem utána a statisztikáknak, de elképzelhető, hogy a hívek között több a nő.
– Valószínű, mert az idősek között nagyobb a nők aránya. Az iskolánkba járó gyerekek is általában szülővel, anyával együtt mennek a templomba. Városunk új református lelkészének, Czeglédi Péter Pálnak is szeptembertől nálunk kezdi az első osztályt a gyermeke.

– Az egyház hogyan segíti a gyerekeket a családi életre nevelésben? Milyen szempontokat kapnak a gyerekek ahhoz, hogy a klasszikus családmodellt válasszák?
– Egy párt egy családban az anya és az apa képezi, akik házasságban élnek. A család a szülőkből és a gyerekekből áll, akik békességben, szeretetben élnek egymás mellett, segítve egymást. Czeglédi Péter Pál a házasság hetén elevenítette fel a történetet, mi szerint a férfi testéből, az oldalbordájából lett a nő, asszonyembernek hívták, a viszonyuk egymás mellé rendelődött. Amikor az asszonyi bűnbeesés miatt a kiűzetés megtörtént a Paradicsomból, alsóbbrendű nővé minősült le, s már csak „asszony” lett. Azt vallom, hogy egyenrangúaknak kell lennünk. A hitoktatás keretében bibliai történeteken keresztül tanítjuk a gyerekeket. Mi is tanítványok vagyunk, akik a szeretetet, a békességet tanítjuk. A szülőkkel is elbeszélgetünk arról, hogy mennyire fontos, hogy családban nőjön fel a gyerek, még akkor is, ha nehézségek adódnak.

– Mit kíván magának, mire vágyakozik?
– Azt szeretném, hogy megerősödjünk, ha lesz rá mód, egy óvodával kibővüljünk. Egy vallási alapokon nyugvó, jó alapokat adó általános iskolát kívánok magunknak, ahová gyermek, pedagógus és szülő örömmel lép be, s ott jól érzik magukat.

– A testi-lelki harmónia, a nőiség és egészség kettősének megőrzését miben látja?
– Az egész úgy kezdődik, hogy én érezzem jól magam: külsőleg és belsőleg egyaránt. Édesapám soha nem tudta elfogadni, és nem is értette, hogy gyerekkorom óta festeni szeretném a körmömet, bodorítani a hajamat, sminkelni az arcomat. Édesanyám nem használt még rúzst sem. Mindig fontosnak tartottam, hogy legyen igényem az alkalomhoz illően öltözködni, ami persze nem feltétlen pénz kérdése. Jugoszláviában olyan példát láttam, ami tetszett, mindenki prímán föl volt öltözve, megadták a módját. Egy pedagógusnak „lámpásnak” kell lennie minden tekintetben. Például abban, hogy az iskolában, a színházban, egy fogadáson hogyan kell megjelenni. Nem vagyok hajlandó „szürke” lenni. A lelkem fiatal – a gyerekek tesznek azzá. Ha az ember belülről jól érzi magát, és helyre teszi magában a dolgokat, akkor nehezebben „gyűrik le”. Persze, azért vannak, amik rosszul esnek, de jellemző rám a „kelj­feljancsi” szindróma, két napig csöndben vagyok, az Úrra figyelek, majd megrázom magamat, erőt veszek magamon, és azt mondom, hogy na, akkor mutassuk meg, hogy ebből is föl lehet kelni, ebből is el lehet indulni: nem hagyjuk magunkat!

A református lelkész lánya
Farkas Márta Jugoszláviában, a szerbiai Bácskossuth­falván magyarnak született. Még csak hároméves volt, amikor édesapját Horvátországba helyezték. Márta egy Karancs nevű településen nőtt fel, ott tanult, Eszéken szerzett tanítói diplomát. Először a drávaszögi Kórógyon tanított gyerekeket magyarul, majd éveken át a Vajdaságban szerbeket szerbül. Aktív résztvevője volt a magyar táncok és népdalok fennmaradását, átadását feladatának tekintő művészeti mozgalomnak. A Vajdaságban élte át a délszláv háború időszakát, közben a Horvátországban maradt családjáért, barátaiért aggódott. Nem sokkal később Magyarországra költöztek, előbb Dunavecsére, majd Szalkszentmártonba. A szalki iskolát vezette 14 éven át. Sikeresen megpályázta a dunaújvárosi Szilágyi iskola tagintézmény-vezetői állását, amelynek utódintézményét a református egyház fenntartásában vezeti – olvashattunk róla a Menyhártné dr. Zsiros Mária jegyezte írásban.

A március 3-i Aranyhordó Pódiumesten divatról, dizájnról és az olimpiai formaruha inspirációjáról mesél a dunaújvárosi születésű Kovács Adél, aki a FemCafe „Leginspirálóbb nők” díj egyik várományosa. Az est során szót kap a divattervező egykori rajztanára és támogatója, Rohonczi ROHO István művész-tanár, valamint az alkotásaival inspiráló Friedrich Ferenc szobrászművész

A divat szerintem a kor lenyomata, nemcsak azt értjük alatta, hogy mit veszünk fel, hanem azt is, hogy mit eszünk, hogyan gondolkodunk, és milyen szavakat használunk – vallja Kovács Adél divattervező, akivel hamarosan szülővárosában, Dunaújvárosban találkozhatnak mindazok, akik részt vesznek az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház Nőnek lenni jó! pódiumbeszélgetésén.

Harmóniában
A NUBU márka a kifinomult, modern városi nők és férfiak harmóniáját testesíti meg különleges szabásvonalaival.
Az alkotópáros tagjai – Garam Judit és Kovács Adél – munkájukhoz az inspirációt a kortárs hazai képzőművészetből, építészetből és dizájnból merítik. Elnyerték 2013-ban Az év vezető divatmárkája szakmai díjat.

Kovács Adélt kiskora óta foglalkoztatja a művészet minden ága és ezek ötvözése. Nagy hatással voltak rá a dunaújvárosi kortárs művészeti kiállítások. Mintaként szolgált édesanyja, Kovács Irén jelmeztervező, akinek munkáival a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza színpadán találkozhattunk. Adél tervezői stílusa a minimalizmus és funkcionalitás, ötvözve a sportos és elegáns elemekkel. Öltözékeire a fenntarthatóság és a tudatos anyaghasználat jellemző. Nem egyszer tekintett vissza Dunaújvárosra, egyik fő inspirációja az acélszobrászat, amelyhez Friedrich Ferenc és Várnai Gyula munkáiból merített. Nemzetközi tapasztalatokat Londonban, a London College of Fashion divatiskolában, a Marios Schwab, valamint az Eudon Choi stúdióban szerzett. Egy évig tanulmányozta a japán kultúrát és öltözékművészetet. Évfolyamtársaival megalapította a Kepp Showroom formációt.Szenzoros elektronikával készült öltözetét a Kortárs Művészeti Intézetben láthatta a közönség.

   Kovács Adél, a NUBU márka dizájnere, a Budapesti Metropolitan Egyetem Design Intézetének divattervezés- oktatója. Hallgatói 2018-ban neki szavazták „Az év oktatója” címet Fotó: Fülöp-Pál Ábel

Amint arról korábban a „Dunaújvárosi divattervező kollekciója az olimpián” című írásunkban hírt adtunk, a NUBU márka nyerte el a 2020-ban Tokióban megrendezésre kerülő olimpiai játékokon részt vevő magyarok formaruha-pályázatát. Siker, hogy az ő terveik alapján elkészült ruhákban, kiegészítőkben képviselik hazánkat olimpikonjaink, paraolimpikonjaink.
A FemCafe Gálán, az Inspiráló Nők Estjén, a Várkert Bazárban március 5-én eldől, hogy a február 6-ával kezdődött szavazásnak ki lesz a győztese a „Leginspirálóbb női designer” kategóriában.
„Nagyon érdekel a tipográfia, a kiadványszerkesztés. Szeretem a kortárs táncot” – olvashattuk az Adéllal készült, a Hírlap hasábjain korábban megjelent interjúban. Hogy milyen irányokat vett azóta az érdeklődése, arról többet megtudunk március havának első keddi napján. Kezdés este hat órakor!

Design avagy dizájn
A formatervezés ötvözi az esztétikát és a funkcionalitást. A dizájn ergonómiai, pszichológiai, kulturális, műszaki, gazdaságossági és etikai vonatkozásai együtt testesítik meg a termékben a szépség és hasznosság fogalmát.
A Designterminál értelmezése szerint a dizájnművészet, alkalmazott művészet, mesterség, tudomány, marketing­eszköz, stílus, módszer. Véleményt alkotunk, döntéseket hozunk róla, amikor nyakkendőt, karórát, konyhabútort, autót vásárolunk, kiválasztunk vagy elutasítunk valamit a termékek felkínált választékából.
A dizájn közügy. Mindnyájunké, hiszen mélyen érinti és befolyásolja életkörülményeink alakulását, az élet minőségét.

Február 27-én, azaz jövő héten csütörtökön a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola Centrum Tanétterme ad helyet a Nőnek lenni jó! junior pódiumbeszélgetésnek

A program egyik kezdeményezője, Szabó Réka elmesélte, miért kapcsolódtak a kínálkozó lehetőséghez.

– A Nőnek lenni jó! sorozattal először online felületen találkoztam, ahol elolvastam a Polgár Lilla színművésszel és Szücsné dr. Harkó Enikő tanárnővel készült beszélgetést. Iskolánk igazgatójának, Magyar Andrásnak jutott eszébe, hogy szervezzük ezt meg a diákjaink részére is, és a bevonásukkal beszélgessünk arról, mit is jelent nőnek lenni. Érdekes lehet az erről való párbeszéd. Örültem annak, hogy úgy gondolja, érvényes mondanivalóm van a témáról pedagógusként, női pedagógusként. Minden újabb generáció más-más problémákkal szembesül, egészen másként gondolkodom, mint azok, akik például 2000 után születtek. Ha korban nem is, de szemléletben nagy közöttünk a távolság.

– A február hónappal kezdetét veszik a tavaszváró ünnepek. A tisztító szertartások és termékenységi rítusok, a párválasztás alkalmai több ezer évre nyúlnak vissza az európai civilizációban. A mi népi kultúránkban szép hagyományok élednek újjá, ugyanakkor roskadoznak az üzletek a Valentin-napi csecsebecséktől. Hová lett az ünnep varázsa?

– Multikulturális kavalkádban élünk, gyakran keverjük a szezont a fazonnal. A nőnek van egy fészekrakó attitűdje. Ez egy kitüntetett szerep, elhozni azokat a pillanatokat egy szűkebb vagy tágabb család életébe, amikre vissza lehet emlékezni. Én magam is arra törekszem, hogy ünnepteremtő legyek. Felgyorsult a világ. Sokkal inkább a kifelé, és nem a befelé fordulás, az elmélyülés korát éljük. Én folyamatosan várom a tavaszt. A testi-lelki újjászületést szeretném megélni nap mint nap.

– A család funkciói megváltoztak. A gazdasági, a gyermekvállalási és érzelmi funkciók halványulnak. Mi felé halad a család intézménye?

Szabó Réka irodalmi példákon keresztül segít a diákoknak a megváltozott női szerepekben eligazodni, az előítéletes gondolkodás ellentmondásaival szembesülni Fotó: a szerző

– A neveléstudományi munkákból tudjuk, hogy kezdetben termelő egységként jelent meg a család, amelyben mindenkinek megvolt a maga feladata, jól elkülönültek a férfi és a női szerepek. Az ipari forradalom környékén változik meg minden, a nő klasszikus, a családi tűzhelyet őrző, gyermeknevelő funkciója kezd háttérbe szorulni. Persze, voltak a női emancipálódásnak kezdeti megnyilvánulásai, de sokáig szó nem volt erről. Lassacskán megszűnik az a felfogás, mi szerint a nőnek kizárólag a konyhában a helye. Felborul az évezredek, az évszázadok során kialakult egyensúly a férfi és női szerepek között. Onnantól kezdve, hogy a nő „többfunkciós” lesz, több kérdést felvet a nőiség és a férfiasság kérdése. Például Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regénye a női szerepek mesterséges elkülönítésének veszélyeit vizionálja. A regény születése kapcsán az írónő azt nyilatkozta, hogy semmi olyat nem írt, ami valaha ne történt volna meg a történelem során. Azért is kell ezekről olvasni és beszélni, hogy ne ismétlődjön meg, hogy ne asszisztáljunk ehhez.

Értelem és érzelem, versengő világunkban

– A nő és a férfi viszonya széles skálán mozog, nem ritkán a hagyományos szerepek felcserélődnek.

– A tizenkilencedik században Jane Austen angol írónő Értelem és érzelem című, 1811-ben kiadott első regényének története szerelemről, csalódásról, reményről és boldogságról mesél. Az érzelem sokkal inkább a nő privilégiuma, és ha a férfi kiadja az érzelmeit, akkor gyengének titulálják. Egyik nemnek sem kellene nélkülöznie egyik készséget sem.

– Versengő világunkban a nő a férfi, a férfi a nő versenytársává válik, ezáltal is teret engedve újabb konfliktusok kibontakozásának.

– Mi van például akkor, ha egy párkapcsolaton belül a nő keres többet? Persze, ez nem túl gyakori. Egy másik példa, hogy a nők általában felfelé házasodnak. Choderlos de Laclos A veszedelmes viszonyok című regényében a két intrikus, Merteuil márkiné és Valmont vikomt. Mindketten magasrangúak, versenyre kelnek, hogy ki tud több nőt, illetve férfit elcsábítani. Ez a párharc végzetesen kiéleződik, mikor a férfi valódi érzelmeket kezd mutatni egy harmadik fél iránt.

– Milyen előítéletek nehezítik, avagy könnyítik az életünket, az életben való kiigazodásunkat?

– Az előítéletek rendszert próbálnak teremteni a káoszban. De tartózkodnunk kell a végletes gondolkodástól. „Mi marad a nőből, ha elvész a szépsége” – ezt a kérdést tettem fel a minap az órán a diákoknak az egyik klasszikus irodalmi alkotás elemzése során. Eljutottunk odáig, hogy mik a legfontosabb tulajdonságai egy nőnek és egy férfinak. Szűkült a kör: az igazi nő hűséges, nőies és van tartása. A férfiaknál fel sem merült, hogy hűséges legyen…

Napi hét perc egymásra

A kommunikáció erejében hiszek, abban, hogy beszélgessünk, legyünk együtt

– Atomjaira hull a család, önző világban élünk. Egy életed van, élj a mának! – halljuk többektől. Hova vezet?

– Az érzelmi intelligencia fejlődése vagy el sem indul, vagy elmarad a kívánatos szinttől, valahol nagyon az elején vész el. A kommunikáció erejében hiszek, abban, hogy igenis beszélgessünk, legyünk együtt. Boncolgassunk lényeges témákat. Találjunk megoldásokat a problémákra. Nekem magyartanárként könnyebb dolgom van, mert az irodalmon keresztül, nem túl direkt módon tudok olyan dolgokról beszélgetni velük, amelyek őket is érintik. Nagyon nagy baj, hogy az emberek nem beszélgetnek egymással vagy éppen rosszul teszik azt, nem jó eszközöket használnak. A felmérések szerint napi hét percet beszélget egymással a szülő és a gyermek: brutális mutató. Az iskolában – ha erre érzékeny pedagógusok vagyunk – bizonyos esetekben több idő jut a gyerekre, mint amit a családtagok odahaza egymásra szánnak. Bár az is igaz, hogy a gyerekek is hárítják ezt, sokkal inkább bezárkóznak a maguk világába, gyakran bizalmatlanok.

– Miközben szeretetre éhezünk, vajon jól szeretünk-e másokat? Szeretjük-e önmagunkat?

– Sokat gondolkodom ezen, tanárként is különösen érzékeny ez a terület. Rendkívül szenzitív korban vannak a középiskolás korú gyerekek. Én úgy nőttem fel, hogy pontosan tudtam, hogy engem szeretnek, mindemellett az ajnározás nem volt jellemző. Tudtam, ha rólam van szó, büszkék rám a nagyszüleim, de nem feltétlenül öntötték ezt minden alkalommal szavakba. Minden óra elején megkérdezem a gyerekektől: hogy vagytok ma? Erre az elején nagyon-nagyon rácsodálkoztak, mostanra eljutottunk odáig, hogy visszakérdeznek, én hogy vagyok?

– Milyen példaképei voltak, a tanítványai előtt milyen példaképek állnak? Akár beszélhetünk ellenpéldákról is, amilyenekké nem szeretnénk válni.

– Nem tudnék egy embert megnevezni. Életszakaszonként eltérők a példaképeink. Inkább úgy fogalmaznék, hogy kik voltak hatással rám. A legelső a nagymamám, aki anyafiguraként, határozott, kenyérkereső nőként volt jelen az életemben. Aki házasságban élő nő, mégis rendkívül önálló és bizonyos értelemben független. Ő egy modernebb szellemiségű nő, mint amire az 1932-ben született kortársaitól számítanánk. Utána voltak nagy csalódásaim, ugyanakkor „útmutatóim” is, akik miatt a pedagógushivatást választottam. Hiszek abban, hogy teremtünk, építünk, formálunk, éppen emiatt próbálok hatással lenni a diákokra. Meggyőződésem, hogy a pedagógus legnagyobb fegyvere a személyisége. Ha ő hiteles, akkor példaként szolgál, ha nem is azonnal, de talán évek múlva.

A szolgálólány meséje
Margaret Atwood A szolgálólány meséje című regénye 1985-ben jelent meg. A kanadai írónő disztópiája – elképzelt negatív jövőképe – megrázó vízió egy olyan világról, olyan társadalomról, amelyben a nőknek az a szerepük, hogy a vallás, az állam és a szaporodás szolgálatába álljanak. A történet egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. A könyvadaptációból televíziós sorozat is készült, amelyet 2017-ben mutattak be.  

A pedagóguspályát választotta
Szabó Réka Balassagyarmaton született, a nagyszülők révén Szentendréről kerültek Dunaújvárosba, ahol 4 éves kora óta él. A Széchenyi gimnázium után a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait magyar nyelv és irodalom szakon. Az egyetem elvégzését követően, jelenlegi munkahelyén, a kereskedelmi középiskolában magyar szakos tanárként kezdett el dolgozni. Érdeklődési területe széles skálán mozog: a kortárs irodalomtól, a divattörténeten át egészen a  filmművészetig.       

Ebédidőben találkoztunk az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház új konyhafőnökével, Szekeres Kálmánnal, akinek Komáromi László vállalkozó mutatott be, és hamar tisztázódott, hogy mi valójában ismerjük egymást, csak éppen korábbról. Azokból az időkből, amikor a Dunaferr Dunai Vasmű vendégházának volt a konyhafőnöke.

Beszélgetésünkhöz a borozóban maradt szabad asztal az ebédidő sűrűjében. Népszerű a dunaújvárosi viszonylatban nagy múltra visszatekintő étterem büfé-, avagy svédasztalos kínálata: gazdag ételválaszték melletti korlátlan ételfogyasztással. Aznap nagy sikere volt a mandulába forgatott sült pisztrángnak, a desszertek közül pedig a stíriai metélt fogyott a leginkább.

Szekeres Kálmánnal beszélgettünk
Fotók: amatőr

– Sztálinvárosban születtem, Dunaújvárosban kezdtem a szakmát 1973-ban – megy vissza az időben kérésemnek megfelelően Kálmán, majd precíz felsorolásba kezd. – A Dunavidéki Vendéglátó Vállalat Béke éttermében voltam elsőéves szakácstanuló, Ferenczi Kati néni volt a konyhafőnök, Solymos Ilike néni az üzletvezető, ott ismerkedtem meg Erős Pistával és Simon Katival. A második évben a Kohász étterembe kerültem, ahol Honfi Gabi volt az üzletvezető. Újabb egy év következett az Otthon étteremben Krézer Laci bácsinál, majd a Dunavidéki Vendéglátóipari Vállalat hidegkonyháján fél év a Radarban, a cukrászüzem mellett, amit Tóth Eszti vezetett, ő Erős Pista mellett kezdte a szakmát. Kitűnő eredménnyel végeztem. Lekerültem Balatonszéplakra, a Dunai Vasmű Medicor üdülőjébe: 5 szezonból 2 szezonon át én voltam a konyhafőnök. Hazajöttem, Bedő Tibivel közösen a Vigadó vendéglőt vittük, utána következett a Béke étterem Horváth Zolival, majd Csokival (Kovács Jánossal), aztán a Vigadó Palotási Karcsival. Amikor eladták a Vigadót, bekerültem a vasmű igazgatósági konyhájára, amit Bedő Tibor üzemeltetett. A Dunaferr Dunai Vasmű vendégházának 1998-tól 2012-ig voltam a konyhafőnöke. Az új vállalatvezetéssel szerződést bontottunk, és elmentem Ausztriába, egészen 2019 decemberéig ott dolgoztam.

– Mivel a szülői minta meghatározó, esélyes, hogy a gyerekek is követik a felmenőik példáját. Adódik a kérdés, van-e vendéglátós a családban?

– Mindenkinek köze van a vendéglátáshoz. Márton fiam szakács volt, jelen volt a Bocus D’Or-on mint commi séf. Vomberg Frigyes volt a mestere, aki a magyar csapat coach feladatait látta el. Bence fiam bármixer volt, azért mondom múlt időben, mert időközben a fiaim „átmentek” az ingatlanpiacra. A lányom, Kinga Eliza felszolgálóként kezdte, Ausztriában recepciósként dolgozik. A feleségem, Ilona az évek során a közgazdasági végzettség mellé megszerezte a vendéglátó-üzletvezetői és a rendezvényszervezői képesítést.

Kálmán hat évet dolgozott Ausztriában – a fotón a feleségével látható

– Az Aranyhordó rég- és közelmúltjáról mit tud?

– Az éttermet azóta ismerem, amióta András Sanyiék itt dolgoztak, felesége, Mucika volt a konyhafőnök. A balatoni szezon közötti időszakban dolgoztam velük. Akkoriban még itt a pincében cigányzene szólt, fent is, lent is magyaros jellegű berendezéssel. Nagyon egyszerű étlappal mentünk, házias ételekkel. Jól ment az étterem, rangot jelentett itt dolgozni. Jut eszembe, hogy Bedő Tibivel is dolgoztam itt, a ’80-as években, körülbelül 2 évet.

– Hová sorolná az Aranyhordó Éttermet és Pálinkaházat a dunaújvárosi vendéglátóhelyek rangsorában?

– Nem állítanék fel rangsort. Kimentem 2012-ben Ausztriába dolgozni, kimaradt egy időszak, amikor rálátásom lett volna az itteni viszonyokra. Azon dolgozunk Komáromi Lacival, hogy visszanyerje régi fényét az Aranyhordó. Érezzék azt a szakácsok, hogy rangot jelent itt dolgozni. Ez egy hosszú folyamat, amelynek az elejénél tartunk. Elindítottunk egy új étlapot, viszonylag egyszerű, de változatos ételekkel. A napi ajánlatokban szerepelnek nem hétköznapi ételek, gondolunk azokra is, akik valamilyen szinten érzékenyek bizonyos ételekre, vagy vegetáriánus étrendet követnek. Előrendelésekben is partnerek vagyunk, 80-100 fő kiszolgálására is vállalkozunk. Van az á la cartos és az úgynevezett büfé rendszerünk, ez utóbbi korlátlan ételfogyasztással, amelyben ötféle menüt adunk: tészta, főzelék, csirke, sertés ételek, változatos köretekkel. Kétféle levest, savanyúságokat, házi készítésű desszerteket kínálunk. Igyekszünk mindent itt helyben elkészíteni, a kenyértől kezdve egészen a süteményekig.

Ausztriában – ahol dolgozott – most is gyönyörű, hófödte a táj

– A Duna mellett fekszik a város, az étteremnek mennyire sajátja a halételek választéka?

– Jelen van az étterem profiljában, bár hozzáteszem, nem vagyunk halászcsárda. Ma is szerepelt halétel a büféasztalos kínálatban.

– A nyersanyagok, alapanyagok beszerzésénél milyen szempontokat vesznek figyelembe? A környezettudatos magatartásra és a száz kilométeres sugarú körön belüli termelői beszállításra törekvés növeli egy étterem megbecsültségét. Vannak ilyen szempontjaik?

– A jó minőségű, friss alapanyagokat a környező települések kistermelőitől igyekszünk beszerezni, ezáltal segítve a termelők megélhetését, egyúttal csökkentve az úgynevezett ökológiai lábnyomot, például a szállítási útvonalak lerövidítésével.

– Van-e célközönségük, szeretnék-e valamelyik korosztályt elérni az éttermük kínálatával, külső megjelenésével, hangulatával?

– Bárki jöhet hozzánk. Mindenkit szeretettel várunk.

– Miként több szakma, a vendéglátós is szakemberhiánnyal küzd. Idehaza népszerű éttermek, vendéglők, kávézók kénytelenek lehúzni azt a bizonyos, ma már inkább jelképesnek mondható rolót, mert elmegy a szakácsuk, nincs elegendő felszolgálójuk és a többi munka elvégzésére sem találnak megfelelő munkaerőt. Hogyan állnak a szakember-utánpótlással?

– Vannak szakács-, cukrásztanulóink, vendéglátós tanulóink, és szívesen látjuk azokat a tanulókat, akik meg is akarják tanulni a szakmájukat. Ennek megvan az éttermi háttere, én pedig rendelkezem vendéglátói szakoktató diplomával.

– A robotika segíthet a munkaerőhiány bizonyos részfeladatainak mérséklésében? Amikor kevés a munkaerő, vajon megoldást jelenthet-e a gépesítés?

– Nagyon sok mindent lehet automatizálni, de az emberi kezet nem tudja kiváltani a technika, a gépet is valakinek kezelnie kell. Valóban, nagymértékben megkönnyíti a munkánkat egy sokkoló, egy vákuumozó gép, egy holdomat. Jó kérdés, hogy a létszámgondok enyhítésére mi lesz a megoldás. Éttermek zárnak be, avagy még több mindent gépesítünk, és már van rá példa a Távol-Keleten, hogy kedves robotok szolgálják ki a vendégeket.

Beszélgetésünk vége felé ismerős és ismeretlen kifejezések „kerültek terítékre”, úgy mint „Fine dining”, „fúzionális konyha”, „molekuláris gasztronómia”, „Sous-Vide”, „konfitálás”, „Hold-O-Mat”. Tisztáztuk a chéf, a commi és a konyhafőnök fogalmát. Előkerült néhány közös filmélmény, amelyekben a különböző nemzetek gasztronómiai kultúráját népszerűsítik. Most pedig figyelemmel követjük a Bocuse D’Or szakácsversenyről szóló híradásokat, várjuk a megmérettetés végeredményét.

 Eszter felolvasott egy részletet P. Fekete István családregényéből, azért, hogy a többiek el tudják helyezni őt és családját a falu közeli és távoli múltjában.

Régi megmaradt vagy az idők során újra „kiváltott” kereszt­levelekből kitűnik, hogy Fekete, Szabó, Nyuli, Török, Zsebeházi, Farkas és Kovács őseim mind-mind penteleiek voltak. Édesapám szülei béresek a pentelei Janicsáry-pusztán, 1889-ben Nyuli István dédapámnak állítólag volt három búzás hajója, na meg egy szép lánya, az én nagyanyám, Nyuli Ágnes lett a felesége huszonnégy éves korában a vele egyidős Fekete Ferencnek. Házasságukból négy gyermek született, köztük az egyetlen fiú, édesapám. Nagyanyám Pestre költözött, apám bankszolga lett.

Néhány oldallal arrébb az ősapjáról ír: „Vízen járó” ember volt, ismerte a vizek járását, tudta, hogy a messzi környéken hol, merre vannak a gátak, zátonyok, sarkantyúk, hol limányosabb a víz, tudott bánni hálóval, varsával. Ez az ősöm akkoriban egy búzás hajón teljesített szolgálatot valamikor a 18. század derekán. Tisztelték tudásáért, becsülték emberségéért! Apám a 19. század nyolcvanas éveinek végén született Dunapentelén, a Janicsáry-pusztán.
A regényben egymást váltják a történetek a ladikból kiborult asszonyokról, akiket elnevezett „dunavirágoknak”, a halászhálóba akadt dunai halóriásokról, a vizákról, a hizlalt ökrök, vagyis a göbölyök eladásáról.

Édesapám elég későn nősült, 33 éves korában – írja tovább P. Fekete István. – Ő ekkor már bankszolga volt a Hitelbankban, de házasságuk Pentelén köttetett 1922. október 14-én. Amikor én születtem, apám már nem a bankban, hanem valami üzemben (zsák- vagy ponyvagyárban) dolgozott, de akkor mi már a Horthy Miklós úton (ma Bartók Béla út) házmesterek voltunk. Ezt az állást – amely abban az időben még kaució (óvadék) letételét is megkívánta – édesanyám látta el, és apám, mint mindenhez értő ezermester végezte a „szerelő-kiszolgáló” tevékenységet.

A következő fejezetben édesanyja szüleinek emlékét idézi fel: Török István földműves öregapám a millenniumi évek tavaszán – 22 éves korában – vette feleségül a 17 esztendős Kovács Teréziát. Öregapám tanúja nem volt akárki: Nyuli János 55 esztendős községi bíró, öreganyámé Lak Mihály földműves. Hogy az ifjú pár hol találta meg első fészkét – nem tudom. Én már csak arra emlékszem, hogy a TANYÁN (így: csupa nagybetűvel!) laktak, amely gyermekkorom legcsodálatosabb helye, gyönyörűséges élményeim kertje volt. Ez a tanya jóval délre Pentelétől volt elrejtőzve. Tulajdonképpen egyike volt a Duna-dűlői tanyáknak, a falutól számítva Kádár-tanya, Farkas-tanya, Naszvadi-tanya, Török-tanya sorrendben. A sort a Csefkó-Farkas tanyaépület zárta.
És lépésről lépésre haladva kiderül, végére érve a kötetnek, miként bontakozott ki P. Fekete István élete: Úgy, ahogy volt.

 - Schlitter Frigyesné Nyuli Anna szó szerint örökre beírta magát Dunapentele történetébe, egyrészt, mint jó tollú krónikás, másrészt, mert a neve felkerült a „Halhatatlan Penteleiek Társaságába”.

Horváthné Nagyszöllősi Magdolna (b) ajánlotta a közönség figyelmébe a sorozat harmadik kötetét, Sikóné Nagy Ágnes (j) pedig történeteket olvasott fel.

Csak az hal meg, akit elfelejtenek – tartja a mondás, amelynek ellenkezője egy az egyben igaz a dunapentelei születésű Schlitterné Nyuli Anna (1925- 2003) személyére, aki a település mellett felépülő új város egyik iskolájának tanárától kapott biztatást, hogy ne csak a dalos lelkű penteleiek ajkán elhangzott énekeket, nótákat jegyezze le, hanem a régi dunapentelei történeteket is adja tovább azoknak, akik biztosan örömmel olvassák majd, hogyan éltek őseik. „ Ha egy is lesz ilyen, akkor nem hiába fáradoztam e sok írással, mert őszintén szólva, nehéz volt ennyit leírni. De szíves örömest tettem abban a reményben, hogy egyszer majd valakinek öröme telik benne, hogy olvashatja. Így legalább tudni fogják a kedves utódok: – Volt egyszer egy Dunapentele, így éltek Dunapentelén, az ínekes Dunapentelén.” – írta egy helyütt Panni néni.

A bemutatókat a sorozat kiadásáért felelős Pentele Baráti Kör szervezi, Kemény Lajosné Bori (jobb szélen) koordinálásával

Az 1800-as évektől a városépítésig

Az eredeti kézirat mentén adja közre a Pentele Baráti Kör a régi dunapentelei történeteket. A három kötetben a múlt világ letűnt életmódja tárul fel, irodalmi nyelven rögzítve, szociografikus módon megírva: „A történetek mind a kiejtést követve, fonetikusan vannak lejegyezve, ami még ízesebbé teszi az amúgy is érdekfeszítő történeteket. Van közöttük sok olyan elbeszélés, amely az 1800-as években játszódik, de többségük az 1900-as évek elejére kalauzol bennünket vissza. Az élet majdnem minden mozzanatáról találunk tréfás vagy tanulságos történeteket. A születés, a gyermekkori csínyek, a lakodalom, az öregkor és a halál, mind-mind előfordulnak ezekben az elbeszélésekben. Természetesen, nem maradnak ki belőlük a munkával, a földműveléssel kapcsolatos témák sem. Az itt leírt történetek igen értékesek, egyrészt forrásértékük miatt, másrészt műfajilag. A szakirodalomban is ritkán fordul elő, hogy egy-egy község hagyománya ilyen teljesen összegyűjtésre kerüljön.” – olvasható az 1988-as néprajzi, illetve nyelvjárási gyűjtőpályázat bírálólapján.

November 25-én a Pentele Klubházban, családias hangulatú könyvbemutatón vehették kezükbe az olvasók a Régi dunapentelei történetek 3. részét. Az előszót jegyző P. Fekete István lánya, Zombai Csilla is szívesen idézte fel pentelei emlékeit.

• A nagynéném, Panni néni a gyermekkori emlékeiből és az idősek elmeséléseiből, 1969-től kezdődően, éveken át, nagyméretű kockás füzetekbe jegyezte le a történeteket. A fia halála után kerültek hozzánk a kéziratok, elolvastam és úgy gondoltam, ezek csak nekünk, a hozzátartozóinak érdekesek. Aztán többeket megkérdeztünk, és döntöttünk a kiadás mellett. Abból indultunk ki, hogy addig kell megjelentetni, amíg köztünk élnek azok, akiknek emlékezetében még ott élnek Panni néni történetei – vezet vissza az előzményekhez Kemény Lajosné Cs. Farkas Borbála, a sorozat felelős szerkesztője, a Pentele Baráti Kör vezetőségi tagja.

Emléktáblát a szülőházra!

Schlitter Frigyesné 1925. január 5-én Nyuli Anna néven született Dunapentelén a Magyar utca 22. számú házban. A könyvbemutatókon felmerült a szülőház falán emléktábla elhelyezése. Miként az is megfogalmazódott, hogy Panni néni szellemi öröksége kerüljön be Dunaújváros/Fejér Megye Értéktárába. Ez utóbbihoz Farkas Lajossal, az Intercisa Múzeum igazgatójával veszi fel a kapcsolatot a Pentele Baráti Kör.

A József Attila Könyvtárban november 21-én mutatták be a sorozat legújabb kötetét. A könyvünnepen jelen volt Panni néni unokája, Kiss Csaba is.

A borítókra Kaizler Gitta festményei kerültek

A kötetek borítóira a Pentelén élő Kaizler Gitta festőművész pentelei témájú alkotásai közül válogattak, követve az évszakok változását. „Az Ér partjáról érkeztünk, ahol sokat barangoltam, de cserében megtaláltam a dunai árteret minden szépségével, csodájával együtt. Azzal, hogy Pentelén lehet az otthonom, még közelebb kerültem e tájhoz. Rácsodálkozom dombjaira, patakjaira, kisebb-nagyobb hídjaira. A szépség, amely megmenti a világot, mindenütt jelen van.” – vallja penteleiségéről a festőművésznő.

Kaizler Gitta a III. kötet borítójára felkerült „A tél üzenete”című festményével. A festőművész pentelei ihletésű képei láthatók a korábbi kötetek borítóin.

Az előszók jegyzői

Szintén sokat elárul a pentelei lokálpatrióták közösségéről, hogy kiket kértek fel a kötetek előszavainak megírására. Az elsőt Jakóné Fekete Teréz helytörténész jegyezte, a másodikat Pálinkás Bertalan, a Pentele Baráti Kör vezetőségi tagja. A sorozat harmadik részében P. Fekete István néhány soros ajánlója után Horváthné Nagyszöllősi Magdolna köszönti az olvasókat.

Időutazás a múltba fényképek segítségével

A kötetek értékét tovább növeli az a gazdag fotómelléklet, amelyet a peneteleiektől gyűjtött össze Keményné Borbála. Rozsnyai Zoltán, köteteket megjelentető Rolling Nyomda Ház vezetője retusálta a családi archívumokban, a fiókok mélyén, avagy a padláson megbújó, korabeli fotókat.

A kötetek megjelenését támogatók

Folyamatosan gyarapszik a támogatók névsora. Az első két kötet a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával jelent meg. Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a pentelei kötődésű P. Fekete István főtámogatásának, magánszemélyek felajánlásainak köszönhetően vehetjük a kezünkbe a harmadik kötet. A Pentele Baráti Kör a sorozat folytatását tervezi az eladott példányok bevételeiből és pályázati támogatásokból. Felmerült egy CD-lemez-melléklet elkészítésének ötlete, a szintén Panni néni által gyűjtött énekek és nóták válogatásaiból.

Schlitterné Nyuli Anna: Régi dunapentelei történetek I-II-III. megvásárolható a Tourinform Irodában, a József Attila Könyvtárban, hétfő délutánonként 15 és 17 óra között a Pentele Klubházban.

Ebben a házban lakott Óvári Lajos. A nála három évvel fiatalabb húgával, Mártával jártam iskolába – mesélte Eszter apja az alapi búcsú vásári forgatagából az Ady Endre utcán keresztül hazafelé menet.

Az épület egyébként is kitűnt a többi közül a falát díszítő ókori színházi maszkokkal, női fejeket ábrázoló reliefekkel. Utánanézett Eszter, hogy kik éltek ott egykoron, ezzel kezdetét vette egy kutatás, amelynek végén szeretné elérni, hogy a helybéliek is tisztelegjenek az előtt az ember előtt, akinek munkásságát 2003-ban Balázs Béla- és életmű-díjjal ismerte el a filmes szakma. Fehér Imre Bakaruhában című filmdrámáját Darvas Iván és Bara Margit főszereplésével 1957-ben forgatták. Gyártásvezető: Óvári Lajos. Keleti Márton rendezte az 1965-ben bemutatott A tizedes meg a többiek filmvígjátékot, Sinkovits Imre, Darvas Iván, Major Tamás főszereplésével. Gyártásvezető: Óvári Lajos. Fábri Zoltán a 141 perc a Befejezetlen mondatból című filmdrámáját 1975-től láthatta a közönség Bálint Andrással a főszerepben. Gyártásvezető: Óvári Lajos.

A gyártásvezetők doyenje címmel illette Óvári Lajost Horeczky Krisztina az életműdíj kézhezvételét követően, a filmkultura.hu-n megjelent interjújában, amelyből az is kiderült, hogy több mint száz magyar és koprodukciós nagyjátékfilm, valamint számos dokumentum- és tévéfilm elkészítésében vett részt. Herskó János, Fehér Imre és Várkonyi Zoltán alkotócsoportjának gyártásvezetője lett 1957-ben, az ötvenes évek végétől pedig, több mint másfél évtizeden át Keleti Márton munkatársa. „Idegen tőlem mindenfajta kísérletezés – írta a Magvető gondozásában 1968-ban megjelent Filmélet-ben Keleti Márton. – Egy színdarabbal a zsebszínházban, vagy egy kétezer példányban megjelenő verses kötettel lehet kísérletezni. De egy játékfilm öt-hat millióba kerül. Egy kritikus írta nemrég, hogy munka közben nyilván a mozikassza lebeg a lelki szemem előtt. Igen, kasszát látok. Az állam kasszáját, amelyből milliókat vettem ki, s kötelességemnek tartom, hogy filmem révén ezek a milliók visszatérüljenek, lehetőleg kamatostul.”

 A Magyar Távirati Iroda Ki kicsoda? Kortárs életrajzi lexikonában is lehet találkozni Óvári Lajos gyártásvezető, főgyártásvezető, producer nevével, aki a Moszkvai Filmfőiskola filmre szakosodott közgazdász szakának elvégzését követően dolgozott a Hunnia és a Budapest, majd az Objektív Stúdióban. Fábri Zoltán három nagyjátékfilmjében működött közre 1974-től, amelyek közül a „Magyarokat” Oscar-díjra jelölték. Szabó Istvánnal 1976-tól dolgozott együtt, legismertebb munkájuk a Mephisto I-II. – amely 1982-ben Oscar-díjat kapott a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában. A három kategóriában is Golden Globra jelölt filmje, A napfény íze állt a legközelebb hozzá – nyilatkozta a filmkészítés pénzügyi feltételeit megteremtő Óvári Lajos 2003-ban. Eszter tovább érdeklődik ismerőseinél, még a Pátyon élőknél is, ugyanis a producer özvegyének címére érkeztek 2008. november 22-től a részvétnyilvánítások.

November 21-én 17 órai kezdéssel a József Attila Könyvtárban, november 25-én 16 órától a Pentele Klubházban mutatták be Schlitterné Nyuli Anna: Régi dunapenteli történetek III. kötetét, amely, miként az első két rész, a Rolling Nyomda Ház gondozásában jelent meg.

Egy évvel ezelőtt, 2018. november 22-én a József Attila Könyvtárban mutatták be Schlitterné Nyuli Anna: Régi pentelei történetek I. és II. kötetét. Bóna István professzor írásos véleménye alapján döntöttek a sorozat kiadásáról.
Egy 1998. március 24-i keltezésű levél győzte meg a Pentele Baráti Kör vezetőségi tagját, Kemény Lajosnét, hogy publikálni kell ­nagynénje néprajzi forrásértékű hagyatékát. Bóna István egyetemi tanár személyes hangvételű levelében írja Schlit­terné Nyuli Annának: „Magam egy észak-alföldi nagy faluban voltam a ´30-as években gyermek, s olvasva azokat, történeteiből szinte megelevenedik a korszak, s feltámadnak emberei, akik az Alföldön is nagyon hasonló módon éltek, küszködtek, gondolkodtak. Viszont a Régi történetek a régi Dunapentelén már sokkal inkább irodalom (szépen megírt falusi novellák igaz történetekről, s régen élt emberekről), mint a szaknéprajz felé közelítő Volt egyszer egy Dunapentele… Ennek ellenére (vagy éppen ezért), érdemes lenne kibővítve önálló kötetben kiadni azokat.”

A kötetek felelős szerkesztője, Kemény Lajosné Bori tartja kézben a kiadvány elkészültével együtt járó teendőket Fotók: Szente Tünde/Dunaújvárosi Hírlap

Közkinccsé tenni a hagyatékot

A Pentele Baráti Kör támogatásával Kemény Lajosné koordinálta a kiadással kapcsolatos munkákat: – Dunapentelei születésű vagyok, ahogyan felmenőim is több mint kétszáz évre visszamenőleg. Régi vágyam, hogy nagynéném munkáját az érdeklődővel megismertessem. A kézirat, ami hozzám került, unokaöcsém, Kiss Csaba és húgaim, Schlit­ter Szandra és Bianka becses nagyanyai öröksége. Köszönöm nekik, amiért lehetőséget kaptam tőlük, hogy e hagyatékot közkinccsé tegyem, így ismertetve meg elődeink életét másokkal is. Szeretném, ha ezekkel a könyvekkel is hozzájárulnánk ahhoz, hogy Dunapentele általunk, bennünk és utódainkban tovább éljen.

A Régi dunapentelei történetek impozáns kötetei a bemutatón

Korábbi megjelenések szaknéprajzi jelleggel

Schlitterné Nyuli Anna (1925–2003) 1969-ben kezdte el gyűjteni az elmesélők neveinek feltüntetésével, illetve saját neve alatt a Dunapenteléhez kapcsolódó történeteket. Az 1988-as Megyei Néprajzi Gyűjtőpályázatra küldött 300 gépelt oldalas, Régi történetek a régi Dunapentelén című pályamunkával a második, az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázaton harmadik helyezést ért el.
Az 1990-es években a kéziratok válogatásaiból négy füzet látott napvilágot. Volt egyszer egy Dunapentele 1. – Az emberi élet fordulói a bölcsőtől a koporsóig címmel 1992-ben jelent meg a legelső, a Dunaújvárosért Városszépítő és Védő Egyesület ajánlásával. Folytatódott a sorozat a Volt egyszer egy Dunapentele 2. – Négy évszak Dunapentelén címmel, 1994-ben. A dunaújvárosi Történeti Klub kiadásában, a Panni néni meséi I. – A Magyar utca és a Rácokköze Dunapentelén címmel, valamint a Panni néni meséi II. – Óvoda a 20. század eleji Dunapentelén címmel 1999-ben jelent meg.

Énekek és nóták lejegyzésévek kezdte

A szerző magáról így vall: „Schlitter Frigyesné, születtem Magyarország, Fejér vármegye, Adonyi járás, Dunapentele, Magyar utca 22. szám alatt, 1925. január 5-én. Lánykori nevem: Nyuli Panni. Amikor már több száz olyan éneket, nótát leírtam, amelyek az évek folyamán itt Dunapentelén a dalos lelkűek ajkán elhangzottak, gondoltam egyet. Azt gondoltam, ha ezeket leírom, miért ne írhatnám le az életüket is. Dunapentele életét a régi időkből, főleg farsangoló téli estéken elhangzott elbeszélésekből. Biztosan lesz az utódok között valaki, aki örömmel olvassa majd, hogyan éltek őseik?”
A Régi dunapentelei történetek I-II. kötet a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával jelent meg. Kiadó: a Pentele Baráti Kör. Felelős szerkesztője Kemény Lajosné. A borítókra Kaizler Gitta festőművész pentelei festményei kerültek. A képanyagot a Pentele Baráti Kör biztosította. Készült a Rolling Nyomdában, 2018-ban.

A kötetek fogadtatásáról, valamint a könyv utóéletéről elmondható
A telt házas könyvbemutatók, a sajtómegjelenések, továbbá az olvasói vélemények a kéziratok gondozóinak elképzeléseit messze túlszárnyalták.
A Pentele Baráti Kör 2019. február 25-i Közgyűlésén javaslat hangzott el „Schlitterné Nyuli Anna régi dunapentelei történetei” szellemi hagyatéknak a Dunaújvárosi Értéktárba történő felvételére. A kötetek eladásából befolyt összegből és további támogatásokból tervezték a folytatást: a III. kötet megjelentetését.
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata – Tóth Kálmán képviselői indítványa nyomán – jelentős összeggel segítette a sorozat folytatását.
Az egyéni támogatók sorában említésre méltó személy: Pentelei Fekete István.

Az őszi évad utolsó vendége dr. Gubánné Pintér Annamária negyven országban fordult meg, többségükben a magyar népi kultúrát népszerűsítette.

Az Aranyhordó Étterem és Pálinkaház november 5-i, 18 órakor kezdődő pódiumbeszélgetésen egy olyan asszonnyal találkozunk, aki nyitott szemmel járja a világot, és megszerzett tapasztalatait megosztja velünk.
– Amikor kikerültem a világba, akkor is azzal foglalkoztam, amivel egész életemben: tanítottam, mellette népi játszóházakat vezettem. Elolvastam egy amerikai újságot, amelyben a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség nyári amerikai iskolatáborába olyan személyt kerestek, aki a magyar nyelvet és történelmet tanítja, és kézműves foglalkozásokat vezet. Tudtam, ha pénzt kérek érte, soha nem választanak, és azt is felajánlottam, hogy New York-ig a saját pénzemen teszem meg az utat. Egyedül én nem kértem pénzt, végül engem választottak. A Niagaránál százhatvan hektáros fenyőerdő közepén fekszik ez a cserkészpark. A cserkészettel akkor találkoztam először, Dél-Amerikában tiszteletbeli cserkész, idehaza magyar cserkész vagyok. Annyira elégedettek voltak a munkámmal, hogy a következő évre is visszahívtak. Új feladataim Venezuelában kétezer-tízben vártak. Egy idő után, mondhatni, ellehetetlenítették az itteni magyarok tevékenységeit, egyre inkább mentek el a fiatalok, mert odahaza nem kaptak lehetőségeket. A hatalmas Magyar Ház majdnem kiürült, azt mondták:

India után, Peru előtt Dunaújvárosban, civilben Fotó: a szerző

Most kevesebb „újmagyar” érkezik, és a generációk asszimilálódása is gyorsabb, nehéz helyzetben vannak. Szerettek volna eljutni a X. Dél-Amerikai Magyar Néptáncfesztiválra, Uruguayba, ehhez kértek segítséget, akkor mentem ki először három hónapra Caracasba. Ipari mennyiségű mézeskalácsot sütöttünk, betlehemeket készítettünk, és közös betlehemi előadást rendeztünk, három generációval előadva. Egész Venezuelából kétszázötvenen voltak jelen a Magyar Házban, ismét összekovácsolódott a magyar közösség. Még három további alkalommal tértem vissza, a helyzet sajnos egyre inkább romlott. Kétezer-tizenötben, a Margarita-szigetre vittük át a gyerekeket, akiknek abba a programba kerültek a szülei, akik a Máltai Szeretetszolgálat segítségével hazatelepülhettek. Úgy is hívják magukat, hogy „visszidensek”, megjelent egy könyv is róluk – mondta kérdésünkre.
Dr. Gubánné Pintér Annamária további utazási álmairól mesélt, amelyből van, ami már megvalósult: – Dél-Amerikát nagyon szeretem, eredendően van bennem egy „karibi életérzés”. Istenes Győzővel Budapesten egy előadáson ismerkedtem meg, és megtudtam, hogy Peruba visz csoportokat. Bár három kontinens huszonhét magyar közösségében fordultam meg az évek során, és mindenhol meg kellett felelnem, szerettem volna csak úgy, minden kötelezettség nélkül, szabadon utazni. Azonban, meghívtak kétezer-tizennyolc nyarán Argentínába, Dél-Amerikai Magyarok XIV. Néptáncfesztiváljára, hogy vezessek egy szimpóziumot brazil, argentin, uruguay, chilei gyerekeknek. Az Apáczai Alapítvány segítségével jutottam ide. Kétévente rendezik, a következő Brazíliában lesz. Ezek után boldogan jöttem haza augusztusban, és megkerestem Győzőt, de már elkéstem, mert betelt a Peruba induló csoportja. Elárulta, hogy utána Indiába megy novemberben, de hosszabb időre: egy szál hátizsákkal, indiai vasutakon, buszokon, tuk-tukon, gyalogosan közlekedve, így is bevállaltam.

India után, Peru előtt Dunaújvárosban, civilben Fotó: a szerző

Kőrösi Csoma Sándor nyomába eredtünk, Kalkuttában Teréz anya sírjánál kaptunk áldást az utunkra. A vallások is érdekeltek, de végignéztem a nők csodálatos viseleteit és különleges megjelenésüket. Női szemmel jártam végig Indiát. Kedveskedni akart nekem Győző, és felvetette: – Téged biztosan érdekelnek a fehér hun törzsek, megpróbálunk eljutni hozzájuk. Nem lehetek eléggé hálás neki, amiért elvezetett hozzájuk Radzsasztan, Gudzsarat vidékére. Azt is mondják, hogy a magyarok a párszi nemzetségnek egy ága, a fekete hun törzsek pedig az örmény részre vándoroltak, onnan jött Álmos és Attila nemzetsége a Kárpát-medencébe. Fotóztam ősi cigány törzseket. Olyan zárt közösségekkel találkoztunk, amelynek férfitagjai csak azért engedtek az asszonyaik közelébe, mert nő vagyok. Sikerült az egyik zárt törzs tagjainál a viseletüket tanulmányoznom, összehasonlítani a csángó népviselettel: szinte egy az egyben azonos szabásaikkal, szőtteseikkel, motívumaikkal találkoztam. Láttam egy háznál asszonyokat az udvarban, ahová nem mehettem be, és nem fotózhattam őket, holott annyira érdekelt, hogy ott ül három asszony a földön és hímeznek. Az egyik felállt, letette a kézimunkáját, én meg belopakodtam és leültem törökülésben közéjük hímezni. Láncöltéssel dolgoztak. Felemelkedtek a kendőből, hogy megnézzék, ki vagyok. Mosolyogtak. Megmutatták nekem, hogy mit csinálnak, hogyan öltik a fonalakkal a mintákat. Egy óra múlva beöltöztettek a viseleteikbe, és hagyták, hogy mindezt lefotózzam. Kaptam tőlük előrenyomott anyagot, fonalat, és különböző tükröket. Életem egyik legnagyobb élménye volt.

Gubánné számos dologgal foglalkozik szerte a világban

Dr. Gubán Gyuláné Pintér Annamária további tevékenységei egyebek mellett a következők:
A Gábor Dénes Főiskola siófoki tagozatán „A magyar népi motívumok és a népi iparművészet beillesztése a mai divat és lakáskultúra világába” címmel készített fel tanárokat, előadókat.
A magyar kultúra értékeit népszerűsítette Venezuelában, Kaliforniában. A magyar nyelvet tanította, a népi kultúránkat megismertette idehaza, Európa több országában, valamint Amerika több államában.
Belgiumban az Euromarket Népművészeti Fesztiválon a népi hagyományokat bemutató magyar pavilont vezette.

A beszélgetésből megtudom, hogy szándékai szerint továbbra is segíti a magyar diaszpórában élők egymásra találását: – Amikor hat évvel ezelőtt megjelent a Kőrösi Csoma Sándor Program, úgy gondoltam, ebben én is tudok segíteni, mert jók a kapcsolataim, ismerem a közösségeket. Indok nélkül elutasították a pályázatomat. A következő évben úgy gondoltam, kidomborítom a cserkészetet, hogy ebben is dolgozom, azonban ez sem volt elég, újból elutasítottak. Bízom benne, hogy a következő néptánctalálkozón, amelyik Brazíliában, Sao Paulóban lesz, szükségük lesz a munkámra.

Három kontinens huszonhét magyar közösségében fordult meg eddig.

Dr. Gubán Gyuláné Pintér Annamária több mint negyvenéves pedagógus tapasztalat birtokában az utóbbi tíz évben a magyar nyelvet és népművészetet tanította, népi játszóházakat vezetett idehaza és a diaszpórában. Fő érdeklődési területe a magyar nyelv és történelem, a népi kézművesség (csuhé, mézeskalács, viseletek), a népdalok és népszokások, a gyermek néptánc, népi gyermekjátékok. Bekapcsolódott az amerikai kontinens cserkészmozgalmába, a Magyar Házakban folyó munkába, kiállítások szervezésébe, ünnepi műsorok rendezésébe.
2019-ben erdélyi, Kárpátaljai és magyar gyermekcsoportokat tanított népi hagyományokra, népszokásokra, népdalokra, megismertette velük a viseletek népi motívumait a Rábaközi Nemzetközi Hagyományőrző Táborban, Vásárosfalun. 2018-ban a XIV. Dél-Amerikai Magyar Néptánctalálkozón Buenos Airesben, szimpóziumon oktatta a gyermekcsoportokat. 2017-ben Kaliforniában, San Diegóban, a Magyar Ház szervezésében amerikai idősotthonok demens foglalkozásait vezette, Nevadában, Las Vegas­ban karácsonyi műsort rendezett, gyermekfoglalkozásokat tartott.

Forrázd le este a kukoricalisztet, s kavard össze jól. Tégy bele kevés búzalisztet (pl. egy kilogrammhoz 2 marékkal), s ha jól összekeverted, takard le, tedd meleg helyre, és hagyd ott egy óra hosszáig, ezután tedd ismét hűvös helyre, s reggel kisütheted kikent tepsziben – lelt rá Rézi néni máléreceptjére az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. újranyomtatott kiadványában. Figyelmesen elolvasta Eszter a töpörtős porolya, a gánica elkészítésének pontos menetét is.
Ő mégis inkább az Első Pesti Malom – alapítva 1839 – kukoricalisztes papírzacskójára nyomtatott kukorica prósza receptet követte. A 2 tojást kikeverte 2 evőkanál cukorral, 1 teáskanál sóval, 1 dl napraforgóolajjal, 1 teáskanál szódabikarbónával. Beletette a 450 gramm tejfölt és a 3,5 dl kukoricalisztet, majd simára keverte az egészet. Mivel keménynek találta, öntött hozzá egy kevéske tejet. Hagyta negyedórát pihenni, hogy a szódaportól fellazuljon. A tésztát kivajazott, lisztezett tepsibe öntötte, és a tetejére az előző héten főzött szilvalekvárt pötyögtette. Előmelegített, 180 fokos sütőben megsütötte.

Amikor elújságolta Julikának és Istvánnak, mivel várta a paraszti porta vendégeit a hétvégén, Julika elárulta, hogy feléjük görhének hívják azt, amit sütött. Pusztainé Madár Ilona Békés megyei néprajzi kutatásaiból megmaradt a görherecept. A görhe készítéséhez a sütés előtti estén fogtak hozzá. Az átszitált kukoricaliszttel felforralt „pokolvízzel” (ásott kút vizével) vagy forró tejjel megöntötték, majd betakargatták, hogy meleg legyen, s édesedjen. Másnap reggel a kemence melege mellett kevés búzaliszttel jól összegyúrták. A zsíros kézzel szép kerekre formázott tésztát kizsírozott tepsibe helyezték, majd a kemencében kisütötték.

Istvánnak a szó hallatán a puliszka jutott az eszébe. Az elnevezés a magyar nyelvben a 17. században jelent meg. A puliszkát eredetileg hajdinából készítettek. A férfi szavába vágott Eszter, elújságolta, hogy reggelire hajdinakását eszik, jót tesz a kényes gyomrának.
A magyar, román, erdélyi szász, szlovén, bolgár, ukrán hagyományos étkezésben egyaránt megtalálható a puliszka. Reggelinél, vacsoránál ez volt a főétel, ebédnél köretként ették. Kemény változatát hidegen tarisznyába csomagolták útravalónak. A Dél-Alföldön édesen, cukorral és fahéjjal, egyes területeken lekvárral, esetleg pirított morzsával kínálták.

Kohuth Márta palócföldi ételek között említi meg a sült pépet, más néven görhét vagy málét. Észak-Magyarországon a palóc népesség táplálkozásában nagy szerepe volt a különféle kásákból és lisztből készült ételeknek. Egyik kedvelt ételük a sült pép, amelyik kukoricalisztből készül, tejjel leforrázva, majd kizsírozott sütőben megsütve.
Ezzel a – Rézi néni szegedi szakácskönyvéből már ismerős – recepttel a kör bezárult.
Málé, töpörtős porolya, gánica, prósza, görhe, görhön, görhő, ganca, polenta, puliszka, sült pép – gyakorolta Eszter régmúlt idők újra felfedezett eledeleinek tájanként eltérő elnevezéseit.