Ősz, Verlain, La Fontain.

Megjelent a Dunaújvárosi Hírlap Eszterlánc sorozatában

Az évszakok közül Isabella az összes többinél jobban szerette az őszt. Annak szépsége és gazdagsága elbűvölte, nem tudott betelni a természet tónusváltásával, az okkerekkel, a bordókkal, a narancsos vörösökkel, a Nap sugárzásának megváltozásával. Ruhatárában is vonzódott ezekhez a színekhez, illettek zöld szeméhez, bronzbarna bőréhez, világos hajához. Sminkeléshez az arany-barnák árnyalataival festette arcát.

A lugas nem csak árnyat ad...

Fotó: alapitajhaz

Szeretett költőit is megigézte az ősz. Mivel gyakorta emlegette, így emlékezetéből sem kopott ki Paul Verlain hangulatfestő miniatűrje, az Őszi dal, avagy az Őszi chanson. Ősz húrja zsong, jajong, busong A tájon, S ont monoton Bút konokon És fájón. S én csüggeteg, halvány beteg, Míg éjfél Kong, csak sírok. S elém a sok Tűnt kéj kél. Óh, múlni már, Ősz! Hullni már Eresszél! Mint holt avart, Mit felkavart A rossz szél… Tóth Árpád fordításában tanulták, a refrén évekig franciául is ment neki. Csakis zeneisége, nem pedig nyomasztó tartalma ragadta magával.

Sem a költemény, sem pedig az ősz nem keltette benne az elmúlástól való félelem érzetét. Sőt, ellenkezőleg, szeptember elsejével minden esztendőben valami új vette kezdetét, az iskolakezdéssel, a „vajon mit hoz a következő tanév?” rejtelmeivel, az újszerű tankönyvekkel, az illatos íróeszközökkel, a tisztalappal induló kockás, sima és vonalas füzetekkel, a nyár hektikus időszakából egy másfajta aktivitás eljövetelével,  a dolgok menetének rendszeressé válásával, az élet kiteljesedésével. A nyár szertelensége, kuszasága, kaotikussága után minden beállt a régi kerékvágányra, ugyanakkor ott lebegett a levegőben a sűrű pollenek mellett a változás, a változatosság ígérete.

Vége lett a forró éjszakáknak, az ultraibolya A és B sugárveszélynek, a fűnyírók és fűkaszák kibírhatatlan zajának, az üdülőhelyek hangos partijainak, az autópályák és peronok zsúfoltságának, a forróságtól ingerlékeny viselkedésnek,  a kimerültségtől elvadult indulatoknak.

Őszi pompa

Fotó: alapitajhaz

Bellácska a bőség zavarával viaskodva, azt sem tudja ilyenkor, mit válasszon a természet dúsgazdag kincsestárából: Vitalitás mindenütt, amerre csak a szem ellát! Képtelen telítődni az ízek és az illatok orgiájával. A mézédes muskotályos sárga szőlők, a roppanós piros almák, a hamvas szilvák, a kék kökények, az égő csipkebogyók fogyasztásra, feldolgozásra várakoznak, a som, a mogyoró, a füge, a dió, szinte egyszerre kínálja fel magát.

A kánikulától senyvedő nyári virágai most kapnak erőre a párás hajnaloktól, erejük teljében pompáznak a vöröslő muskátlik, a hófehér verbénák, a sárga begóniák, eljött az ideje a kékes-lilás őszirózsák tündöklésének. Megérkeznek melléjük a napimádó krizantémok, a nem is annyira szomorú árvácskák, a hűvösbe vágyó ciklámenek. Ki gondol ilyenkor a nehezebb időkre és az elmúlásra? Legfeljebb a hangya, a La Fontaine fejéből kipattant mesében.

Szente Tünde