Howard Carter régész és Lord Carnarvon 1922 novemberében fedezte fel Tutanhamon sírját.

Carnarvon következő év áprilisában meghalt. Összesen 26 halálesetet kapcsoltak a „fáraó átkához”, mivel a sírkamra kinyitásánál ennyien voltak jelen. A régészeti kutatásokban pontatlan újságírók szerint az ókori egyiptomi temetkezési szokások része, hogy a sírok bejáratára valamilyen átkot írtak. Elterjedt, hogy a feliratban a következő állt: „A halál szárnya meglegyinti azt, aki megzavarja a fáraó álmát.” Valójában a bejáraton semmi nem volt, csak egy zárópecsét.

Miként az jóval később kiderült, Carnarvon éppen akkor tartózkodott sokat orvosai tanácsára a melegebb éghajlatú Egyiptomban, amikor a jeles esemény zajlott, s pár hónapra rá, betegsége okán, 56 évesen halt meg. Howard Carter 17 évvel a sír felnyitása után, 1939-ben, 65 éves korában hunyt el. Az állítólagos megátkozottakat exhumálták, és egy közös tényezőt találtak: mindegyikük tüdejében az Aspergillus csoportba tartozó penészgomba volt. Halálukat nem a gomba okozta, de tény és való, hogy a dohos sírkamra levegőjéből mindannyian belélegezték azt.

Vajon hányan tűnődtek el az 1960-as években a Kennedy családot sújtó átkon? Annyi sorscsapás, köztük gyilkosság, öngyilkosság, halálos baleset érte a család tagjait, hogy akár egy görög tragédia szereplőihez is lehetne őket hasonlítani. Úgy tűnik, hogy gyakorlatilag minden alkalommal, amikor egy Kennedy célja elérése vagy vágya beteljesülése előtt áll, tragikus árat kénytelen fizetni – írta könyvében Edward Klein. Az átok eredetét egyesek azzal magyarázták, hogy a fiúk – John, Bobby és Ted – apja, Joe Kennedy szerencsétlen csillagzat alatt született, mások szerint pedig a családfőt elátkozta egy rabbi veszekedés után.

Az átok társadalmi okaival, sajátosságaival és szerepével foglalkozók meghatározása alapján azt eredetileg a mágia egyik eszközének szánták. A kimondott szó erejébe vetett hiten alapul, kimondása magában hordja teljesülését. Teljesen természetes volt rontást küldeni az ellenségre. A magyar népi hitvilágban elterjedt az átok hatásába vetett hit. Az emberek hittek abban, hogy ahol megátkoztak valakit, ott időnként tűz lángol fel. Aki megátkoz valakit, betegséget kaphat. Az átok helyet keres, arra száll, aki érdemes rá. Az átok ugyanakkor visszafordulhat kimondójára: „Aki másra átkot mond, a szájából a kebelébe hull.” Akadt olyan is, akire sokkal inkább az illett, hogy „nem fog rajta az átok sem”. A szitkozódások formailag és tartalmilag is átoknak tekinthetők. Ilyennek számított az a mondás: „Hogy a tályog essen beléd!”

A néphit szerint létezik az úgynevezett déli tündéridő: „Nappali tizenkét óra közibe, éjjel tizenkét óra közibe jár a szépasszony, elveti a rontást.” A rontás következményének tartott bajok közös jellemzői a hirtelen fellépő tünetek, és az ok racionális magyarázatának hiánya. Megelőző jellegű eljárásnak számít a zajkeltés, a füstölés, a bekerítés, a fürdés. Erre szolgálnak továbbá olyan praktikák, mint a seprű az ajtóba támasztva, fokhagyma az ablakban, vastárgyak a küszöbön, kilincs bekötése gatyamadzaggal.
Aranka úgy véli, hogy a rontás mások befolyásolására tett rosszindulatú kísérlet. Az átok, de még a rosszkívánság is beleillik a rontás fogalmába. Régen az ártó művelethez a boszorkányok hajszálat, körmöt, ruhadarabot kértek, újabban a fénykép is elegendő. Afrikában ma is előszeretettel „vuduznak” meg különböző tárgyakat.