Az egyiptomi papok képesek voltak – csillagászati ismereteikre támaszkodva – rettegésben tartani a népet azzal, hogy megjósolták például a napfogyatkozást. Az ókori görög mitológia tele van borzalmas jövendölésekkel, az istenek által kért emberáldozatokkal

Delphoi több mint ezer éven át volt a hellén világ vallási központja, jelentős hatást gyakorolt a politikai-társadalmi életre. A terület felső részén állt Apollón temploma, amelynek legbelsőbb szentélyében tartózkodott Püthia, a jósnő és a feltörő gázoktól – a metántól oxigénhiányos állapotban – transzba esve válaszolta meg a hozzá érkező zarándokok kérdéseit. A jóshely eredete a mükénéi korba, az i. e. 1500 körüli időkre nyúlik vissza. Ez a Föld istennőjének, Gaiának szentelt hely volt. A talaj nyílásaiból vulkáni gázok szivárogtak elő, az ősi hiedelem szerint a jóserő a Föld mélyéből áradt.
A Delphoi Szibülla a görögök legendás alakja volt, aki röviddel a trójai háború után kezdett Delphoiban próféciálni. A Szibülla-könyvek görög nyelven, hexameterekben szerkesztett jóslatokat tartalmaztak. A megsemmisülésüket követően a római szenátus követeket küldött különböző területekre, hogy jóslatokat gyűjtsenek. Az így létrejött Sibylla-tekercsek jelentős szerepet játszottak a római mitológia átalakulásában, görög és kisázsiai kultuszok Rómába kerülésében. Így jutott el például Rómába i. e. 443-ban egy járvány miatt Apollón kultusza.
A szibüllák vagy szibillák titokzatos jósnők, akik látnoki képességüknél fogva szerencsétlenségeket, baljós eseményeket, katasztrófákat jeleztek előre. Alakjukat a görög és a római mitológia mondáin keresztül ismerjük, valódi létezésük ma is vitatott. Szibülla valószínűleg kelet-föníciai vagy arameus eredetű lehetett. Jelentése ennek megfelelően: Istentől ihletett, elragadtatott. Alakja már Homérosznál is megjelenik, de még név nélkül. Később Arisztophanész, Euripidész, Platón műveiben név szerint szerepel és Hérodotosz néhány jóslatot is idéz tőle. A Szibülla-kultusz az i. sz. I. századig tartott, de emléke a IV. századig megőrződött.
A Bibliában is számtalan jóslat szerepel. Az ógörög nyelvű Máté evangéliuma szerint a Jézust köszöntő utazók – a három királyok – is jósok voltak. Nostradamust, a középkori francia tudóst korábban pestis-doktorként ismerték, hiszen kisebb-nagyobb sikerrel gyógyította a halálos kórt. Jóslatait Centuriák könyvében írta meg. Képzett asztrológusként felhasználta a csillagokból kiolvasottakat, és azokat kiegészítette saját látomásaival. Rituáléi hasonlítottak a Delphoi nagytemplom szertartásaira, ahol a gomolygó füstből olvasták ki látomásaikat.
Napjaink jósnői a „látók”. Grace kártyavető, számmisztikus 2021-es jövendölései közül következzen néhány: Feltételezhetően a jövőben tovább fognak erősödni a női mozgalmak. Előtérbe kerül a feminizmus. A kétségek, a szélsőségek szerepe is megnő. Ez a változások éve, az előzőnél mindenképpen mozgalmasabb lesz. A korlátokat meg kell tartani, azonban ki-ki a saját határainak megfelelően tudja majd igazítani azokat.

Újabb 50 dolog, amit nem képzeltél volna a rómaiakról címmel jelent meg Grüll Tibornak, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának legújabb kötete. Fő kutatási területe a Római Birodalom története, különös tekintettel annak gazdaság- és társadalomtörténete. A kötetben olvashatunk az ülésrendek bevett gyakorlatáról is.

A kor szokásjoga a nőknek még azt sem engedte meg, hogy a férfiak között ülve nézhessék végig a gladiátori játékokat, holott erre azelőtt engedélyt kaphattak: most a nők csak az emeleti helyekről, maguk között nézhették a játékokat. A színházban csak a Vesta-szüzeknek adott külön helyet, méghozzá szemben a preator (főtisztviselő – a szerk.) székével. Később a császári család nőtagjai abban a kiváltságban részesültek, hogy a Vesta-papnők szektorából nézhették a látványosságokat.
Az atlétaversenyektől távol tartotta az egész női nemet; az egyik ökölvívóversenyt, amelyet mint főpap a nép kívánságára rendezett, éppen ezért a másnap reggeli órákra halasztotta el, és rendeletben hozta tudomására mindenkinek, az a kívánsága, hogy az asszonyok ne látogassák a színházat tizenegy óra előtt – Seutonius itt Augustus intézkedéseiről szól, amelyek jól beleillettek azon törvények sorába, amelyekkel a római társadalom alapvető rétegei között próbált rendet teremteni.

Szolgálatuk harminc évig tartott: tanultak, szolgáltak és tanítottak

A nők csak keleten viseltek önállóan, főként vallási tisztségeket, de keleten és nyugaton is férjük jogán kaphattak ülésfeliratokat. Augustus kezdeményezése az egész Római Birodalomban követőket talált, így a Lex Iuliatheatralis Augustus – más társadalompolitikai intézkedéseivel együtt – elérte célját: a társadalmi rend megszilárdítását.
A Rómát alapító ikrek, Romulus és Remus egy Vesta-papnő, Rhea Silvia gyermekei voltak. Vesta isten papnői szent és sérthetetlenek voltak. Ők őrizték a legfontosabb állami dokumentumokat, végrendeleteket. Jogukban állt az elítélteknek megkegyelmezni. A papi testület eleinte négy, később hat papnőből állt. A Vesta-szüzek szolgálata harminc évig tartott, ebből tíz évig tanultak, tíz évig szolgálták istennőjüket és tíz évig tanítottak. Kerek szentélyükben ők ápolták a szent tüzet, amelyet minden évben március elsején újból felszítottak, ugyanis a rómaiak innen vitték haza a tüzet minden újév napján alaposan kitakarított otthonaikba.

A Vesták kötelessége volt gondoskodni a rituális vízről, amit maguk merítettek a Porta Capenánál lévő Egeria nimfa forrásából. Ezzel a vízzel a szent tűzön főzve készítették a rituális táplálékot, a mola salsa nevű, őrölt tönköly alapú ételt, amit az áldozati állatok fejére hintettek.
A Vesta-szüzek házának küszöbét a királyon, később a főpapon kívül más férfi nem léphette át. Aki vétett a szüzességi fogadalom ellen, azt elevenen eltemették. A szent tűz kialvásáért korbácsütés járt. Féltek tőlük, mert mindenkiről mindent tudtak. Coelia Concordia volt a papi testület utolsó papnője.

Dioneo, fölöttébb okosan szólottál, vidáman akarjuk időnket tölteni, hiszen éppen ez okból menekültünk a szomorúságoktól.

Mivelhogy azonban rend híján való dolgok nem hosszú életűek, én, aki elkezdettem megbeszéléseinket, melyeknek eredményeképp e díszes társaság egybegyűlt, azon töröm fejemet, hogy vidámságunk minél hosszabb életű legyen, s ezért úgy vélem: mindenképpen meg kell egyeznünk valamelyikünkben, ki fejünk legyen, ki iránt, mint parancsolónk iránt, tisztelettel, engedelmességgel leszünk, s kinek minden gondja az legyen, hogy vidámmá varázsolja életünket – írja Boccaccio az 1348. évi pestisjárványhoz kapcsolódó örökbecsű művében, a Dekameronban. – Filoména pedig tüstént odaszaladt egy babérfához, mivel gyakorta hallotta emlegetni, mely nagy díszt jelentenek annak lombjai, s mely nagy tisztességet szereznek annak, kit érdeme szerint megkoszorúznak vele, leszakított néhány gallyat, tetszetős és ékes koszorút font, s Pampinea fejére illesztette; annak utána e koszorú, míg csak a társaság együtt maradt, látható jele volt mindegyiknek fején a királyi hatalomnak és méltóságnak.

A görögök babérból fonták a győzelmet, bölcsességet jelképező koszorút

Giorgio Vasari 1544-ben festett olajképén egy társaságban látjuk a „Hat koszorús költőt”, elöl Cavalcanti, Dante, Boccaccio, Petrarca, hátul Cino da Pistoia és Guittone d’Arezzo. Ovidius Metamorphoses művében írja, hogy Apolló, a művészetek istene beleszeretett Daph­ne nimfába, és szerelmével üldözte őt. Gian Lorenzo Bernini Apolló és Daph­ne 1622 és 1625 között készült szobra egyszerre fejezi ki az üldözést, a segélykérést és az átalakulást. Egy alkalommal Apolló és Erós, a szerelem istene találkozásakor Apolló gúnyolni kezdte Eróst a nála lévő arany íj és nyilak miatt. Azt mondta, hogy az íj olyan isteneknek való, mint ő, amíg Erósnak fáklyával kellene a szerelem lángját fellobbantania. Mire az mérgében meglőtte Apollót szerelemfakasztó nyilával, majd Daphnet a szereleműző, tompa nyíllal. Apolló szerelme fellángolt és üldözőbe vette Daphnét. Egyre közelebb került szerelméhez, aki szüleihez – Gaiához és Péneioshoz – könyörgött, hogy változtassák át. Mire utolérte Apolló Daphnét, már csak a babérfává alakult testet ölelhette.

A görögök Apollón szent fájaként tisztelték a babért, ágaiból fonták a győzelmet és bölcsességet jelképező koszorút, amellyel hadvezéreket, császárokat, szónokokat, költőket, atlétákat dicsőítettek. A görög-római kor óta a babér a dicsőség, a béke, a halhatatlanság, az örökkévalóság szimbóluma. A győztesek hajóit babér díszítette. Az első római császárok nem koronát viseltek, hanem babérkoszorút.
A babért ismerték az ókori Kínában is. A babérfa alatt a holdnyúl elkészítette a halhatatlanság elixírjét. Az euró bevezetése óta Dante Alighieri babérleveles profilja köszön vissza a kéteurós pénzérméről. A milánói állami egyetemen a diplomavédés után a fiatalok babérlevélből font koszorút tesznek a fejükre. A babérkoszorú helyet kapott rangos autómárkák emblémáiban is.

A közép- és kora újkorban a cukor fogyasztása jelezte az egyén társadalmi státuszát.

A „fehér arany” alkalmassá vált értékes cukorból készült alkotások elkészítésére. Mátyás király és Aragóniai Beatrix 1476-ban tartott esküvőjén a lakodalmi ebéd fő attrakciója egy cukorból készült kert volt, amelynek kerítésén barna és fehér madarak ültek – meséli Hajnalka. – Középen egy aranyozott mirtuszfa állt, amelyen sárga és zöld körték függtek. Az újévi lakomán aranyozott cukorsakktáblával és a királyi pár tagjainak címereivel ejtették ámulatba a jelenlévőket.

Nem is olyan régen, bizonyos gyerekjátékok is státuszszimbólumnak számítottak, jelezték a család anyagi helyzetét. Hosszú ideig csak az iskolázottabb emberek hordtak szemüveget, a korabeli fotókon tekintélyt parancsolóan viselték a monoklit. – Én találtam olyan fényképet a családi archívumban, amelyiken a dédapám a jobb kezének csuklóját maga elé tartva jelzi, hogy neki karórája van – veti közbe Zsóka.

Az Angliában élő Andrea további érdekességekkel szolgál. Az elmúlt három évtizedben az autótelefon, a mosogatógép, a színes televízió és a saját ingatlanhoz épített üvegház számított Nagy-Britanniában státuszszimbólumnak. Manapság velük élő dada vigyáz a gyerekekre, akik magán- vagy bentlakásos iskolában folytatják tanulmányaikat. Aki teheti, sportautóval jár, dizájner órát visel, a házánál van saját teniszpályája és úszómedencéje.

Eszter azt olvasta, hogy Japánban a gyümölcs is státuszszimbólumnak számít, rajonganak a méregdrága gyümölcsökért. Az óriásszemű szőlő szemenkénti ára átszámítva 8 ezer forint, a világ legtökéletesebb almája darabonként több mint 4 ezer forintba kerül, van cseresznye kilónként 33 ezer forintért, a pézsmadinnyéért 21 ezer forintot fizetnek. Az értékesítő cég szerint a vásárlók nagy része ajándéknak szánja ezeket a különlegességeket.

Státuszszimbólum a nőknek Christian Louboutin cipőt hordani, a márkarajongók közé tartozik Christina Aguilera, Jennifer Lopez, Madonna, Tina Turner, Gwyneth Paltrow – újságolja Dóri, aki figyelemmel követi a sztárok életét és vásárlási szokásait. – A különböző divatcégek velük népszerűsítik legújabb kollekcióikat, ruhaneműiket, fehérneműiket, egyéb kiegészítőiket, táskáikat és parfümjeiket.

Ma már a konyhában is jelen vannak bizonyos státuszszimbólumok – kiabál be a konyhából Balázs. – A japán késgyártó manufaktúra 40 éve van jelen Európában. Az idén 2222 darab számozott modellel rukkolt elő a 23,5 centiméteres, 32 réteges damaszkuszi acélból készült, mindkét oldalán élezett késével. Az ára sem hétköznapi. De nem kell messze menni ahhoz, hogy egy konyhai kisgépcsaládért – kenyérpirítóval, robotgéppel és vízforralóval együtt – kifizess félmillió forintot.

Az egyik női magazin olvasói számára felteszi a kérdést, hogyan kapjuk vissza az életünket? Szerintük a magánélet a legfőbb státuszszimbólum. Az elmúlt évek túlzott kitárulkozása után a legmenőbb dolog, amit most megtehetsz , hogy teljesen eltűnsz a közösségi médiából.

Megérett a dunaújvárosi értéktárba kerülésre mindaz a sok száz történet, amit ­Schlietterné Nyuli Anna jegyzett le hosszú éveken át a dunapenteleiek életéről, hétköznapjairól és ünnepnapjairól. A kéziratokat gondozó Pentele Baráti Kör elnökségének tagja, Kemény Lajosné mesél a Rolling Nyomda Ház gondozásában megjelenő sorozat hamarosan napvilágot látó, negyedik kötetéről.

Ne gondolja senki, hogy csupán Panni néni kéziratainak nyomdai reprodukciójáról van szó, annál sokkal többről, hiszen a penteleiek féltve őrzött családi fotóarchívumaikból kerültek elő azok a korabeli fényképek, amelyek közül a szerkesztők válogattak. A borítón, miként a korábbiaknál, ezúttal is Kaizler Gitta pentelei kötődésű festménye látható. Az előszót Miskolczi Miklós író jegyzi.
Panni néni fiatal lánykora elevenedik fel az 1930-as, 1940-es évek történéseiben. Sok nóta került a kötetbe, hiszen ezekre táncoltak a tánciskolában és a bálokban – magyarázza Borbála. – A bálokat a római katolikus egyház birtokában lévő kultúrházban, a jelenlegi Pentele Klubházban rendezték. Ugyanott tartották a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági és Legényegyletek Országos Testülete – a szerk.) és a KALÁSZ (Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége – a szerk.) színházi előadásait.

– A sorozat eddigi kötetei rendre karácsony előtt jelentek meg, a József Attila-könyvtári és Pentele-klubházi könyvbemutatókon vehették először kezükbe az érdeklődők. Most is lesznek bemutatók?
– Ezt még nem tudjuk. Egy biztos, hogy a kötetek beszerezhetők a Tourinform Irodában és nálam.

– Tervezik a sorozat folytatását?
– Igen. Pentele és a pentelei családok második világháborús történetét is megírta Panni néni. Azt, hogy hogyan élte át ezt az időszakot, kinek milyen veszteségei voltak. Valamint azt is, hogy milyen változást hozott a szerző életében a háború. Még a negyvenes években nagyon beteg lett. Sokan haltak meg akkoriban tüdőbajban. Rosszkedvűvé, visszahúzódóvá vált a korábban eleven nagylány. Abban reménykedett, hogy a soproni Dolgozó Apáca Rendben nyugalomra lel. Ám megzavarták a háborús hírek, szerettei, rokonai, ismerősei elvesztése. Az apát gyerekkoruk óta nagyon sokat foglalkozott velük, adott nekik könyveket, többek között a szentek életéről, de voltak Dunapentelén is apácák, akik személyes példamutatásukkal hatottak rá. Sopronba ment, ahol óvónőket, tanítókat és ápolónőket képeztek. Ott is nagyon beteg lett, és könnyített munkára osztották. Hatalmas nyomás nehezedett rájuk a háború miatt. Még mielőtt fölszentelték volna, a zárda megtelt sebesültekkel, s mivel ő is gyengélkedett, hazaküldték. Az 1950-es években pedig azért zavarták el a munkahelyeiről, mert valaki mindig elárulta novícia – fel nem szentelt apáca – múltját. Azt gondolom, miként ez a korszak, így ezek a történetek is érdekesek lehetnek.

A szöveggyűjtemény-sorozat eddig megjelent köteteivel és a legújabb, nyomdai munkapéldányával Kemény Lajosné Borbála felelős szerkesztő. Édes gyermekei ezek a könyvek, Panni néni család- és helytörténeti írásaival, a penteleiek korabeli fotóival
Fotó: Szente Tünde

Annak alátámasztására, hogy milyen helytörténeti és néprajzi értékeket hagyunk a sorozat megjelenésével az utódainkra, íme egy részlet a „Régi dunapentelei történetek” negyedik kötetéből:
„Adrec
A régieknek, az idősebbjének, akik fiatal korukban az osztrák uralom alatt éltek, nagyon ráállt a szájuk a németes kiejtésre. Ami nem is csoda, hiszen volt idő, amikor a tárgyaknak mindnek, német neve volt.
Amikor egyszer Rozi néném anyósánál voltam, így szólt hozzám: – Te, szógám, vedd le a mestergerendárul a kalendáriumot. Benne van az adrec. A kutya enné meg, mindig elfelejtem a címüket, a Misámnak az adreccát vedd ki belülle. Ha nem mondta volna azt is, hogy a címüket, megkérdeztem volna, hogy mi az az adrec? – Ráírnád a címet a kupertára, szógám? Ilyenkor bajban vagyok ám, mert tudod, én kevés uskolát végeztem, aztán csak a kis bötüket ismerem. Mégis ugye, máshogy néz ki az a kuperta (boríték), ha nagy bötüvel van megírva. Igyekeztem nagyon szép betűkkel megcímezni a borítékot. – Ugye odaírjam a neve után, hogy úrnak? – Hógyne! Mi a csudánok?! – Nem úr az én Misám, csak egy postás! – Hát én nem bánom, de úgy volna az igazi. A férfi neve után »úrnak«, asszony neve után »úrasszonynak«, lány neve után meg »kisasszonynak«. – Hogyne, még mit nem! Nem csinálunk kuplamentumokat!
Így aztán, elment a levél »úr« nélkül.” (Schlietterné Nyuli Panni lejegyezte 2001. augusztus 12-én.)

Dunaújváros Bővült a várostörténeti kiadványok köre, ezúttal a velünk élő nők mesélnek magukról. Szente Tünde Nőnek lenni jó! Pódiumest-sorozatának vendégei mellett további női portrékat olvashatnak a téma iránt érdeklődők. A kötet létrejöttéről árul el többet a szerző.

– Az egész a Rolling Nyomda Ház gondozásában elkészült Gasztroséta Dunaújvárosban étteremtörténeti kiadvánnyal kezdődött – meséli Tünde. – A kétezer-tizenkilenc tavaszi, Kiskohász éttermi könyvbemutató után az Aranyhordó Étteremben és Pálinkaházban Komáromi Lászlóval és Szaniszló Tímeával a terveinkről beszélgettünk. Így született meg a Nőnek lenni jó! pódiumbeszélgetés ötlete, aminek szintén volt előzménye. A Dunatáj Kiadói Kft. vezetőjeként javasoltam munkatársaimnak, készítsünk egy könyvet mi, nők, nőkről, nem csak nőknek. Szilágyi Irén szerkesztésében, a Dunaferr alapításának ötvenéves évfordulóján, kétezerben, több más, nagy formátumú kiadványunk mellett készült el a (N)ŐK kötetünk, amelyet Cyránszki Mária szobrászművész alkotásaival illusztráltunk.

A Nőnek lenni jó! kötetben érdekes interjúalanyokról olvashatunk

– Utána nem sokkal, lapunk hasábjain rád talált egy női rovat, amelyben szabad kezet kaptál a megszólalók kiválasztásánál. Emlékszem, mások mellett, Borovszky Piroskával, Fehérné Magdival, Kovács Piroskával, dr. Németh Judittal, Molnár Éva Zsófiával is interjúkat készítettél. Szerették az olvasók ezeket a beszélgetéseket.
– A kétezer-tízes években a Dunaújvárosi Hírlap Púder nélkül – Nézőpontok női szemmel rovatába női portrékat készítettem. Szerettem rálelni olyan nőkre, akik észrevétetik magukat, akik harmóniára törekszenek, akik igyekeznek összeegyeztetni szerepeiket. A rovat ugyan megszűnt, de a téma további folytatásra várt.

– Néhány évvel ezelőtt, saját kérésre, indítottad útjára az Eszterlánc-jegyzetsorozatodat, amely műfajában inkább az esszékhez közelít.
– Kétezer-tizenöt óta ebben a rovatban értekezhetek nőket érintő témákról, arról, hol a helyünk, hol a szerepünk a változásokban. Mi módon tudhatunk meg többet önmagunkról és a körülöttünk lévő világról, férfi és nő kapcsolatáról. Ebből születtek meg az Eszterlánc-kötetek. Szeretem egybe gyűjteni, egyben látni az írásaimat. Annyi pénzt elkölt az ember ajándékokra, bonbonra és borra, én ehelyett az általam szerkesztett, egyéb témájú, de leginkább a saját kiadványaimat viszem vendégségbe.

– Látom, figyeltetek a Pódiumestek egységes arculati megjelenésére is.
– A Rolling Nyomda Ház vezetője, Rozsnyai Zoltán tervezte a meghívókat, ehhez készítettük el a jelvényünket, majd a reklámtollainkat. Adódott, hogy a kötet borítójára is a védjegyünkké vált „női fej” kerüljön. Az egységes arculati megjelenést még dunaferres korszakomban tanultam meg.

– Hogyan épül fel a kiadvány?
– Válogatásunk az Aranyhordó Pódiumbeszélgetések szereplőivel és további interjúalanyokkal készült. A kiadványba került Schlitterné Nyuli Anna Régi dunapentelei történetek még nem publikált kézirata, Kemény Lajosné Farkas Borbála felajánlásával, kikről másokról, mint a nőkről. Megszólal Polgár Lilla, Szücsné dr. Harkó Enikő, Vadas Zsuzsa, dr. Gubánné Pintér Annamária, Kovács Adél, Csik Józsefné Manyi, vagyis egymást követik az aranyhordós Pódiumestek vendégei. A Nőnek lenni Junior februári pódiumbeszélgetés a Centrum Tanétteremben zajlott, amire Szabó Rékával közösen készültünk fel. A kiadvány második részében további interjúk kaptak helyet, széles körből merítkezve, szót kapott benne vadász hölgy, sommelier, egyházi iskolaigazgató, dunaferres kiváló dolgozó, valamint olyanok, akiknek az írás és az alkotás meghatározó része az életüknek. Belekerültek továbbá a pódiumestekhez kapcsolódó jegyzeteim, és képgalériában köszön vissza a rendezvény hangulata. A kötet rangját emeli dr. Hahner Péter történész előszava, amely ismerősen cseng azoknak, akik részt vettek az Aranyhordó Pódiumestek kétezer-tizenkilenc október elsejei rendezvényén. Egy remek ötlettől vezérelve – eláruljam, hogy a tied volt az ötlet – férfivendéget hívtunk, meséljen a nőkről, a történelemformáló nőkről. A véletlenek különös egybeesése, hogy éppen vele hozott össze a sors: az élet egyik ajándéka. Köszönet azért is, hogy a Dunaújvárosi Hírlap támogatását élvezte a pódiumest-sorozat.

A szerző, Szente Tünde a legújabb várostörténeti kiadványt tartja a kezében
Fotók: Hirczi Krisztián

– Kiknek ajánlod a Nőnek lenni jó! – gyűjteményes kötetet?
– Ajánlom a női és férfiolvasóknak, azért, hogy a nők többet megtudjanak önmagukról, inspirálódjanak és tanuljanak egymástól, a férfiaknak azért, hogy megismerjenek és megértsenek bennünket: miért vagyunk olyanok, amilyenek.

– Hol lehet hozzájutni a kiadványhoz?
– A pódiumestek helyszínén, az Aranyhordó Étterem és Pálinkaházban, az Erdősor 31/a szám alatt.

A kuratóriumi ülést vezető kuratóriumi elnök minden eddiginél elkeseredettebben számolt be a kurátoroknak a műalkotásokat érő legújabb atrocitásokról.

Pontosabban arról, hogy a millió forintos nagyságrendű felújítási munkák nem hatják meg az újabb és újabb generációk tagjait, akik üzenőfüzetként használják a szobrokat. Az elnök a minap saját szemével látta az ifjakat, amint a bennük szunnyadó alkotóerőt kifejezésre juttatják festékszóró palackjaik segítségével. Mi mást tudott tenni, mint hogy elzavarta őket.
Shakespeare Rómeó és Júlia erkélyjelenetét gondolják újra és újra mindazok, akik szerelmi vallomásaikat a két osztrák alkotó, Helmut Karl és Peter Sommerauer, a felső Duna-parti sétányon álló, hosszú lépcsősoráról ismert, 1993-ban készült vasbeton alkotásán teszik örökké valóvá. S mivel a szobrokkal kapcsolatos híradások évek óta arról szólnak, hogy vége-hossza nincs a rongálók és a helyrehozók örök küzdelmének, megérett az idő a paradigmaváltásra.

Váljon a nevezett alkotás mégiscsak üzenőfallá, ha már az élet ezt diktálja, a sors ezt szabta ki számára. Azt szokták mondani, hogy a műalkotás akkor tölti be hivatását, ha a befogadóban is értelmet nyer, a befogadót újabb gondolatokra inspirálja, újraalkotja magában a művet. A magyar történelemre is reflektáló alkotás, amelynek pontos címe: Rómeó és Júlia, 1956 – lehet, hogy azzal tölti be valódi küldetését, ha a kommunikáció e sajátos műfaját lehetővé teszi. Arról nem is szólva, hogy ami megengedett, az már nem is annyira érdekes, mint a tiltott. Eddig ez így hangzott: Tilos a szobrokat összefirkálni! Ehelyett egy táblácskán majd az áll: Üzenj a mának! A tizenkét művésztelepi etapot megélt műhely a rendszerváltás előtt a szocialista Magyarországon dolgozó szobrászok, illetve az alkotótelepre meghívott külföldi művészek számára a fennálló hatalom művészpolitikájától viszonylag független fórum volt, ahol olyan autonóm, monumentális művek készülhettek, amelyek kizárólagosan egy-egy alkotó művészeti, illetve szobrászati programját reprezentálták…

Az eszményi alkotókörülményeket, a kitűnő technikai-kivitelezési lehetőségeket a Dunai Vasmű, majd a rendszerváltás után a Dunaferr Rt. gyáróriása, ipari környezete teremtette meg, és az elkészült kompozícióknak méltó környezetet kínált a város Duna-part felett húzódó meredek parksávja és ennek változatos természeti környezete – írta Wehner Tibor művészettörténész az „Acélecset – Művészet az ország közepén” címmel, Dunaújváros Megyei Jogú Város támogatásával 2006-ban megjelent kötetben.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal államilag védett tárgyegyüttessé nyilvánította 2011-ben a szabadtéri szoborparkban fellelhető alkotásokat. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az alkotó hozzájárulásával, szakértő közreműködésével, restaurátorral lehet csak a szobrokhoz hozzányúlni, állagmegóvásukat végrehajtani. Ennek fényében lehet, hogy mégsem kellene paradigmát váltani, és megengedni a csínytevő ifijaknak a szobrok funkcióváltását.

A koronavírus világjárvány idején lakótelepi erkélyéről éppen száztizenegyedik alkalommal fotózta a napfelkeltét József, gondosan kiválogatta a legjobbnak ítélt képet, és feltette a közösségi média idővonalára azért, hogy mások is lássák. Átlagban tizenheten fejezték ki tetszésüket. Amikor elutazott, és néhány napra elmaradtak a bíborban-bársonyban úszó napfelkeltés fotók, legnagyobb rajongója, Rózsa reklamált.

Eszter rendelésre festetett gombolyaggal játszó fehér cicás olajképet, pedig tudta, nem ez a téma meríti ki a jó ízlés kritériumait. Ámulattal nézte gyerekkorában az egy emelettel lejjebb lakó Júlia nagyszobájának falára kiakasztott balerinás festményt is, amin a rózsaszín selyemruhás táncosnő rózsaszínű balerinacipőjének rózsaszín szalagját rendezgeti.
Gyermekkori emlékeibe vésődött a falusi ház lakószobájában az ágy melletti falikárpitba szőtt, erdei tisztáson lege­lésző őzike látványa, ami felnőtt fejjel ismét visszaköszönt vadászélményei során, járva a határt, erdőket, mezőket. Ennél szebbet ember fia el nem tud képzelni. Ezt az idillt már csak a karácsony képeslapok múlták felül, az ünnepek ünnepe mesébe illő tökéletességét árasztva magukból.
Attila úgy véli, hogy a giccs a művészet ellentéte, az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugsága. Nem szó szerint hazugság, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Művészetként hazugság, mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. A giccs a közhelyesség halmozása, jellemző rá az eredetiség és különlegesség hiánya.
Ami pedig a kerti törpéket illeti, nehogy már ne legyenek kerti törpéi Hédinek, hiszen olyan édesek, cukiságot visznek a kert zugaiba, a kerti tó partjára, a műanyag békák, szolár madarak és mosolygó arcú gombák társaságában.
A giccset elkerülni nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Judit szerint a giccs minden művészeti ágban fertőz. A különlegesség még csak nyomokban sem fedezhető fel rajta. Tömeges fogyasztói igényt elégít ki. Sekélyes, amit azzal próbál palástolni, hogy mély érzelmeket mutat be. Kénytelen a túlzás eszközeivel élni, hogy mindenkinek egyértelmű legyen az üzenet.
Adriennék, ha már a férje amúgy is keszthelyi, ellátogattak a Nosztalgia Múzeumba, amelynek részét képezi a látványtár és giccsmúzeum, amihez mottóul Dante idézetet választottak az Isteni színjátékból: „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Még a járvány kezdete előtt jegyezték be családostul a naptárukba a július 25-ről 26-ra virradó éjszakára Siófokon tervezett jelmezes és táncos őrületet, a Giccs Parti Fesztivált.
Azért gyűlöljük a giccset – írta 1931-ben a Nyugat folyóirat 3. számában Komlós Aladár –, mert ha homályosan is, érezzük, hogy gyönyöre hazugságon alapul, ez pedig lealacsonyít; s tán ezért kell tiltakoznunk ellene, mert minket is, mindnyájunkat vonz minden alacsony gyönyör, csak mi nem akarjuk megadni magunkat… s mert öntudatlanul talán irigyeljük is azokat, akik megengedik maguknak a giccs élvezetét.

Március elején terveket szőtt Eszter a kerti ágyások tisztogatása, a cserjék formázása közben, mit hova ültet, ami eddig az egyik helyen nem jött be, azzal másutt próbálkozik. Akkor még nem is sejtette, hogy mekkorát változik körülötte a világ, és a változások közepette mekkora szerepet tölt be életében a kertje.

Nyár elejére minden létező ládát, görögtálat, kaspót, cserepet teleültetett mindenfélével, s hogy földért se kelljen elmenni a karantén idején otthonról, a szinte már érett komposzttal dolgozott. Így fordulhatott elő az, hogy még az átültetett szobanövények mellett is megjelentek a kéretlen társbérlők, a paradicsom- és paprikapalánták, minden, ami a konyhai komposztból életre kelt. Milyen kár, hogy a tojáshéjból nem lesz tojás, gondolta Eszter, ha már a krumplihéj is képes kihajtani, és az avokádó hatalmas magja is csírázásnak indult.

A nyár közepére a kert átvette felette a hatalmat, amikor ezerrel sütött a Nap, a díszkerti, konyhai és fűszernövényei reggel és este vízért könyörögtek, egyébként a sok csapadéktól minden más burjánzott, a cserjék hatalmasra nőttek, mondhatni berobbant a természet, miként a Covid-19 szerte a világban. Minek ültetted ezt a rengeteg növényt, eljárni sem lehet tőlük, útban vannak! – méltatlankodott a férje, mire Eszter kivágta a rezet, és azt felelte, ezek terápiás ládák, terápiás növények a vírus okozta lelki károk enyhítésére, a test és a lélek épülésére. Valóságos immunerősítők!
A nyár végére, mire egyébként is megsokasodtak a más irányú elfoglaltságai Eszternek, segítségért kiáltottak a konyhakerti növények, ments meg Eszter, könyörögtek a folyton szomjas paprikák, uborkák, paradicsomok, cukkinik, a csüggedő dáliák, megsárgult levelű rózsák, pöndörödő fűszer- és gyógynövények. Szépen kezdett kisülni minden, és elkeserítő látvány tárult Eszter elé főleg akkor, amikor egy-két napra elutazott otthonról, baráti és rokoni programokra.

Beköszöntött az ősz, elege lett Eszternek az önző kertjéből, amely a nyári hónapokra még három napra sem engedte el őt, s ha mégis, olyankor mélységes lelkiismeret-furdalással hagyta magukra az életükért küzdő árváit. Azok a különböző gombabetegségektől, a poloskák és a levéltetvek csillapíthatatlan étvágyától elgyötörten, egyre betegebben várták a megváltót. A biokert koncepcióba nem fértek bele ugyanis a gyógyító mérgek.
És milyen az ember, folyton küzd és bízva bízik. Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál! – mondja az Úr az utolsó színben Madách Imre Az ember tragédiájában. Eszternek már szeptember közepére az árvácskákon, ciklámeneken, krizantémokon, a következő tavaszra kibújó hagymák dugványozásán jár az esze, izzik a tenyere, mit hova ültessen, hol képezzen színfoltokat a kertjében, ami a koronavírus-járvány idején a mozgás és kikapcsolódás helyszínéül szolgált, megannyi öröm és kudarc közepette.

Három generáció egy-egy tagja ült asztalhoz, hogy közösen örüljenek Dunaújváros egyik kézműves cukrászdája és termékei növekvő népszerűségének. A Derkovits utca 14. szám alatti beszélgetés résztvevői – László Krisztina, ifjabb és idősebb Szabó Gyula – a folytonosságot képviselik a város gasztronómiai kultúrájában. Szeretjük őket, miként a finom süteményeket. Íme, néhány recept a sikerhez vezető úton

– A kezdetekkor sok híresség került ide, közülük Hauer Rezsőt tátott szájjal hallgattam. Korábban ő vezette a Rákóczi úton az egyik leghíresebb cukrászdát. Akkoriban Magyarországon még sok nyersanyag hiányzott, így is remek krémeket készített. A feleségem, Klárika, aki már nincs közöttünk, Gyula anyukája, csak cukrászdákkal foglalkozott. Budapesten a Britanniában, a későbbi Béke szállóban dolgozott az igazgató mellett, a termelés tartozott hozzá. Amikor itt a városban, a Vendéglátóipari Vállalat megnyitotta a Gourmand Eszpresszót, annak lett a vezetője. A Gourmandnak az Aranycsillag Szállodához és Étteremhez kerülését követően, átvette a Hóvirágot, ami termelő cukrászda volt. Az első vezetője Szalai György édesapja a Szent István körúton – ma Sziget Cukrászda – a nevét viselő cukrászdát működtette.

László Krisztina széles választékkal és egyedi termékekkel vált szereplőjévé a piaci versenynek

A fia az államosításokkor a városunkba került, jó barátom lett, a fiam nagyon tisztelte őt, és jó barátságba kerültek a fiaink is – vezette fel a beszélgetést Szabó Gyula és átadta a szót fiának:
– Apám is, anyám is a vendéglátásban dolgozott, így a szakma iránt elköteleződtem. A Kohászban voltam felszolgálótanuló, sorozatosan negyedéves-, illetve féléves szintversenyeket nyertem, a szakma kiváló tanulójaként végeztem. Amikor felszabadultam, helyben nem láttam újabb lehetőségeket, ezért a Margitszigeti Nagyszállóba mentem dolgozni. Az egyik legelegánsabb szállodának számított, a külföldi vendégek egymásnak adták a kilincset. A szakma ifjú mestere versenyeken értem el eredményeket. Olyan vendégeink voltak, akik értékelték, ha foglalkozunk velük, ezért a látványkonyhát is kivittük eléjük. Komoly séfekkel dolgoztunk együtt, így a szakács szakma is az érdeklődési körömbe került. Elmentem katonának, ahol minisztériumi berkekben dolgoztam. Akkor a nagy szállodákból gyakorlatilag mindenki ilyen helyre került. A vendéglátó főiskola szakoktatói szakát elvégezve a Rudasban, az akkori kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolában tanítottam. Magyarországon a duális képzés elődje és az első oktatói kabinet a Béke I városrészben, Ifi presszó néven nyílt meg.

Nappal tanműhelyként funkcionált, este pedig zenés-táncos szórakozóhelyként vált népszerűvé az ovi diszkóktól a felnőtt diszkókig, széles repertoárral. A városnak a vendéglátással foglalkozó valamennyi vállalata – a Munkásszövetkezet, a Duna-Vidéki Vendéglátóipari Vállalat, a HungarHotels, a Járási ÁFÉSZ –, illetve az iskola volt a felettese, én voltam a „kondenzátor”. Jött a rendszerváltás, kicsit elegem lett a folyamatos feszültségekből és átkerültem a Napsugárba, a Vasmű út népszerű presszójába. Két darab lágy-fagylalt gépen elkezdtünk csoki és vanília fagylaltot forgalmazni. Kapcsolataim révén, egy Magyarországon akkor induló olasz fagylaltpor-gyárral közösen kezdtük meg a többféle ízű fagylaltok gyártását. Az egyik gépen megmaradt a vanília, a másikon folyamatosan cserélgettük az ízeket. A fagylaltforgalom igen szépen megnőtt. A másik vonalon a cukrászüzem süteményeit árultuk, de nekiálltunk tejszínes készítményeknek is, pohárkrémeket, gyümölcsrizst készítettünk, amik hiánycikkeknek számítottak. Napi szinten több száz adag pohárkrémet adtunk el. Innen vettem az irányt a cukrászat felé. Szerencsém volt, mert Szalai György családi barátként mentorált, feljártam Budapestre tanulni tőle. Az érdekelt, hogyan lehetne olyan készítményeket lehozni ide, amelyek hiányoznak a kínálatból, illetve, nem a hagyományos vajkrémes édességek. Azért a fő profilunk továbbra is a fagylalt maradt.

Németh Judit munka közben az 1990-es évek második felében

A mai Dominó Kézműves Cukrászda elődje: az Olasz Fagylaltszalon
– Az elsők között voltunk, akik olasz gépekkel dolgoztunk, az érdi Pataki Cukrászda és Szervánszky soltvadkerti cukrászdája mellett. Az elgondolás, hogy olasz alapanyagokkal, olasz technológiával fagylaltot gyártsunk, meghozta a sikert. Az első időben olyan mennyiségben fogyott, hogy félóránként le kellett állni és üzemszünetet tartani. Azt azért hozzá kell tennem, hogy akkor még 4 forint 50 fillér volt egy gombóc fagyi. Újdonságnak számított, hogy egyszerre lehetett 16 féle fagylaltot árusítanunk, kígyózó sorok vártak a kiszolgálásra. Ekkor 1984-et írtunk. További érdekesség, hogy nem csak nyáron, de télen is árultuk, méghozzá nem sokkal szűkebb választékban. A szalont 2006-ig üzemeltettük. Kicsit belefáradva, átnyergeltem az oktatást területére. Az olasz partnercég meghívására több alkalommal részt vettem longaronei és rimini fagylaltkiállítók vásárán, és a partnercég folyamatos tesztjei után elismerő oklevéllel jutalmaztak.

– Eleinte főként a felnőttképzésben vettem részt különböző képző cégek megbízásából. A munkaügyi központtal is együttműködtünk az átképezésekben, illetve a szakmásító képzésekben. Volt egy tanári gárdám, akikkel közösen dolgoztunk. Ez így ment sokáig, aztán a Hild kollégium vezetője lettem. Az intézmény körüli változásokat követően átmentem a Hild iskolába a hátrányos helyzetű gyerekeket oktatni, onnan kerültem nyugdíjba. Menet közben a Kereskedelmi és Vendéglátó Iskolában a szakmunkásképzésben, a szakgimnáziumban és a felnőttképzésben vettem részt. A Centrum tanétteremben folynak a csoportos gyakorlati oktatások, amelyekből továbbra is kiveszem a részem – meséli az ifjabbik Szabó Gyula.

A Római körúti Márka Cukrászda és Eszpresszó is nagy népszerűségnek örvendett
Fotók: Szente Tünde

Hobbi cukrászból profi cukrász
László Krisztina pályája sem nyílegyenesen vezetett odáig, ahol napjainkban tart: – A családom közgazdásznak nevelt, és abban is indultam el. Menet közben lettem hobbi cukrászból cukrász. „Az üzlethelyiség kiadó” hirdetésre jelentkeztem, azt meglátva, három másodperc múlva eldöntöttem, hogy Gyula bácsit (az ifjabbikat – a szerk.) felhívom. Semmi pénz nem volt még a zsebemben, mégis tudtam, hogy saját cukrászdát szeretnék. Így indult a kapcsolatunk tavaly februárban.
Szabó Gyula közbeveti: – Felhívott Kriszta a kiadó üzlethelyiségünk miatt, leültünk beszélgetni, és annyira motivált és energikus volt, hogy az első pillanatban meggyőzött, ezért rá esett a választás a többi jelentkező közül.
– A különlegesebb torták utolsó, befejező fázisát én végzem – viszi tovább a történetét Krisztina -, a termelés azt megelőző fázisait a kollégáim csinálják. Meglepő módon, a nyár folyamán sokan bennünket választottak. Megduplázódott a megrendelések száma attól kezdve, hogy engedélyezték a családi rendezvények, esküvők megtartását. Volt olyan szombat, hogy négy esküvőre szállítottam.
A pályája alakulására visszatérve: – Pénzügy szakirányon szereztem diplomát, menet közben a felszolgálói végzettséget is megszereztem, így kerültem a vendéglátásba. Három évig felszolgáltam, szenvedélyemmé vált a hobbi cukrászkodás, amit szintén kitanultam. Munkám során igyekszem a desszerteknél a francia vonalat képviselni, a tortáknál az aprólékos, kifinomult díszítésekkel nyerem meg a megrendelőink tetszését.

A Kohó szelet helyébe a népszerű mousse-ok és macaronok lépnek
A két évvel ezelőtt, 2018-ban indított Gasztróséta sorozatunkban emlékeztünk vissza a város patinás cukrászdáira is. Megtudtuk, hogy a Vendéglátó Vállalat cukrászüzeme 1958-ban új termékekkel jelentkezett, Juhász József alkotásaival, amelyeket helyi vonatkozású nevekkel látott el: Kohó, Bartók, Vasmű, Halászcsárda, Úttörővasút és a többi. Több ezek közül nagy sikerre tett szert.
A Dominó Kézműves Cukrászda vezetőjével, László Krisztinával folytatott beszélgetés közben szóba került az is, hogy szívesen alkotnak további újabb különlegességeket a város 70 éves múltja előtt tisztelegve.